Az „okos városok” kifejezés a nagy IT-szolgáltatók marketingstratégiájaként született. Mára a technológia, különösen a fejlett és új technológiák városi felhasználásának szinonimájává vált. A városok azonban többről szólnak, mint az 5G, a big data, a vezető nélküli járművek és a mesterséges intelligencia. A világ népességének több mint 68%-a 2050-re városokban fog élni – 2,5 milliárddal többen, mint most. És mivel a városi területek több mint 90%-a a tengerpartokon található, a városok az éghajlatváltozás frontvonalában vannak.
Az „okos városok” építésére való összpontosítás azzal a kockázattal jár, hogy a városok technológiai projektekké válnak. Emberek helyett „felhasználókról” beszélünk. Érdekelt felek és előfizetők a polgárok helyett. Az igazán intelligens városok felismerik az élet és a megélhetés többértelműségét. Ezeket a városokat a lakosok tehetsége, kapcsolatai és a tulajdonlás érzése határozza meg – nem pedig az ott telepített technológia.
Az intelligens város tágabb fogalma a városi innovációk széles skáláját foglalja magában. Szingapúr, amely olyan csúcstechnológiai megközelítéseket vizsgál, mint a drónos szállítás és a virtuális valóság modellezése, az intelligens városok egy fajtája. A zimbabwei főváros, Harare, 1996-ban tervezett passzívan hűtött bevásárlóközpontjával szintén okos város, akárcsak a Kínában található „szivacsvárosok”, amelyek természetalapú megoldásokat alkalmaznak az esőzések és árvizek kezelésére.
Ahol a technológia szerepet játszhat, ott átgondoltan és holisztikusan kell alkalmazni – figyelembe véve a városlakók igényeit, realitásait és törekvéseit. Guatemala város az ENSZ Fejlesztési Program országos irodájának csapatával együttműködve ezt a megközelítést alkalmazza a városi infrastruktúra – beleértve a parkokat és a világítást – kezelésének javítására. Mindent a polgárok igényei vezérelnek.
Azonban túl gyakran látjuk, hogy az „okos városok” a technológia különálló telepítésére összpontosítanak, nem pedig az összekötő szövetre. A városokat végül „használati esetek” vagy „platformok” határozzák meg. Gyakorlatilag a technológia-központú város víziója sok helyen koncepcionálisan, pénzügyileg és logisztikailag elérhetetlen. Ez arra vezethet, hogy a tisztviselők és az innovátorok elvetik a város valós és jelentős potenciálját a szegénység csökkentése, valamint a befogadás és a fenntarthatóság fokozása terén.
Az MIT az ENSZ Fejlesztési Programjában végzett munka során a valóban intelligens város különböző összetevői – a közösség, a helyi önkormányzat és a magánszektor – közötti kölcsönhatásra összpontosít. Azt is megvizsgálja, hogy ez a tágabb meghatározás milyen különböző eszközöket tesz elérhetővé: a csúcstechnológiai innovációkat, de az alacsony költségű, alacsony technológiájú újításokat és természetalapú megoldásokat is. A projektet úgy tekintik, mint egy kísérletet arra, hogy elkezdődjön az intelligens városok újradefiniálása.
Az e célok eléréséhez szükséges összetett erőfeszítések koordinálása és végrehajtása sokkal nehezebb, mint a legújabb alkalmazás bevezetése vagy egy újabb intelligens utcabútor telepítése. De túl kell lépni az eladási reklámokon, és meg kell vizsgálni, hogy városaink hogyan lehetnek valódi – nem csak technológiai platformok – a befogadó és fenntartható fejlődés számára. A világ városait otthonuknak nevező milliárdok jóléte függ ettől.
Forrás (technologyreview.com)
hirdetés
