Szója, kukorica és gabonák teszik ki a takarmány egy jelentős részét a konvencionális állattartásban, pedig ezeket az emberek is fogyaszthatnák. Miért baj ez, és hogy lehetne másképp?

Az élelmiszer-pazarlás problémája egyre közismertebb: rengeteg erőforrást, földterületet, energiát és vegyszert használva létrejön valami ehető, de mégsem lakik jól belőle senki. Ehelyett megromlik, vagy akár még fogyasztható állapotban a kukába kerül, teljesen értelmetlenné téve az összes erőforrás-használatot, ami a létrejöttéhez kötődött. Magyarul indokolatlanul, ugyanakkor jócskán megnöveli élelmezésünk környezeti hatásait. Ez a leírás jól jellemzi a nagyüzemi állattartási gyakorlat egyik elemét is.

Élelmiszer–(földterület)–takarmány versengés

Ha a takarmányozáshoz nagy arányban alkalmaznak emberi fogyasztásra is alkalmas terményeket, illetve szántóföldi növénytermesztést, akkor egységnyi terület művelésével kevesebb embert tudunk élelmezni, tehát élelmiszer-biztonsági szempontból rosszul járunk el.^1-5 Mivel az állatok az elfogyasztott táplálék nagy részét felhasználják saját életük fenntartására (metabolizmusra), a végül létrejövő állati termék a bevitt energiának mindössze töredékét tartalmazza. Nyilvánvaló, hogy a takarmány és a végső állati termék beltartalmi értéke nem azonos. Emiatt félrevezető pusztán azt vizsgálni, hogy hány kilogramm takarmányból hány kilogramm termék lesz. Értelmesebb, ha azt mérjük össze, hogy mennyi bevitt, az ember számára nem fogyasztható táplálékból lesz magas minőségű állati fehérje.^{4, 5}

Az ipari állattartás élelmiszer-pazarlás

Ha megnézzük, hogy a mai konvencionális állattartási gyakorlatok hogy teljesítenek ezen a téren, lesújtó képet kapunk. A nagyüzemi állattartásra jellemző, hogy több emberi fogyasztásra alkalmas fehérje vész el a folyamat során, mint amennyi létrejön!⁵ Ezen a területen a különféle állatok (monogasztrikusok, kérődzők) és egyes fajaik között, valamint az állattartási rendszerek szempontjából is óriási különbségek vannak. A legjobban teljesítő állattartási rendszerek az extenzív, gyepre alapozott, kérődzőkre épülő modellek. A monogasztrikus állatok esetében a háztáji tartás bizonyul előnyösebbnek, ez nettó fehérjetermelés, ahogy az előbbi is.⁵ Megjegyzendő, hogy még ez sem jelenti azt, hogy nincs élelmiszer-pazarlás, hiszen a potenciálisan emberi fogyasztásra is alkalmas táplálékot akár mással is helyettesíthetnénk.

Közkeletű vélekedés és tudományosnak tekinthető forrásokban is felbukkanó állítás, hogy környezeti szempontból a monogasztrikus állatok előnyösebbek a kérődzőknél, mivel utóbbiak takarmányátalakítása kevésbé hatékony. Az élelmiszer–takarmány kompetíció szempontja ezt a képet jelentősen árnyalja.

Említettem, hogy nemcsak az emberi fogyasztásra alkalmas táplálék, hanem a szántóföldi művelésre alkalmas, jó termőképességű területek foglalása is kompetíciót jelent. Azonban hibás az a feltételezés, hogy komplex ökológiai megközelítésből minden ilyen területen előnyösebb lenne az állattartás helyett a növénytermesztés. Többek között a gyepek számtalan fontos szerepe, a kedvezőbb mezőgazdasági modellek kontextusfüggősége és a mezőgazdaság szerepéről alkotott kép mind befolyásolják, hogy mit tekinthetünk jó megoldásnak. Amikor az ökológiai szempontból ideális mezőgazdaságról van szó, számít a tájökológia, az étrend, az egészségre gyakorolt hatás és egy sor egyéb tényező (lásd például ^6-9).

Az állattartás fontos része a fenntartható mezőgazdasági és élelmiszer-rendszereknek, többek között éppen azért, mert az ember által nem fogyasztható termékeket, valamint a nem használható területeket hasznosítja az élelmezés számára, közben pedig egy sor ökoszisztéma-szolgáltatást is nyújt.^{10, 11} Félreértés ne essék: ez távolról sincs így minden esetben! Ma óriási környezetpusztítást okoznak a nagyüzemi jellegű állattartási gyakorlatok: a hiba nem az állatokban, hanem a mezőgazdasági modellekben keresendő.

Mi van abban, amit megeszünk?

Az állattartás ellen felszólalók gyakran egyszerűen azt hangoztatják, hogy milyen nagy a veszteség a takarmány állati termékké való átalakulása során. Az állattartás  mellett érvelők sokszor a minőségi különbséggel vágnak vissza. Csakhogy itt jön a képbe a beltartalmi értékek és a minőség alaposabb értelmezése. Ha azt vesszük alapul, hogy egészségügyi szempontból milyen tartású kérődzők termékei a legjobbak, a változatos, természetközeli, gyepre alapozott tartás a kedvező.¹²

Ebből az következik, hogy ha komolyan vesszük az egyes termékek beltartalmi értékét, egészségügyi hatásait, nem igazán érvelhetünk a nagyüzemi, emberi táplálékokra is épülő tartásmód mellett, hanem éppen az ökológiai elvek mentén szervezett állattartás a kedvezőbb. E szempont jelentősége óriási: a tartás módjától függhet, rákkeltő-e vagy más módon egészségkárosító lesz-e az állati termék, vagy sem.¹²

Alternatívák

A melléktermékek és az emberi fogyasztásra nem alkalmas (illetve kulturális okokból nem igazán fogyasztott) táplálékok alkalmazása a takarmányozásban ökológiai szempontból kifejezetten előnyös lehetne, és vannak állattartásra ideális területek is.¹³ A mezőgazdasági és az élelmiszer-feldolgozásból származó hulladékok felhasználása is kedvező. Egy jelenleg folyó kutatásom során, melynek keretében kistermelői állattartási gyakorlatokat vizsgálok, több jó példát is találtam. Van, ahol a gabona feldolgozása során keletkező hulladékkal egészítik ki a kecskék takarmányozását, míg máshol a saját termesztésű csemegekukorica szárát silózzák le teheneknek.

Az állattartás tájba illeszkedését, a helyi adottságok fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: a tájtörténet, az emberi környezetátalakítás helyi múltja igen fontos. Magyarországon és a világ számos más részén az úgynevezett féltermészetes gyepterületek legeltetése, kaszálása természetvédelmi szempontból rendkívül kedvező lenne. A marginális, mezőgazdasági művelésre egyébként kevésbé alkalmas területek így hozzájárulhatnak az élelmezéshez.¹³

Tájökológiai, illetve biodiverzitás-védelmi szempontból pedig még jó termőképességű területeken is érdemes lehet a gyepgazdálkodást választani. De ne álljunk azon a ponton, hogy az élelmiszer-termelés jövőjét a szántóföld és a gyep egyszerű kettősségében képzeljük el! Holisztikus megközelítésben a sokféleségre építő diverz agroökológiai rendszerek, a permakultúrás rendszerek, a fás-erdős legeltetési rendszerek és más multifunkcionális, számos társadalmi és ökológiai előnnyel járó, élelmiszer-előállítást is szolgáló megoldások a legkedvezőbbek.^{7–9, 14–15}

Kerüljük az ipari állati termékeket! Ha tehetjük, válasszunk inkább alternatív termelésből származókat!

Irodalmak:

¹Cassidy, E. S., West, P. C., Gerber, J. S., & Foley, J. A. (2013). Redefining agricultural yields: from tonnes to people nourished per hectare. Environmental Research Letters, 8(3), 034015.

²Phalan, B. T. (2018). What have we learned from the land sparing-sharing model?. Sustainability, 10(6), 1760.

³Knaus, W. (2016). Perspectives on pasture versus indoor feeding of dairy cows. Journal of the Science of Food and Agriculture, 96(1), 9–17.

⁴Wilkinson, J. M. (2011). Re-defining efficiency of feed use by livestock. animal, 5(7), 1014–1022.

⁵Mottet, A., de Haan, C., Falcucci, A., Tempio, G., Opio, C., & Gerber, P. (2017). Livestock: On our plates or eating at our table? A new analysis of the feed/food debate. Global Food Security, 14, 1–8.

⁶Loos, J., Abson, D. J., Chappell, M. J., Hanspach, J., Mikulcak, F., Tichit, M., & Fischer, J. (2014). Putting meaning back into “sustainable intensification”. Frontiers in Ecology and the Environment, 12(6), 356–61.

⁷Kremen, C. (2015). Reframing the land‐sparing/land‐sharing debate for biodiversity conservation. Annals of the New York Academy of Sciences, 1355(1), 52–76.

⁸Fischer, J., Abson, D. J., Bergsten, A., Collier, N. F., Dorresteijn, I., Hanspach, J., … & Senbeta, F. (2017). Reframing the food–biodiversity challenge. Trends in Ecology & Evolution, 32(5), 335–345.

⁹Kremen, C., & Merenlender, A. M. (2018). Landscapes that work for biodiversity and people. Science, 362(6412), eaau6020.

¹⁰Dumont, B., Groot, J. C. J., & Tichit, M. (2018). Make ruminants green again–how can sustainable intensification and agroecology converge for a better future?. Animal, 12(s2), s210–s219.

¹¹Janzen, H. H. (2011). What place for livestock on a re-greening earth?. Animal Feed Science and Technology, 166, 783–796.

¹²Provenza, F. D., Kronberg, S. L., & Gregorini, P. (2019). Is grassfed meat and dairy better for human and environmental health?. Frontiers in nutrition, 6, 26.

¹³Röös, E., Patel, M., Spångberg, J., Carlsson, G., & Rydhmer, L. (2016). Limiting livestock production to pasture and by-products in a search for sustainable diets. Food Policy, 58, 1–13.

¹⁴Billen, G., Aguilera, E., Einarsson, R., Garnier, J., Gingrich, S., Grizzetti, B., … & Sanz-Cobena, A. (2021). Reshaping the European agro-food system and closing its nitrogen cycle: The potential of combining dietary change, agroecology, and circularity. One Earth, 4(6), 839–850.¹⁵Kremen, C., Iles, A., & Bacon, C. (2012). Diversified farming systems: an agroecological, systems-based alternative to modern industrial agriculture. Ecology and society, 17(4).

(Borító: Unsplash)