



Erős, G4-es mágneses vihart vártak az előrejelzések, melynek meg is lett az eredménye: a ködfelhőzet és a magasabban mozgó felhők felett rendkívül sejtelmes sarki fény táncolt, és tette ezt nem néhány percig, hanem jó 3 órán keresztül.
Az Időkép beszámolója szerint a hajnali órákban a vihar a G3 szint közelében tetőzött, ami már komoly geomágneses zavarnak számít. A KP-index 9-es volt, ami a geomágneses aktivitás skálájának legmagasabb, szélsőséges szintjét jelenti. Ez már a műholdas rendszerekben, a GPS-ben és a navigációs eszközöknél is, valamint a földi irányítású műholdak (pl. a Starlink) működésében is zavarokat okozhat.
Ma hajnalban mindössze néhány olyan kamera volt, amely a jelenséget láthatta, hiszen az egész országot ködfelhőzet borította be. De a Prédikálószéken, a Kab-hegyen és a Naszályban található kamerák kimagasodtak a ködből, és egészen káprázatos, sejtelmes pillanatokat, helyesebben szólva órákat örökítettek meg. Az alábbiakban a nem mindennapi jelenségről láthatnak videókat.
Az egyik legújabb, különleges magaslati ponton, a Vácnál található Naszályon kihelyezett kamerának is szerencséje volt, az inverzió fölé látott.
A Dél-Bakony legmagasabb csúcsáról, az 599 méter magas Kab-hegyről szintén látszott a felhők között bujkáló rózsaszín fény.
Meglehetősen ritka, hogy Magyarországon a sarki fény szabad szemmel is látható legyen. Átlagosan 20–30 évente van ilyen különleges esemény megtekintésére lehetőségünk.
(Időkép)
Fotó: Canva