A laborhús távol áll az igazi hústól, helyesebb lenne tenyésztett fehérjének nevezni. Tévedés valódi húsként tekinteni rá, és nem elég jó megoldás az állatitermék-fogyasztás környezeti és egészségügyi problémáira. De miért? És ha ez nem, akkor mi?
Ígéretek
A laborhús, tenyésztett hús, in vitro hús mind ugyanazt takarja: mesterséges körülmények között, állati testen kívül növesztett sejttömeget, hússzerűséget.1,2 Ilyen terméket legálisan egyelőre csak Szingapúrban árulnak, de a tavalyi év végén az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal is jóváhagyta egy csirkés cég termékét, és Európában is jó néhány várja a zöld utat a polcokra. A gyártó cégek szerint egészségesebb és környezetbarátabb a valódi húsnál, amit szerintük kiválthat. Mindez erősen vitatható. Az ígéret középpontjában egyfajta radikális hatékonyságnövelés és a technológiákba vetett hit áll. Az állatok ugyanis eszerint a narratíva szerint nem elég hatékonyan alakítják élelemmé a takarmányt, sok a veszteség. Az ipari állattartásnál is gyártósoribb körülmények között azonban kiváló eredményeket lehet elérni. Csak vegyük ki a láncból az állatokat…
Hogyan készül a tenyésztett hús?
Először is szükség van egy állatra, amelyből kinyerik azokat a sejteket, amelyeket aztán teljesen kontrollált(nak vélt) körülmények között sokszorosítanak. Emiatt sem vegán a laborhús. A jelenlegi táptalajok egyik jellemző összetevője a magzati szarvasmarhaszérum, melyet vemhes szarvasmarhák levágásakor nyernek ki. (Ennek kiváltását több vállalat is célul tűzte ki. Van, ahol a beszámolók alapján ezt már meg is tették, de az általános egyelőre nem ez.) A laborhús-előállítás folyamatához hormonokra, növekedési faktorokra és más kiegészítőkre is szükség van. Gondoskodni kell a sejtek megfelelő oxigénellátottságáról és a keletkező nemkívánatos anyagok eltávolításáról. Valójában a biológiai folyamatok egy részét kell technológiai módszerrel helyettesíteni, ezért is lehet nagyobb az energiaigénye az állattartáshoz képest.
A semmiből nem nő fehérje, a laborhúst „etetni” is kell. Ehhez termelési rendszertől függően gabonát, szóját, kukoricát is használhatnak. Ezek akár közvetlen emberi fogyasztásra is alkalmasak lehetnének, és monokultúrás termeléshez kötődnek.3
Az egészséges állati termék jóval több, mint fehérje
A legfontosabb alapkérdések egyike az, hogy igazi hús-e egyáltalán, amiről beszélünk. Azok közé tartozom, akik szerint nem. A valódi minőségi hús ugyanis megszámlálhatatlanul sok olyan kémiai összetevőt tartalmaz, amelyek a változatos, fajgazdag növényi táplálékon keresztül jelennek meg benne (és más állati termékekben). Kizárt, hogy ez elérhető lenne mesterséges körülmények között. Még a saját étrendünket alkotó növényekben jelen lévő több tízezernyi kémiai összetevőt is alig ismerjük, pedig óriási hatással vannak az egészségünkre.4 Az állattartás módjának beltartalmi értékre gyakorolt hatását most kezdjük megérteni, és már világos: nagy egészségügyi jelentősége van a takarmányozásnak.5
Ha már az egészségnél tartunk: a laborhús melletti érvek egyike az, hogy így „tiszta” hús állítható elő, részben azért, mert nincs összezsúfolva rengeteg állat szűk helyre, ami fertőzésveszélyes, részben pedig azért, mert kontrolláltak, tiszták a körülmények. Azonban felvetődik a probléma, hogy ebben az esetben sejtek vannak óriási mennyiségben összezárva.1 Tekintve a sokszoros sejtosztódás nagy számát, valamilyen szabályozatlanság könnyen létrejöhet a sejtvonalakban, a rákos sejtek esetéhez hasonlóan.1 Biológiai meglepetések mindig lesznek, és a teljes kontroll illúzió.1
Környezeti hatások
Elméletileg a mérnöki precizitással gyártott húspótlék környezeti előnyei közé a kisebb földhasználat, vízigény és üvegházgáz-lábnyom sorolható. A gond az elméletileg. Az eredmények ugyanis nem egyértelműek, részlegesek, és kísérleti fázisban lévő termelési módszerekre vonatkoznak, ráadásul a nagyobb rendszerekre gyakorolt hatásokat jelentős bizonytalanság övezi.1,6 Semmi nem garantálja, hogy – még ha lennének is – a nagy léptékű termelés során is érvényesülnének az előnyök, mivel igen valószínű, hogy ez a fajta termelés jelentősen más lenne a kísérletihez képest.6
Legalább két komoly aggály merül fel a környezeti előnyök hangsúlyozása kapcsán. Az egyik az, hogy úgy tesznek, mintha táplálkozási szempontból egyenértékű termékek összehasonlításáról lenne szó, pedig nem (lásd fent). A másik az, hogy a kétségkívül fenntarthatatlan ipari állattartást veszik alapul, azzal mérik össze, és ez alapján állítják be a laborhús előállítását az állattartásnál jobbnak. Pedig az állattartás lehet ökológiailag fenntartható, sőt, a valóban fenntartható mezőgazdasági- és élelmiszer-rendszerekben az állatok fontos szerepet töltenek be..
Ipari mezőgazdaság fedél alatt
A magas hatékonyságnak többszörösen komoly ára van. A laborhúsgyártás logikája lényegileg nem különbözik az egyformaságra és nagy arányú külső anyag- és energiabefektetésre építő fenntarthatatlan ipari mezőgazdaságétól. Itt is arról van szó, hogy ahelyett, hogy ökológiai elvekre, folyamatokra építve valóban fenntartható mezőgazdasági és élelmiszerrendszereket hoznánk létre, uniformizálásra, gépesítésre, a folyamatok extrém irányítására törekedve állítunk elő valamit, ami – hangsúlyozzuk –, nem tekinthető egyenértékűnek a hússal. A hús pedig maga sem az állattartás egyetlen értelme. A természetkímélően tartott állatoknak sok egyéb hozzájárulást is köszönhetünk: a tápanyag-körforgalmak zárását, az ember által nem fogyasztható táplálékok hasznosítását, természetvédelmi élőhelykezelést. Mindemellett kulturális értékeket is őriznek.
Kivált vagy ráépül? És ha kivált, akkor mit?
Azért is indokolatlan a laborhúst övező erőteljes optimizmus, mert az új dolgok nem feltétlenül váltják ki a régieket. A baromfi, a hal és a tengeri gerinctelenek fogyasztásának növekedése például az 1961 és 2013 közötti időszakban világszerte nem csökkentette más húsfélék fogyasztását, hanem hozzáadódott.7 Ez a jelenség más területeken is előfordul. Az okai esetfüggőek, gyakran strukturális gazdasági, politikai és egyéb társadalmi hajtóerőkben keresendők.
Még ha ki is vált valamit az új termék, kérdés, hogy mit. A laborhús-előállítás egyik nehézsége az, hogy a sejtek oxigénellátottságát problémás megoldani, ami erősen limitálja a laborhús elérhető vastagságát. Így ez igen messze áll attól a megjelenéstől, amit a valódi húsok mutatnak. Ez ahhoz vezethet, hogy leginkább erősen feldolgozott termékekben (például húspogácsákban vagy szalámikban) válthatják le a valódit. A többi termékben pedig megmarad a konvencionális hús. Bár mindig lehet arra hivatkozni, hogy az innováció majd megoldja, a jelenlegi technika igen korlátos.
„Általa rendezetlen izomrostok hozhatók létre, melyek távol állnak a valódi izomtól, és ez óriási limitáció a sokféle, különböző állatfajokból, -fajtákból és izmokból nyert húsok reprodukálása terén. Ráadásul a vérerek és a vér, idegszövetek, intramuszkuláris zsírok és kötőszövetek mind hatnak a hús ízére.”1 A laborhús fogyasztása szinte biztosan nem fogja az étrend változatosabbá tételét és a kevésbé feldolgozott termékek előtérbe helyezését eredményezni.3
Lehetnének előnyei?
Kétségtelen, hogy az állattartáson alapuló húselőállításhoz képest kevesebb haszonállat kapcsolódik a laborhús gyártásához, és ez etikai szempontból vonzó érvnek tűnik mellette.1 Megjegyzendő viszont, hogy ha a termelés ökológiailag fenntarthatatlan, akkor igazából sokkal több állat és más élőlény pusztulását okozza, tehát „a kevesebb állatélet” érv nem meggyőző. Az ökológiai rendszerek értékéről nem is szólva.
Ökológiai szempontból izgalmasabbnak tűnik például az a felvetés, hogy tápanyagban gazdag szennyvízre alapozva növesztett kékbaktériumok hidrolizátumát felhasználva állítsunk elő laborhúst.2 Ez azonban érthető módon ellenérzéseket válthat ki a leendő vásárlókban, és az innovációk ma nem ebbe az irányba tartanak.
Van megoldás arra, amire a laborhústól (hiába) várjuk a választ
Véletlenül sem azt üzenem, hogy az ipari állattartás jobb a laborhús-előállításhoz képest. De nem e kettő közül kell választanunk!
A mezőgazdasági- és élelmiszer-rendszereink alapvető problémái közé olyanok tartoznak, mint a túlzott specializálódás, a diverzitás helyett az egyformaságra építés, az egyféle hozamra optimalizálás és a nagymértékű külső inputokra utaltság.8 A „sejtmezőgazdasággal” – amely területhez a laborhús is tartozik – az az egyik legnagyobb baj, hogy valószínűleg tovább súlyosbítja a ma domináns élelmiszerrendszerhez kapcsolódó problémákat, különösen az egyenlőtlen hatalmi viszonyokat,3 lévén tőkeigényes, komoly infrastruktúrát igénylő technológia.
A laborhús-előállítás legtöbb ígéretére léteznek már működő, sokkal kevésbé centralizált megoldások, mint például az agroökológia vagy a funkcionális sokféleségre építő akvakultúra.3 A laborhús fejlesztésére szánt források társadalmilag jobban is hasznosulhatnának, a rá fordított támogatások máshonnan hiányoznak.
A húsfogyasztáshoz kapcsolódó környezeti és egészségügyi problémák kezelésére tehát vannak kész megoldások, a laborhús hajszolása pedig ezeket teszi zárójelbe. Egyértelmű, hogy a centrumországokra jellemző húsfogyasztást csökkenteni kell, a fennmaradó részt pedig ökologikus termelésből kellene fedezni.9 A kiegyensúlyozottabb, változatos állati és növényi fehérjékre épülő étrend, más húshelyettesítők fogyasztása és az élelmiszer-veszteségek, a hulladék csökkentése mind segítenék a környezetpusztítás és az állati szenvedés visszaszorítását.10 A teljes mezőgazdasági- és élelmiszer-rendszereket kellene fenntarthatóvá alakítani rendszerszintű, társadalmi szempontokra is érzékeny megoldásokkal.8, 11-13
Ahelyett, hogy bizonytalan eredményekre vezető technológiákba fektetnénk az erőforrásokat és a bizalmunkat, ezek megvalósításáért kell megtennünk, amit csak lehet!
Kapcsolódó bejegyzések
Hamarosan itt a „valódi” műhús
A jelenleg kapható műhúsok még nem valódiak, hiszen növényi alapanyagokból készülnek. Hamarosan megjelenhetnek viszont az állati sejtekből tenyésztett változatok is.
Hivatkozott irodalmak:
[1] Chriki, S., & Hocquette, J. F. (2020). The myth of cultured meat: a review. Frontiers in nutrition, 7.
[2] Hubalek, S., Post, M. J., & Moutsatsou, P. (2022). Towards resource-efficient and cost-efficient cultured meat. Current Opinion in Food Science, 47, 100885.
[3] Howard, P. H. (2022). Cellular agriculture will reinforce power asymmetries in food systems. Nature Food, 3(10), 798–800.
[4] Barabási, A. L., Menichetti, G., & Loscalzo, J. (2020). The unmapped chemical complexity of our diet. Nature Food, 1(1), 33–37.
[5] Provenza, F. D., Kronberg, S. L., & Gregorini, P. (2019). Is grassfed meat and dairy better for human and environmental health?. Frontiers in nutrition, 6, 26.
[6] Mattick, C. S., Landis, A. E., & Allenby, B. R. (2015). A case for systemic environmental analysis of cultured meat. Journal of Integrative Agriculture, 14(2), 249–254.
[7] York, R. (2021). Poultry and fish and aquatic invertebrates have not displaced other meat sources. Nature Sustainability, 4(9), 766–768.
[8] IPES-Food, 2016. From uniformity to diversity: a paradigm shift from industrial agriculture to diversified agroecological systems. International Panel of Experts on Sustainable Food Systems, Brussels.
[9] Resare Sahlin, K., Röös, E., & Gordon, L. J. (2020). ‘Less but better’ meat is a sustainability message in need of clarity. Nature Food, 1(9), 520–522.
[10] Hocquette, J. F. (2016). Is in vitro meat the solution for the future?. Meat science, 120, 167-176.
[11] McGreevy, S. R., Rupprecht, C. D., Niles, D., Wiek, A., Carolan, M., Kallis, G., … & Tachikawa, M. (2022). Sustainable agrifood systems for a post-growth world. Nature sustainability, 5(12), 1011–1017.
[12] Frison, E., & Clément, C. (2020). The potential of diversified agroecological systems to deliver healthy outcomes: Making the link between agriculture, food systems & health. Food Policy, 96, 101851.
[13] Kremen, C., Iles, A., & Bacon, C. (2012). Diversified farming systems: an agroecological, systems-based alternative to modern industrial agriculture. Ecology and society, 17(4).
