A röpködő, cikázó rovaroktól sokan tartanak, de a szitakötőket mégis sokan becsben tartják. Ökológiai jelentőségük óriási, már 300 millió éve a Földön élnek, és többezer fajukkal találkozhatsz a vízpartok közelében. Ismerd meg és tiszteld őket!

Gyerekkorom óta megbabonázva nézem őket, ahogy gyors, ügyes röptükkel cserkészik be a prédájukat. A tópartokon, sáson pihenő szitakötő látványa, a szárnyukon megcsillanó napfény az egyik legszebb természeti jelenség, amit a Föld alkothatott.

Olyannyira, hogy már a karbon kor óta a bolygón élnek: egyik jól ismert fosszilis fajuk a Meganeura monyi, 65 cm körüli szárnyfesztávolságával a valaha élt legnagyobb rovarok egyike volt. Mi sem bizonyíthatja jobban alkalmazkodóképességüket, mint, hogy 300 millió éve élnek a Földön, és 5-6000 fajukkal a mai napig találkozhatunk a bolygó különböző pontjain.

Jelenleg Európában 143, Magyarországon pedig több mint 60 fajuk ismeretes, sőt közel harmaduk természetvédelmi oltalom alatt áll.

Tökéletlen lárvából kíméletlen vadász

A szitakötők (Odonata) lárvaként, édesvízben kezdik életüket. A bábállapotot kihagyják, meglehetősen tökéletlen átalakulásuk (hemimetamorfózis). Érdekesség, hogy a kifejlett rovar és a lárva nagyon különbözik egymástól, sokáig két külön fajnak hitték őket. Nagy összetett szemük, színes, hosszúkás potroh, és általában átlátszó, időnként színes szárny jellemzi őket.

Nappal aktívak, a hímek általában színesebbek. Méretük változó, de egyes fajaik hatalmasra nőnek: a balkáni hegyiszitakötő nősténye akár 96 mm-es is lehet. Egytől egyik ragadozók, a lárvák ráklárvákat, apró vízi élőlényeket fogyasztanak, nagyobb korukban már a férgeket, más vízi rovarokat is könnyedén elkapják. A nagyobb testű fajok lárvái akár az ebihallal, halivadékkal is elbánnak.

Kapcsolódó bejegyzések

Szúnyogirtás és invazív fajok: a szakértő válaszol

Szakember mutatja be a kémiai és a biológiai szúnyogirtás közötti különbséget, és mesél az invazív fajokról is.

A kifejlett szitakötők repülő rovarokat, legyeket, szúnyogokat, sőt, hangyákat is levadásznak. Mind a lárva, mind a kifejlett rovar táplálkozása meglehetősen horrorisztikus: speciális fogóálarcát használva ragadja meg áldozatát, majd gyakorlatilag kiszívja belőle a testnedvét.

Egyes kultúrákban a szitakötőt az ördög kötőtűjének is nevezik: ez a kedves kifejezés arra utal, hogy a rossz gyerekek száját a szitakötő segítségével varrja be az ördög.

Vízből az égbe: különleges átalakulás

Szaporodásukhoz édesvíz szükséges: ez lehet időszakosan megjelenő tó, sebes vizű hegyi patak, mocsár is. Az életterek tekintetében igen változatos a kép: minden szitakötőfaj az adott vizes élőhelyhez alkalmazkodott, sőt, a szennyezett vizekben is megélnek. Vannak olyan fajok is, akik egy adott területhez ragaszkodnak, ami például a hegyiszitakötőkre vagy foltosrablókra is vonatkozik.

A hazánkban ritka és fokozottan védett zöld acsa csak a kolokán levélrózsájába teszi le petéjét, így csak ilyen területeken találkozhatsz vele.

A szitakötő jelenléte indikátor értékű: megmutatja, hogy az adott terület milyen minőségű, így a vízminőség milyenségére is utal. A szitakötő életének meghatározó pillanata a lárvából kifejlett rovarrá alakulás.

A lárva életét a vízben tölti, az átalakuláshoz közeledve fajának megfelelő, parthoz közeli, kibújási helyet keres. Az kiválasztott napon kikapaszkodik a vízből, és utoljára vedleni kezd. A megfelelő növényválasztás is fontos, a lárváknak meg kell kapaszkodnia a kiszemelt növényben: szeretik a szedret, a nádat, zsurlókat vagy harasztokat.

Az átváltozás nagyon érdekes látvány: térfogatukat megnövelik, ennek hatására a bőr felhasad, az imágó kiszabadítja új testének darabjait. Szárnyai ilyenkor gyűröttek, a szitakötő folyamatos, pumpáló mozgással egyenesíti ki őket. Ezután a napon megszárítja magát, és elindul első útjára: ezt nevezik szűzrepülésnek. Teste napok alatt szilárdul meg, de már hosszabb távokat is képes repülni.

A hely és idő megválasztása kardinális az átváltozás alatt: ebben az időszakban a szitakötő nem tud menekülni, rendkívül sérülékeny. Általában éjszaka és hajnalban kezdi meg átalakulását, hiszen ilyenkor kevesebb az aktív madár. De nem csak a madarak veszélyeztetik ezt az izgalmas folyamatot: pókok, hangyák, de békák is lecsaphatnak a gyenge, sebezhető példányokra. A fajok nagy része egyszerre kel ki, amikor az időjárást leginkább kedvezőnek ítélik: a párás hajnalokat követő verőfényes napsütés a legideálisabb.

Kapcsolódó bejegyzések

Gyilkos csapdából tökéletes élőhely

A debreceni temető dísztava a kétéltűek fennmaradását segíti.

A vizes élőhelyek kiemelt szereplője

A szitakötők helyzete nem egyszerű. Életük minden szakasza a vízhez kötött, a vizes élőhelyek csökkenése, a mocsarak lecsapolása rájuk is hatással van. A 6016 nyilvántartott faj 16%-a kerül a kihalás fenyegetése alá. Ennek egyik vezető oka a mocsarak helyzete: lecsapolják, beültetik őket, hasznosítás céljából. Ezzel együtt fontos élőhelyet vesznek el a szitakötőktől. Éppen ezért a fajok összetétele, elterjedése is szép lassan megváltozik.

Egyre több déli faj jelenik meg a Kárpát-medencében is, míg az északibb fajok kiszorulnak. Jó példa erre a hazánkban már egyáltalán nem ritka atkás szitakötő, vagy a ma már jelentős populációval bíró kékszemű légivadász.

A kertedben is fontos szerepet töltenek be: például segítenek megtisztítani a területet a szúnyogoktól, legyektől egyaránt. A vizes élőhelyek megtartása, esetleges kialakítása kulcsfontosságú a szitakötők fennmaradásának érdekében. Habár 300 millió éve vannak a Földön, alkalmazkodóképességük hatalmas, az ember mégis gátat szabhat létezésüknek. A mocsarak, állóvizek, patakok kérdése tehát rendkívül fontos a szitakötők szempontjából is: még egy ok, amiért óvnunk kell ezeket a területeket.