Magyar kutató forradalmasíthatja a húspótlást
Magyar kutató forradalmasíthatja a húspótlást

A húsfogyasztás mára nemcsak etikai vonatkozása miatt vált globális vitatémává, hanem a Föld védelme, a jövőnk érdekében is. A vágóhidak kegyetlensége és az állattartás klímaváltozásban játszott szerepe sokakat elriaszt a húsfogyasztástól, de egyelőre közel sem elég embert ahhoz, hogy lényegi változás vegye kezdetét.

Az olyan húspótlókról, mint az Impossible Foods vagy a Beyond Burger húspogácsája, már sokan hallottak, sőt már hazánkban is kapható némelyik. Ezek azonban továbbra is csak növényi pótlékok. Az igazi megoldás a sejttenyésztett hús (cultured meat) lehet.

Akiket megérint az állatok sorsa, azok ma már rengeteg opció közül választhatnak: ott vannak például a „boldog” (szabadtartású, méltó körülmények között tartott) állatok, akiknek legalább jó életük volt, és végső soron mégiscsak ezért tartjuk őket. Akiknek ez sem elég, azok a vegetáriánus vagy vegán étrendet választják.

A húsfogyasztás kapcsán az állatok jogai mellett azonban egyre fontosabb tényező a fenntarthatóság kérdése is.

Mára egyre közismertebb tény a hús, leginkább a marhahús előállításának gazdaságtalan volta – mármint nem piaci értelemben, hanem a felhasznált erőforrások és a tápérték arányában.

Egy kiló marhahús annyi szén-dioxid kibocsátásába kerül, mint amennyi egy átlagos európai gépkocsi emissziója 250 km-es távolságon.

Egyre nagyobb figyelmet kap a köztudatban az egészség kérdése is. Az állatok tartási körülményei miatt nő a betegségek és az antibiotikumhasználat gyakorisága. Ezen felül az ipar képviselői professzionális szintre fejlesztették a termékek ízvilágának és állagának befolyásolását.

Az ízfokozók és adalékanyagok használata egyre szabályozottabb, mégis egyre többen élnek autoimmun betegséggel, sokaknak van meghatározhatatlan vagy nehezen behatárolható érzékenysége, allergiája, különféle tünetegyüttese. Ezek megjelenésében a stressz, a légszennyezettség, sok egyéb tényező szerepe sem elhanyagolható, de az étkezés minősége kifejezetten meghatározó.

Az utóbbi években több, a köznyelvben műhúsként emlegetett termék is elterjedt. Ilyen az Impossible Foods hamburgerpogácsája, amelynek kulcsösszetevője egy génmódosított szójából kinyert, vastartalmú vegyület, ami szinte megegyezik az állati izomszövet vörös színét és jellegzetes ízét adó mioglobinnal, emellett kókuszolajat, napraforgót, burgonyafehérjét, cellulózt és még sok mást tartamaz.

A nagy rivális, a hazánkban is kapható Beyond Meat fő összetevője a borsófehérje, de van benne kókuszolaj és bambuszból kinyert cellulóz is – a vörös színt itt céklalé biztosítja.

Ezek azonban még nem „műhúsok”, hanem növényi alapú húspótlékok, hasonlóan mondjuk a különböző szójakészítétményekhez. Ám az ajtón már kopogtat az igazi „műhús”.

A sejttenyésztett hús még nem holnap vagy holnapután fog elterjedni, de az elmúlt évtizedek eredményei alapján hosszútávon igen kecsegtető lehetőségről van szó – mondja Forgács Gábor. 2011-ben alapított Modern Meadow nevű vállalata az állatok levágása nélküli állati termékek előállítását tűzte ki célul. Ez volt a világon az első cég, amely a sejttenyésztett hússal kezdett foglalkozni. Jelenleg Fork&Goode cégnév alatt folynak a kutatásai.

2011-ben még csak egy cég dolgozott az iparágban, mára nagyjából száz. A technológia gyakorlati alkalmazása mára odáig jutott, hogy létezik olyan cég, amelynek sejttenyésztett csirkefalatkáit tavaly engedélyezték a szingapúri hatóságok. Ez a világon az első és eddig egyetlen engedély, amely sejttenyésztett húsra vonatkozik.

Miért jelent mindez komoly áttörést?

Az Európában hagyományosan előállított hússal összehasonlítva a sejttenyésztett hús nagyjából 7-45 százalékkal igényel kevesebb energiát (kivéve a baromfihús esetében), 78-96 százalékkal kisebb a kapcsolódó üvegház hatású gázok kibocsátása, 99 százalékkal kevesebb földterületet igényel, és 82-96 százalékkal kisebb a vízigénye attól függően, pontosan milyen termékeket hasonlítunk össze.

(Forrás: valaszonline.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon