Magyarország nevezetes fái, köztük a legenda szerint Koppány által ültetett ötvöskónyi famatuzsálem is látható azon a fotókiállításon, amely a badacsönyörsi Folly Arborétumban nyílik holnap, azaz május 4-én, szombaton.
Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítás Kállai Márton André Kertész-nagydíjas fotóriporter munkáit mutatja be. A Kovalik Máté ötletgazdával, szerkesztővel közösen összeállított fotósorozat száz különleges fát örökít meg. Magyarország szinte minden tájegységében, vármegyéjében készültek felvételek hazánk legnagyobb fáiról, a szakrális szempontból érdekes példányokról, a környezetváltozás vagy az emberi tevékenység lenyomatait hordozó fákról, de olyanokról is, amelyeknek kultúrtörténeti jelentőségük van.
A kiállítás egyik érdekessége a szőkedencsi hársfa, amely első ágait az utolsó Árpád-házi király uralkodása idején hozta, életkorát hétszáz évre becsülik a szakemberek. A famatuzsálem körül ma sírok találhatóak, a közelben pedig egy Árpád-kori templom romjaira bukkantak a régészek. A látogatók megcsodálhatják a több mint háromszáz éves gerecsei kocsányos tölgyet, a zsennyei ezeréves tölgyet is, amely a törzsét megtépázó viharok ellenére még mindig áll, vagy az ötvöskónyi hársfát, melyet a legenda szerint Koppány vezér ültetett, a tatárjárás idején pedig IV. Béla király is megpihent alatta.
A három éve készülő fotósorozat olyan nevezetes fákat mutat be, melyek valamiben rekorderek, amelyek elhelyezkedése vagy története figyelemfelkeltő – idézi egy sajtóközlemény Kállai Márton fotóriportert.
A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Folly Gyula pécsi orvos telepítette 119 évvel ezelőtt. A kezdetekkor alig félhektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több száz tűlevelű, 200 lombos fa- és cserjeféle, valamint több ezer évelő található. Az arborétumot ma Folly Gyula utódai gondozzák.
A kiállítás megnyitóját tárlatvezetés és séta követi majd az arborétumban. A kiállítás november elejéig látogatható.
Bolygónk gazdag, sokszínű élővilágának óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ilyen módon részt vegyenek a természet védelmében.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Canva