Meg kell küzdeni a gazdagok túlfogyasztásával
Meg kell küzdeni a gazdagok túlfogyasztásával

A gazdag országoknak és a vállalatoknak haladéktalanul teljesíteniük kell a decemberi montreali COP 15 történelmi természetvédelmi megállapodásban vállaltakat.

– mondta David Cooper, az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezményének (CBD) új ügyvezető titkára.

A Montrealban aláírt megállapodás tartalmazza azt a célt is, hogy a vállalkozások értékeljék és nyilvánosságra hozzák tevékenységük természetre gyakorolt ​​hatását.

Egyes tudósok úgy vélik, hogy a túlfogyasztás és a környezetszennyezés miatt az emberek okozzák a Föld hatodik tömeges kihalási hullámát, ami a dinoszauruszok kora óta a legjelentősebb ilyen esemény. A tudományos figyelmeztetések ellenére a kormányok eddig nem tartották be az ENSZ biológiai sokféleségre vonatkozó irányelveit, és komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy ez az évtized sikeresebb legyen. A fajok tömeges elvesztése hosszú távon ugyanis az emberi civilzációt is veszélyezteti.

David Cooper elmondása szerint a kanadai megállapodást követően az ENSZ fő biodiverzitás-alapja – a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) – létrehozott egy új támogatási formát, melynek segítségével pénzeket fordíthat a természetvédelmi célok elérésére szerte a világon. Jelenleg Kína, Indonézia, Mexikó, India és Brazília a GEF támogatásának legnagyobb kedvezményezettjei.

Cooper azt is hozzátette, ha a 2030-ra kitűzött célokat el akarjuk érni, ahhoz most kell cselekedni. Ez azt jelenti, hogy pénzre és konkrét tervekre van szükségünk a kormányoktól. Az országoknak a nemzeti célokon kell dolgozniuk, és meg kell állapodniuk egy kormányzati szintű tervben.

A gazdag embereknek, meg kell vizsgálniuk a saját ökológiai lábnyomukat. Egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező bolygón különösen a gazdagok extrém túlfogyasztását kell korlátozni, ahhoz, hogy a kitűzött célokat megvalósíthassuk.

(Forrás: theguardian)

search icon