Számos helyről hallhatjuk a hétköznapokban, hogy ne használjunk egyszer használatos műanyagokat, hanyagoljuk a plasztikcsomagolású termékeket, ne vásároljunk műszálas ruhákat, illetve ritkábban mossuk őket. De miért probléma a rengeteg műanyag a világban? Hiszen megkönnyíti az életünket, olcsó és könnyű anyag. Mik azok a mikroműanyagok, és miért olyan veszélyesek? Azt már tudjuk, hogy mit ne tegyünk, de ideje tisztázni azt is, hogy mit tehetünk a probléma elharapózása ellen hétköznapi emberként.

Nem a minőség, a mennyiség a probléma

Nem kell átesni a ló túloldalára és azt feltételezni, hogy a műanyag csak rossz lehet. Ez egy nagyon hasznos, könnyű, olcsó és könnyen előállítható anyag. A nagy problémát a hatalmas mennyiség okozza. Évente körülbelül 300 millió tonna (!) műanyagot gyártanak. Sajnos az is hatalmas baj, hogy jelenleg olcsóbb újabb és újabb műanyagot előállítani, mint újrahasznosítani a régit. Szerencsére azonban ebbe az irányba is egyre több a törekvés, és fel kell ismernünk, hogy nagyon fontos kordában tartani a műanyaggyártást, ha szeretnénk megőrizni a bolygó egészségét.

Jó példa a műanyag hasznos tulajdonságaira, hogy a könnyű plasztikból készült járművek karosszériája nem olyan nehéz, mintha hagyományosabb anyagokból, például fémből vagy fából lenne. Így az autónak kevesebb üzemanyagra van szüksége, ami szintén csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A nagyobb problémát az egyszer használatos, eldobható műanyag tárgyak, a csomagolóanyagok, illetve a műszálas ruhák mosásával a környezetbe kerülő kis szálak jelentik. 

A környezetbe kerülő műanyagok a kémiai szerkezetüknek köszönhetően nagyon ellenállóak. Ezeket legfeljebb csak roncsolja az erős UV-sugárzás vagy a levegő oxigéntartalma, de teljes mértékig nem bontja le. Szintén nem tudnak mit kezdeni a műanyaggal a mikroorganizmusok sem, például nem képesek őket táplálékként hasznosítani.

Mikroműanyagok a nagyvilágban

Az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy a műanyag nem bomlik le, hanem rengeteg nagyon apró kis darabra esik szét, amelyek a kis méretüknek köszönhetően már láthatatlanok, de korántsem ártatlanok. Az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkákat nevezik mikroműanyagnak, de a kategória még olyan fiatal, hogy nem vezettek be alsó mérethatárt, így egyelőre még hivatalosan a nanoműanyag elnevezés sem létezik.

A mikroműanyagok több helyről származhatnak. Elsősorban a szintetikus szövetből készült ruhák mosása során kerülnek ki kis szálakként a környezetbe, illetve a műanyaghulladékok degradálódása, elaprózódása révén. Számos kozmetikai cikkben is megtalálhatók mikrogömbök formájában.

Miért olyan veszélyesek?

Már az 1970-es években észlelték a környezetünkben a mikroműanyagok jelenlétét, de a problémával csak napjainkban kezdtek alaposabban foglalkozni. A mikroműanyagok felületén számos vegyszer, kémiai szennyező anyag kötődhet meg, és mivel 5 mm-nél kisebb részecskékről beszélünk, észre sem vesszük, amikor ezek az anyagok bejutnak a szervezetünkbe. Pedig hosszú távú és káros következményeket hordoznak magukban. Mindenhol előfordul már mikroműanyag, a legmagasabb hegycsúcsoktól egészen az óceán fenekéig. A vizekben élő planktonok, halak, kagylók véletlenül megehetik a műanyagdarabkákat, ettől a szervezetükben gyulladás alakulhat ki, illetve el is pusztulhatnak az idegen anyagtól.

A legkisebb részecskék jelentik a legnagyobb kockázatot, hiszen a nagyobb darabokat a szervezetünk képes érzékelni és kilökni, de a kis plasztikszeletkék akár a sejtjeinkbe is bejuthatnak, és sejthalált is előidézhetnek. Ami bennmarad, a belekben felszívódhat, gyulladást idézve elő a szervezetben. 

A nanoméretű műanyagrészecskék azért veszélyesek, mert mélyebbre jutnak a tüdőben, bekerülhetnek a vérünkbe, és a keringéssel más szerveinkhez is eljuthatnak, illetve a szövetekbe és a sejtekbe is bekerülhetnek, károsítva ezzel a szervezetet. Ha a mikroműanyagokat megeszik a kagylók, a halak, nem nehéz elképzelni, hogy a tápláléklánccal hamarosan eljutnak az emberekhez is.

A problémát nemcsak a darabkák felületén megkötődött kemikáliák jelentik, amelyek így sokkal nagyobb mennyiségben jutnak be a szervezetbe, mint amúgy tennék, hanem a különböző segédanyagok is, amelyekkel a gyártók a polimerek tulajdonságait igyekeznek feljavítani. Ide tartoznak a lágyítók, az égésgátlók és a hormonháztartást megzavaró biszfenol-A (BPA) is.

Emellett kimutatták azt az elkeserítő tényt, hogy a mikroműanyagok könnyedén átjutnak a vér-agy-gáton és a placentagáton is. Vemhes patkányokon vizsgálták a belélegzett plasztik részecskék hatását a terhességre és a magzatra. A kutatás során kimutatták, hogy a placentagát nem képes megállítani a mikroműanyagokat, hiszen ez egy nagyon új keletű szennyezés, amelyre az évezredek során kialakult védő barrier még nem készülhetett fel. Mikroműanyagokról csupán a 20. század óta beszélünk, az evolúció során az emberi szervezetnek eddig nem kellett számolnia ezzel az anyaggal. 

Milyen mértékű a szennyeződés?

Osztrák adatok szerint a Duna évente 1500 tonna mikroműanyagot sodor magával, így egyértelmű, hogy a víz Magyarországra már nagyon szennyezetten érkezik. Ehhez persze mi is hozzáteszünk. A Dunában köbméterenként 50 részecske található. Hasonló a helyzet a Tisza esetében is, a folyó még szennyezettebb, ennek egyik oka az ukrán és a román oldalról származó nagy mennyiségű hulladék. A problémát csak nemzetközi egyezségekkel és diplomáciai megoldásokkal lehetne orvosolni.

Mi a helyzet az ivóvízzel?

A nemzetközi tanulmányok alapján a palackozott italok fogyasztásával egy ember átlagosan 90 000 darab mikroműanyag-részecskét juttat a szervezetébe, míg aki főként csapvizet iszik, sokkal kisebb mennyiséget, 4000 darabot nyel le.

Magyarországon az ivóvíz biztonságos, a benne lévő műanyag mennyisége még nem éri el a kockázatos határt. Ez főként annak köszönhető, hogy hazánkban az ivóvíz nagy része a talaj mélyéről fakad, míg a felszíni vizek sokkal jobban ki vannak téve a szennyezéseknek.

Mit tehetünk?

Súlyos következményei vannak a tetemes mennyiségű műanyag előállításának, de nézzük, mit is tehetünk! A mikroműanyag több mint háromnegyede a háztartásokból, ezen belül is a ruhák mosásával kerül a környezetbe. Az a tény, hogy a szennyezés kevesebb mint negyedéért felelős csak az ipar, bizonyítja, hogy tehetünk a mikroműanyagok terjedése ellen.

Megoldás lehet a Guppyfriend mikroszálas mosózsák, amely – ha mosáskor beletesszük a szintetikus anyagot (például nejlont, poliésztert) tartalmazó szennyest – kiszűri a mikroműanyagot. A mosás után a zsákban látszani fognak a kis műanyag szálak, amelyeket össze lehet gyűjteni, és egy lezárt zacskóban vagy dobozban a szemétbe dobni, hogy ne szabaduljon ki a benne lévő anyag. Sajnos erre egyelőre nincs jobb megoldás, mivel nem biodegradábilis vagy újrahasznosítható anyagról beszélünk.

Emellett szenteljünk figyelmet annak, hogy olyan kozmetikai termékeket vásároljunk, amelyek mikroműanyag-mentesek! Ezt a gyártók fel szokták tüntetni a csomagoláson.

Illetve mondjuk nemet az egyszer használatos műanyag edényekre, evőeszközökre, zacskókra, és amennyiben a helyzet engedi, a csomagolóanyagokra is! Minél tudatosabban építjük be ezeket a változtatásokat az életünkbe, annál automatikusabbá fognak válni az új szokások, és kis idő elteltével már nem lesznek megerőltetőek.

Mit tesznek a szabályozások?

Szerencsére egyre elterjedtebb az a nézőpont, hogy be kell tiltani a vékony műanyag zacskókat és plasztik evőeszközöket. Szerencsére a szennyvíztelepek is hatékonyan távolítják el a mikroműanyagok nagy részét. A szennyvíztisztításról részletesebben egy korábbi cikkünkben írtunk. 

A kiszűrt anyagok a szennyvíziszapba kerülnek, amelynek nagy részét felhasználják a mezőgazdaságban. Ugyan már megjelentek feltörekvő megoldások az iszap tisztítására is, egyelőre ezek nagyon költségesek, és nem teljesen kiforrottak.

Emellett ma már szabályozzák, hogy a vízhálózatok kizárólag olyan anyagokból készüljenek, amelyekből nem oldódhatnak ki káros segédanyagok, és az élelmiszerekkel érintkező anyagokra is nagyon szigorú szabályozások vonatkoznak, ami alapján kioldódási határértéket állapítanak meg.

Megoldást jelenthet még a biopolimerek alkalmazása.

Kapcsolódó bejegyzések

Biopolimerek alkalmazása tartós fogyasztási cikkek gyártására

Mi a különbség a polimer és a műanyag között? A biopolimerek előtt megnyílhatnak a szélesebb felhasználási területek.

Tojásfehérje segíthet kiszűrni a vízből a mikroműanyagot

A hvg.hu-n megjelent cikk szerint a Princetoni Egyetem mérnökei tojásfehérjéből egy könnyű, porózus gélt készítettek, amely képes kiszűrni a tengervízből a só mellett a mikroműanyagokat is. Ez a felfedezés nagyban előrelendíthetné az óceánok tisztításáért vívott küzdelmet, és az élővizek műanyagtartalmának csökkentésével a tápláléklánc minden tagja is nagyobb biztonságban lenne. Az eljárás során oxigénmentes közegben 900 °C-ra hevítették a tojásfehérjét, és a magas hőmérsékletnek köszönhetően szénszálak és grafénlapok keveréke alakult ki, amely 99%-os hatékonysággal szűrte ki a szennyezőket.

Pozitívum, hogy olcsó a kiindulási anyag, biodegradábilis és könnyen hozzáférhető, emellett még hatékonyabb is, mint az aktív szén. A módszer előnye az is, hogy más fehérjék is alkalmazhatók szűrőként, nem csak a tojásfehérje. A kutatók jelenleg a tömeggyártás kidolgozásán munkálkodnak.

Összefoglalás

Végezetül megállapítható, hogy nagy problémát jelentenek a környezetben előforduló kis műanyag részecskék, ami ellen mi is tehetünk. Használjunk természetes szövetből készült ruhákat, mossunk kevesebbszer, és alkalmazzunk mikroszálas mosózsákot! Mondjuk nemet az egyszer használatos műanyagokra, és igyekezzünk környezetbarát kozmetikumokat vásárolni!