Magyarország számos nemzetközi jelentőségű vadvízzel büszkélkedhet, noha ezek természeti állapota az elmúlt évtizedekben erőteljesen romlott. A madárvilág tagjai egyfajta indikátorként mutatják a területek minőségét, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vízimadár-védelmi Szakosztálya mellett a soproni székhelyű Magyar Vízivad Kutató Csoport megfigyelőhálózata végez hónapról hónapra összehangolt felméréseket. Ezek pedig érdekes adatokat mutatnak.

A nemzeti park munkatársai közül is többen részt vesznek a munkában, hiszen az 1996 óta folyó vízivad-monitorozás 23 célterülete közül 7 esik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területére.

Az egyik ilyen terület a Duna Szob és Budapest közötti szakasza, ahol a klimatikus változásokkal (és persze számos egyéb tényezővel) összefüggésben sajnos évről évre kevesebb vízimadár fordul elő. Ugyanakkor van egy olyan érdekes récefaj, amely hazánkban elsőként éppen itt telepedett meg, és azóta is látványosan növeli állományát.

A nagy bukónak speciális fészkelési szokásai vannak

A nagy bukó (Mergus merganser) korábban csak mint átvonuló, illetve telelőfaj volt ismert a magyar faunában. Nagyobb víztesteken nem volt ritka látvány, de csak a novembertől márciusig tartó időszakban. 2004-ben sikerült megfigyelni egy fiókákat vezető tojót Verőce közelében, amely az első bizonyított hazai költési adat volt. A faj egyedei (növekvő számban) azóta is minden évben költenek a Dunakanyarban. Mivel egy speciális fészkelési szokásokkal bíró, odúlakó madárról van szó, olyannyira nem egyszerű a költések ellenőrzése, hogy erre vonatkozóan inkább a nyár végén végzett felméréseken látott fiatalok számából vonnak le következtetéseket. Az utóbbi években a nagymarosi, illetve a szobi zátonyokon több ízben éjszakázott együtt 120–150 fiatal madár, ez 15–30 családnak felel meg.

A nagy bukó a récefélék (Anatidae) családjába tartozik. Nagy termetű bukóréce; a hím fehér testű, sötétzöld fejű, a tojó szürkés testű, vörhenyes fejű. Tisztább tavakon, folyókban, hegyvidéki vizeken, télen nagyobb álló- és folyóvizeken figyelhető meg. Főként halakkal táplálkozik, kiváló búvár, emellett gyors röptű, ügyes úszó, gyakran csapatokban látható. Költése is izgalmas: fák odvaiban, sziklahasadékokban fészkel.

Jelenléte invazív halak szaporodására is figyelmeztet

A költésekkel párhuzamosan a nagy bukó Dunán telelő állománya is növekedésnek indult. 1996 és 2022 között az egész országban összesen számolt éves mennyiség nem érte el azt, amit 2025 decemberében térképeztek fel csak a Dunakanyarban: 523 nagy bukó mindössze 60 folyamkilométeren!

Kapcsolódó bejegyzések

Amurgéb, törpeharcsa, naphal – Mekkora problémát okoznak az invazív halfajok Magyarországon?

Az invazív halfajok elszaporodása nem csak az őshonos fajok miatt veszélyes.

A faj növekvő trendje megkérdőjelezhetetlen, ám terjedésének okai nem feltétlen jelentenek jót. A faj dunai táplálékforrásául a más hazai vizekben is gyorsan terjedő, számára ideális zsákmányméretű és életmódú invazív, idegenhonos gébek (Gobiidae spp.) szolgálnak, ami egyben a halfauna – természetvédelmi szempontból nem szerencsés – megváltozását is jelzi.

Magyarországon több idegenhonos gébfaj is meghonosodott, amelyek nem őshonosak a hazai vízi élőhelyeken, és terjedésük ökológiai problémákat okozhat. A hazai vízrendszerekben 7 gébfaj fordul elő, amelyek közül az amurgéb a jogszabályok szerint inváziós idegenhonos fajnak számít, míg a többi (pl. folyami géb, tarka géb, Kessler-géb, kerekfejű/feketeszájú géb, csupasztorkú géb, kaukázusi törpegéb) jelenleg spontán jövevényfajként van nyilvántartva.

Habár ez a tényező nem feltétlenül jelent jót, a nagy bukó jelenléte inkább öröm, hiszen a hazai vizek állapotát is jelzi a madárfauna megtelepedése.

Forrás: dunaipoly.hu

Kiemelt kép: canva