Nem az olajcégek hete volt a mostani
Nem az olajcégek hete volt a mostani

A napokban írtunk róla, hogy egy holland bírósági ítélet elsőként kötelezte a Shell helyi vállalatát kibocsátáscsökkentésre, most pedig úgy tűnik az ExxonMobil maradt alul a környezetvédőkkel szemben.

A vállalatot kis túlzással megpuccsolta a héten az Engine No.1 nevű befektetési alap, melyet még tavaly decemberben hoztak létre és mindössze 40 millió dolláros részesedést vásárolt a cégben. Ezzel az alap mindössze a részvények 0,02%-ának birtokosává vált, azonban ezzel jogot szerzett arra, hogy annak belső működésére hatást gyakoroljon.

Ahogy a 444 részletes cikke írja, az Engine No.1 ezután egy nagyon tudatosan megtervezett és profin kivitelezett kampányt hajtott végre, így alig fél év alatt el alaposan fel tudták forgatni az egykoron a világ legértékesebb vállalatának számító Exxont.

A cég eheti közgyűlésén végül a vállalat vezetőinek tiltakozása ellenére két olyan tagot is sikerült beszavazni az igazgatótanácsba, akik vállaltan a klímaváltozás miatt akarják átalakítani az olajcég működését és üzleti stratégiáját.

Hogy mindezt véghez vihesse, az Engine No.1 olyan nagybefektetőket győzött meg, akik számára a klímaváltozás kérdése nagy jelentőséggel bírhat. Így sikerült maguk mellé állítani többek között a 255 milliárd dolláros alapot kezelő New York-i állami nyugdíjalapot, vagy a kaliforniai tanárok nyugdíjalapját.

Ez sem lett volna még elég a sikerhez, azonban többek között annak nyomán, hogy a hónap közepén egy befolyásos elemzőcég jelentéséből kiderült, hogy az Exxonnak lényegében nincs terve az energiaátmenetre, a világ egyik legnagyobb befektetőjének számító Blackrock is beállt az Engine No.1 jelöltjei mögé.

Ettől még persze nem fog kizöldülni az olajvállalat és a kitermelést sem szüntetik be, ahogy a két beszavazott új igazgatósági tag sem harcos klímaaktivista, azonban kinevezésük mégis jó hírnek számít. Egyrészt a történet bebizonyította, hogy a klímaügyben szerveződő aktivista alapoknak lehet keresnivalójuk az olaj- és szénipari óriások környékén is, másrészt pedig növelte a nyomást az olajcégeken, hogy tegyenek lépéseket a zöld átmenet felé.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon