Rekordon a világpiaci élelmiszerárak, nem függetlenül a háborútól
Rekordon a világpiaci élelmiszerárak, nem függetlenül a háborútól

Februárban az ukrajnai háború miatt az élelmiszerárak „óriási ugrással” rekordszintre emelkedtek, a drágulás pedig úgy néz ki folytatódik. A FAO élelmiszerár-indexe márciusban a februári 141,4 pontos rekordhoz képest további 12,6%-os emelkedéssel 159,3 ponton új rekordot ért el – jelentette pénteken a párizsi székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet.

A gabonaár-index átlaga 170,1 ponton állt márciusban, a növekedést elsősorban az okozta, hogy az ukrajnai háború miatt a búza és a durvaszemű gabonafélék ára ugrásszerűen megnőtt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kelet-európai ország hagyományosan az egyik legnagyobb exportőre olyan gabonaféléknek, mint például a búza és a kukorica.

Hasonló a helyzet a napraforgóolaj esetén is, hiszen Ukrajna a világ legnagyobb exportőre a terméknek. Persze az, hogy a növényolajár-index átlagosan 248,6 pontos rekordot ért el, részben annak is köszönhető, hogy a napraforgóolaj mellett a pálma-, szója- és repceolaj ára is emelkedett.

Az ENSZ szerint „a fekete-tengeri térségben zajló háború sokkhatást okozott az alapvető gabonafélék és a növényi olajok piacán”, ám a drasztikus áremelkedés nem szorítkozik ezekre a termékcsoportokra. A húsárindex például átlagosan 120 pontos rekordot ért el, mivel a sertéshús ára 1995 óta a legmeredekebb havi emelkedést regisztrálta, ami a nyugat-európai vágósertés-kínálat hiányának és a közelgő húsvéti ünnepek miatt megugró belső keresletnek tudható be.

Az index szerint az élelmiszerárak a 60 évvel ezelőtti feljegyzések kezdete óta a legmagasabbak, és a februári rekordot követően márciusban közel 13%-kal emelkedtek. Ez figyelhető meg az átlagosan 145,2 pontra emelkedő tejárindex és a 117,9 pontra növekvő cukorár-index esetében is. Utóbbi esetében egyébként az emelkedés részben annak tudható be, hogy a nyersolaj drágulása miatt kifizetődőbbé vált a cukornád nagyobb mértékű felhasználása etanolgyártásra.

A FAO a múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai konfliktus következtében az élelmiszerárak akár 20%-kal is emelkedhetnek, ami világszerte növeli az alultápláltság kockázatát. (Reuters/MTI)

search icon