Sharewaste, a komposztálóapplikáció
Sharewaste, a komposztálóapplikáció

Ha komposztálásról van szó, akkor is élhetünk a technika és az okostelefonunk adta lehetőségekkel. Az egyre szaporodó közösségi komposztálók térképen könnyedén megkereshetők. Egy másik applikáció, a Sharewaste segítségével pedig akár személyek is megoszthatják vagy befogadhatják egymás zöldhulladékát.

A komposztálás során szerves, főképp növényi hulladékból tápanyagban gazdag, humuszos közeget hozunk létre. Illetve nem mi, hanem azok a mikroorganizmusok, amelyek a korhadásnak nevezett folyamat során lebontják a zöldhulladékot.

A komposztáló egy sokak által ismert eszköz, amelyet régóta használunk, többnyire vidéki környezetben. A tudatosságnak hála már a városokban is egyre nagyobb igény van komposztálásra. Szerencsére az igény megoldásokat is szül, ezáltal létezik már alternatíva a városlakók számára is.

Sikeres közösségi komposztálás

Elsőként beszéljünk a közösségi komposztálók sikeréről! Bár a kezdetekkor sokan szkeptikusan álltak hozzá a köztéri közösségi komposztáláshoz, mára a főváros több pontján működő komposztálók bebizonyították, hogy igenis van rájuk igény. A komposztálókkal kapcsolatos kezdeti félelmek a szagról és a rágcsálók megjelenéséről szóltak. A komposzt megfelelő gondozásával és az alapszabályok betartásával azonban elkerülhetők a problémák.

Budapesten már 7 olyan, közterületen elhelyezett közösségi komposztáló van, amelynek a gondozását a Főkert is felügyeli, de rajtuk kívül számos további komposztálót találunk a fővárosban. Néhol a közösségi kertek adnak helyet nekik, máshol civil közösségek felügyelik őket. Budapesten összesen 26 komposztról tudunk, de számuk valószínűleg tovább fog szaporodni.

közöségi komposztálók Budapesten
A budapesti közösségi komposztálók térképen feltüntetve.

(Itt érhető el a komposzttérkép linkje.)

Természetesen a vidéki városokban is találunk közösségi komposztokat. Ha te is szeretnél létrehozni közösségi komposztálót a társasházatok kertjében, a Humusz Szövetség kiadványából tájékozódhatsz arról, hogyan érdemes a lakóközösséggel összefogni, valamint hogyan kell a komposztpontot működtetni.

Otthoni komposztálás

Arra is vannak módszerek, ha a lakásban szeretnél komposztálni. Múltkori cikkünkben bemutattuk a zárt fedelű komposztálót, amelyben egy granulátum segítségével gyorsítjuk a folyamatot. Ebből a típusból a legismertebb márka a Bokashi. Írtunk a beltéri gilisztakomposztról, amelyet egyszerűen elkészíthetünk otthon magunk is, továbbá egy új, konyhai kisgépről is, amely árammal működik, és aprított, szárított „ökochipset” állít elő. Ennek előnye, hogy ételmaradékot is feldolgozhatunk vele, azonban a készülék elég drága.

Ezekről a módszerekről jó, ha tudjuk, hogy az eszközök ürítéséhez szükség lesz egy kültéri komposztálóra vagy legalább egy talpalatnyi földre, ahová beáshatjuk a ökohulladékunkat.

Sharewaste: komposztálóapplikáció

Létezik egy hiánypótló alkalmazás, a Sharewaste, melyen keresztül komposztbefogadók és komposztdonorok is lehetünk. Regisztrálhatunk magánszemélyként vagy szervezetként is, majd térképen láthatjuk, hogy merre vannak olyan személyek, akikhez elvihetjük a komposztunkat. Illetve azt is, hogy kik azok, akik gyűjtik a zöldhulladékot, és szívesen leraknák valahol. A Sharewaste-en folyamatosan gazdagítható azoknak a helyeknek a száma, ahová a zöldhulladékot el lehet juttatni.

sharewaste komposztáló applikáció
A Sharewaste térképén látszik, hogy az új rendszer már Magyarországon is kezd elterjedni, és nem csak a fővárosban.

A Sharewaste alkalmazást 2016-ban készítette egy programozó házaspár, akik Prágából Sydney-be költöztek, és szerették volna továbbvinni a komposztálást, így kihasználták technikai tudásukat, és létrehozták a felületet.

Az alkalmazás e-mailes regisztráció után elérhető telefonon és böngészőből is. A program angol nyelvű. Kiválaszthatjuk, hogy komposztbefogadók (host) vagy donorok leszünk-e (donor).

Hogy lehetsz komposztbefogadó?

Komposztbefogadók lehetünk egyénként, de közösségi helyként is. Az utóbbiak közösségi kertek, közintézmények, például iskolák is lehetnek. A fő cél alapvetően a komposztálás, de van olyan opció is, hogy állatokkal, baromfiudvarral rendelkezők regisztrálnak, akik a felhasználható ételmaradékot is befogadják.

Ha befogadók leszünk, meg kell adnunk a címünket, amely megjelenik a térképen is, és írhatunk egy rövid bemutatkozást arról, hogy milyen időintervallumban kereshetnek bennünket, milyen és mennyi hulladékot tudunk befogadni. Ezután pedig várhatjuk a lelkes komposztálni vágyók üzeneteit. A módszernek mellesleg közösség-, illetve kapcsolatépítő hatása is lehet. Maga a kész komposzt innentől már a host tulajdona, tehát nem csak nagy segítség a biológiai hulladék kezelésében, hanem értéket is teremt.

Ha megtetszett a Sharewaste, itt tudod letölteni a komposztálóapplikációt.

sharewaste komposztáló applikáció
Ha befogadók vagyunk, érdemes információt adni arról, hogy mennyi és milyen hulladékot tudunk kezelni, emellett azt is láthatjuk, hogy a host hány személlyel van kapcsolatban.

Mit tehetek a komposztálóba?

Minden természetes, szerves dolog lebomlik. Ebből kiindulva ezek közül bármi komposztálható, csak bizonyos anyagokhoz jóval több idő szükséges, illetve egyes anyagok megbonthatják komposztunk korhadásos flóráját. Így elsősorban növényi hulladék mehet a rendszerbe. Amit ne tegyünk bele: főtt ételt, olajokat, húsokat, tejtermékeket, penészes dolgokat, komposztálható műanyagokat, és nagy mennyiségben a citrusok héja sem javallott. A gyorsabb komposztálás végett apríthatjuk is a komposztunkat, valamint nem árt időközönként átforgatni.

Nagy kertekben vagy közösségi komposztálóknál érdemes két fázist létrehozni. Ez pusztán annyit jelent, hogy tavasszal a már roskadt komposztunkat szétszedjük, és rövid utóérésre átrakjuk a szabad komposzttartóba, a friss hulladék pedig mehet az elsődleges tárolóba.

Szelektálj, és egy csapásra kevesebb a szemeted!

Jó, ez a kijelentés önmagában nem állja meg a helyét, mert szigorúan véve csak a kommunális szemeted lesz kevesebb. De az otthoni komposztálás és a szelektálás tartogat pár pozitív meglepetést. Személyes példám, hogy a kellemetlen kukaszag szinte sosem fordul elő a lakásban, hiszen nincs ami berohadna a szemetesemben. Így egyébként kukásszatyrot is csak a kommunális hulladéknál használok, ami az összszemetem töredéke. A tisztaság, és az elmosott hulladék továbbá alapfeltétele a szelektív hulladékgyűjtésnek.

A másik fontos tény, ami előre mozdíthatja a lakásokban élők komposztálási kedvét, hogy uniós szabályoknak eleget téve, 2023. december 31-től gyakorlatban is biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy mindenki elhelyezhesse a komposztálható hulladékát egy erre dedikált gyűjtőedényben a kommunális hulladék mellett, vagy biztosítani kell a hozzáférést a közösségi, ill. az otthoni komposztáláshoz, hívta fel rá a figyelmet egy előző interjúnkban a Profikomp szakembere, Jenei Csaba. Ez a „barna kukás” komposztálható hulladék gyűjtés és biológiai felhasználása Ausztriában, Svájcban és Olaszországban is remekül működik. Tehát ne zárkózzunk el ettől, sőt, inkább időben szokjuk meg ezt a gyakorlatot.

search icon