Az élőhelyek eltűnése több fajt is a kihalással fenyeget Magyarországon. Ezek egyike az egykoron nagyon gyakori lápi póc, mely egy olyan hal, ami akár víz nélkül is képes hetekig életben maradni.

Az alig 10 centiméteres ragadozó egykor hatalmas tömegben élt a hazánk vizes élőhelyein, így az első és legnagyobb csapást a 19. századi folyamszabályozás jelentette a faj számára, mely során az időszakosan vízzel borított területek az eredeti 3%-ra zsugorodtak.

Míg egykor lapátolni lehetett a sárból és háziállatok takarmánya lehetett, ma súlyosan veszélyeztetett, fokozottan védett fajjá vált, eszmei értéke egyedenként 250 ezer forint.

A klímaváltozás és a mezőgazdasági területek terjeszkedése ráadásul tovább ront a helyzetén, megmaradt élőhelye is csökken, míg a műtrágyákra és a növényvédő szerekre is igen érzékenyen reagál.

Dr. Takács Péter biológus, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa több mint egy évtizede követi nyomon a faj sorsát. Szerinte nem csak az élőhelyek visszaszorulása, de a szárazság és az idegenhonos fajok is veszélyeztetik a megmaradt állományokat.

A lápi póc megmentéséhez szükséges anyagi erőforrások előteremtését akadályozza, hogy a nemzetközi Vörös Listán egyelőre sebezhető státuszban van, amely a skála közepén van, így kevesebb figyelem fordul a faj felé. A környező országokban stabilabbak az állományok, de ettől még a lápi póc Magyarországon az utolsó harcait vívja a túlélésért.

Forrás: 24.hu Fotó: Takács Péter/24.hu

hirdetés
Planet Budapest 2023 videó
Exit mobile version