Kőkemény éven vannak túl a svájci gleccserek
Kőkemény éven vannak túl a svájci gleccserek

A GLAMOS gleccsermonitoring csapat és a Svájci Krioszféra Megfigyelő Bizottság (SCC) szerint a svájci gleccserek olvadása jelentősen felgyorsult az elmúlt 12 hónapban. A vizsgált időszakban a jégtömegük drasztikusan csökkent, ez volt az egyik legkomolyabb olvadásuk a feljegyzések kezdete óta.

Tavaly télen kevés hó esett, különösen a svájci Alpok északkeleti részén, majd júniusban hőhullámok érkeztek, amelyek következtében a gleccserek teljes jégtömegének 3 százaléka elolvadt. Matthias Huss, a GLAMOS igazgatója szerint ez jelentős veszteség.

Az olvadás ugyan nem volt olyan intenzív, mint 2022-ben, amikor a jég 5,9 százaléka, vagy mint 2023-ban, amikor a 4,4 százaléka tűnt el, de világosan kirajzolódik a tendencia – olvasható a National Geographic publikációjában. Huss szerint az elmúlt évtizedben a svájci gleccserek jégtömege mintegy negyedével csökkent. A szakember a közelmúltban újságírókkal tett látogatást Európa legnagyobb gleccserénél, a Rhone-gleccsernél, amely gyorsan fogy, idén mintegy 1,5 méterrel lett vékonyabb.

A GLAMOS adatai szerint 2016 és 2022 között mintegy 100 gleccser tűnt el Svájcból, és a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az évszázad végére a többségük el is olvadhat. Huss szerint ez ellen nincs mit tenni: ha ma stabilizálódna a klíma, akkor is folytatódna az olvadásuk. Ha azonban a következő 30 évben globálisan megszűnne a szén-dioxid-kibocsátás, akkor akár 200 gleccser is megmaradhatna az ország magas hegyein.

A tengerszint felett 3000 méternél alacsonyabban található gleccsereket különösen megviselte az elmúlt 12 hónap. A Svájc északkeleti részén található Silvetta-gleccser jégtömege a rendkívül kevés hó miatt, ami a régióban hullott, komolyan megfogyatkozott. Huss arra is felhívta a figyelmet, hogy a gleccserek eltűnése a hegyek stabilitását is veszélyezteti, az olvadás miatt szikla- és jéglavinák indulhatnak el. Ezt élte át a Valais kantonban fekvő falu, Blatten is idén májusban: a fölötte lévő hegyről lezúduló jég és törmelék elsöpörte.

Az ENSZ márciusban közzétett jelentésében figyelmeztetett arra, hogy a gleccserek soha nem látott ütemben olvadnak, és az elmúlt 3 évben jégtömegük világszerte rekordmértékben csökkent.

(National Geographic)

Fotó: Canva

search icon