Egyes szakértők bátran nyilatkoznak olyan kérdésekben is, amelyeknek nem szakértői. Persze a laikusokat sem kell félteni: egyetlen kommentben képesek egész tudományterületek kutatóközösségeit elküldeni a fenébe. Elismerni a tudásunk korlátait – minek? A kérdés persze nem fekete-fehér: a problémák sokszor összefüggnek, úgyhogy a határátlépés időnként kívánatos, sőt elkerülhetetlen.
Az ökokatasztrófa, a társadalmi összeomlás és úgy általában a jövő kérdését firtató cikksorozatunk újabb részében a szakértőkre fókuszálunk, de nemcsak fenntarthatósági kérdésekről, hanem a koronavírus-járvány néhány tanulságáról is szó lesz.
Határozott tévedések
Sokszor előfordul, hogy egy szakértőt megkérdeznek valamilyen, a szakterületébe vágó kérdésről. Aztán szó szót követ, és egy fizikus az ökodiktatúráról, egy ökológus pedig a közgazdaságtanról kezd beszélni. Vagy épp egy közgazdász világít rá arra, hogy mennyire abszurdak (szerinte) az éghajlatkutatók javaslatai. A világunk több mint bonyolult, és a legégetőbb problémák gyakran makacsul ellenállnak annak, hogy apróra daraboljuk, és dobozokba zárjuk őket. Nem csoda tehát, hogy nehéz egy éghajlatkutatóval beszélgetni anélkül, hogy eljutnánk a társadalmi változás kérdéséig. Ugyanígy nem meglepő, ha a biodiverzitás-csökkenés jelentőségét ecsetelő interjú egy ponton oda lyukad ki, hogy milyen politikai változásokra van szükség ahhoz, hogy megfékezzük az élővilág elszegényedését. Hol van itt a gond?
Kapcsolódó bejegyzések
„A tudomány” nem tudja megmondani, milyen lesz a jövő. Itt vannak az okok, hogy miért (I.rész)
A tudománytól várjuk, hogy megmondja, milyen lesz a jövőnk. De jól tesszük ezt?
A szakértő is laikus
A szakértő is egyre inkább laikus, amikor a szakterületétől egyre távolabb merészkedik. Kívülről azonban sokak szemében még mindig szakértőnek tűnik. Pedig ahol egy szakterület véget ér, ott gyakran egy másik szakterület kezdődik. Bizonyos kérdésekről bizonyos embereknek (illetve csoportoknak) sokkal mélyebb, relevánsabb tudásuk van, kiterjedt és sokszor régóta formálódó szakirodalomba is öntve. Ha valaki úgy nyilatkozik egy ilyen kérdésről, hogy legfeljebb felületes ismeretei vannak róla, akkor könnyen tévedhet.
Kapcsolódó bejegyzések
„A tudomány” nem tudja megmondani, milyen lesz a jövő – itt vannak az okok, hogy miért (II. rész)
A tudomány nem tud jósolni: de hogyan tekinthetünk rá mégis segítőként?
Nem elég egy kérdés egy vagy néhány aspektusát nagyon alaposan (akár nemzetközileg elismert kutatásokra hagyatkozva) ismerni ahhoz, hogy a teljes kérdésről megalapozott, érvényes állításokat tegyen valaki. Hangzatos például az ökodiktatúrát úgy emlegetni, mint lehetséges kiutat az ökológiai válságból. Csakhogy a társadalmi (politikai) rendszerek szerveződését ökológiai szempontból vizsgáló szakirodalomból inkább az derül ki, hogy sokszor a decentralizáció, az érintettek döntéshozatali folyamatokban való érdemi részvétele vezethet jobb eredményekre. Kiemelkedő a helyi intézmények, a tudásmegosztás és a deliberáció jelentősége (lásd például Elinor Ostrom munkásságát itt és itt). Első hallásra hihetetlen? Talán igen, de nem ez alapján kellene eldönteni valamiről, hogy mennyire igaz.
Hasonlóan merész ugrás van ott, ahol valaki fizikusként, egyes légköri folyamatok kiváló ismerőjeként társadalmi változások előrejelzésére tér át. Nyilván vannak fontos és releváns ismeretei, csak ezek messze nem elégségesek a nagy következtetések levonásához.
Tévedni emberi dolog
Csakhogy egy szakértőként bemutatott ember esetében előfordulhat, hogy a hallgatóság nem tud megkülönböztetni egy tudományosan megalapozott állítást egy határozott személyes véleménytől. Nagyon nem mindegy, hogy a világunk tényleg a tudomány véleménye szerint ér-e véget; hogy az emberek tényleg csak pénzzel motiválhatók-e; hogy az ember képtelen-e az együttműködésre és önérdekének a meghaladására; vagy hogy csak akkor változnak-e az emberek, ha már nagy a baj, és túl késő cselekedni. Jelentéktelen az emberi népességszám az ökológiai problémák előidézésében? Vagy épp ellenkezőleg: semmi más nem számít, csak az, hogy hány ember él a Földön? Tévhitekkel tele van a padlás, és egy jókor beszúrt elterjedt tévhit egy szakértő szájából még igazabbnak tűnik… Hiába születtek már erős cáfolatok a kérdésben, mint például az előbb felsoroltaknak gyakorlatilag mindegyikére.
Kapcsolódó bejegyzések
A technológiák segíthetnek, de biztosan nem oldják meg az ökológiai válságot
Csábító a techno-megváltás ígérete, hangzatosak a globális problémákat látszólag egy csapásra megoldó műszaki és biotechnológiai megoldások. Mi okunk van mégis kételkedni a technológia mindenhatóságában?
Észrevétlen meggyőződések
A szakértők is emberek, alapvető meggyőződésekkel és értékrenddel. Az ő fejükben is élnek képek arról, hogy milyen a világ, és hogy milyennek kellene lennie. Hogy mik a jobb és rosszabb alternatívák, mik az elfogadható áldozatok, egyáltalán mi áldozat, és mi nyereség, mind-mind más lehet az egyes emberek szerint. Van, aki eleve abból indul ki, hogy a világ energiaigénye növekedni fog, és ezt kell kiszolgálni (esetleg ezt lehetetlen kiszolgálni, és ebből szerinte mindenképp nagy baj lesz). Pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy ennek így kell lennie. Legyen szó emberi népességről, egyéni fogyasztásról, technológiákról vagy gazdaságról, gyakran értékválasztások sokasága marad rejtve. Persze önmagában nem feltétlenül baj, hogy ez így van. Csak ha kimondatlanul maradnak ezek az elképzelések, ez könnyen táptalaja lehet az egyet nem értésnek. Két dolog is nagy hatással van tehát egy-egy szakértő álláspontjára: egyrészt az, hogy mennyire helytállóak az ismeretei a kérdésben (aminek, mint láttuk, sokszor nem is szakértője). Másrészt pedig az értékválasztások. Utóbbival is lehet és kell is vitatkozni sokszor, de ez esetben nem tárgyi tévedésekről van szó.
Cikkünk második része hamarosan megjelenik.
Néhány ajánlott irodalom:
Abson, D. J., Fischer, J., Leventon, J., Newig, J., Schomerus, T., Vilsmaier, U., … & Lang, D. J. (2017). Leverage points for sustainability transformation. Ambio, 46, 30–39.
Fischer, J., Manning, A. D., Steffen, W., Rose, D. B., Daniell, K., Felton, A., … & Wade, A. (2007). Mind the sustainability gap. Trends in ecology & evolution, 22(12), 621–624.
Ravetz, J. (2006). The no-nonsense guide to science. New Internationalist.
Shrivastava, P., Smith, M. S., O’Brien, K., & Zsolnai, L. (2020). Transforming sustainability science to generate positive social and environmental change globally. One Earth, 2(4), 329–340.
Takács-Sánta András (2006): Sokasodó specialisták, eltűnő generalisták. Természet Világa. 137, 4, 172–175.
