Szent Miklós személye sokkal több mint legenda, hiszen egy valaha élt történelmi személyről emlékezünk meg évről évre, aki a szeretetet hirdette, amerre csak járt. Liturgikus emléknapján, december 6-án az emberek jótevőjét ünnepeljük.
Szent Miklós, Krisztus után 245 körül a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában született gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában hatalmas földrengés pusztított, és nagy járvány tört ki, melyben szülei is odavesztek, így kisgyermekként árva lett. A szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, édesapja testvéréhez költözött a város kolostorába. Az ő gyámsága alatt nevelkedett. Gyermekéveiben megszerette a kolostori életet, ezért iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Szentelése után úgy döntött, hogy 270-ben Jeruzsálembe megy. A zarándokúton történt események miatt a tengerészek védőszentje lett.
Az ikon a szerző magántulajdona
Szent Miklósnak a kolostorban töltött éveiben a tanuláson és a sportoláson kívül nem volt más feladata. Így a mintegy 180 centiméter magas fiatalember, aki napi több órát töltött testedzéssel, szikárrá és erőssé vált. Kiváló úszó volt, a hideg tengerben akár több kilométer megtétele sem jelentett akadályt számára. Így történhetett meg, hogy egy tengeri út alkalmával kimentette a vízből a bajba jutott embereket. Ez a cselekedete – amit a túlélők csodának tekintettek – tette őt a hajózók védőszentjévé.
Számos csoda és különleges esemény fűződik Szent Miklós nevéhez. Egy másik zarándokútról hazafelé tartva betért imádkozni Myra városába, ahol legendás körülmények között 272-ben püspökké szentelték. Myra városa akkoriban Anatólia központja volt. A városban a püspöki kar túlságosan anyagiassá vált, ezért a püspökök rendszeresen váltogatták egymást. Egy idő után a papság a püspöki tisztért folyó versengésben már nem tudott megegyezni. Négy napig tartó vádaskodás és sok önjelölt tülekedése után, valamint az egyik főpap látomásának hatására a püspöki kar azt a határozatot hozta, hogy „az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek tér be a városkapun.” Ekkor érkezett a városba a Jeruzsálemi zarándokútról hazafelé tartó Miklós pap. Mint főméltóságot fogadták a városkapuban, és a püspöki kar elé vezették, ahol egyből püspökké is szentelték. Szent Miklós 52 évig töltötte be ezt a magasrangú egyházi pozíciót.
Az évek múlásával szeretete, a gyerekekről, az emberekről való gondoskodása miatt a nép nemcsak püspökeként, hanem vezetőjeként is tisztelte. Szent Miklós ezt méltán érdemelte ki, hiszen vagyonát az emberek megsegítésére fordította. Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett a járókelőkkel, és meghallgatta a gondjaikat. Így történt a legendája alapjául szolgáló eset is.
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemesember. Egyik este a három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy segíteni tudjon a családon, és ezáltal a másik két testvér a hozzá illő férjet tudja választani. Ekkor ért a nyitott ablakhoz Miklós püspök, aki meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött a keszkenőjébe, amit bedobott az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. A lányok ekkor kisiettek, hiszen lépteket hallottak az ablak felől, s akkor látták, hogy egy hosszú palástot viselő idős ember siet el a sötétben. A harmadik évben ezen a napon nagy hideg uralkodott a térségben, ezért Miklós püspök bezárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legenda szerint a legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhely belsejébe száradni, és az adomány pont beleesett.
Szent Miklós legendája alapján és a december 6-ai egyházi ünnep kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot, édességekkel és déligyümölcsökkel teli piros csomagot tesz.
Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, hogy a mai Törökország területén található, hóborította Torosz-hegységből való. Mivel a csodák mindig télen történtek, azt feltételezték, hogy a télapó jön el az ajándékaival. Aztán kitudódott a titok: a jótevő maga Miklós püspök. Az leplezte le, hogy a legkisebb lánynak bedobott aranyban olyan gyűrűt találtak, amelyet a helyi aranykereskedő adományozott korábban Miklós püspöknek hálából egy szerencsés üzletkötésért. Így derült hát ki, ki is igazából a titokzatos ajándékozó.
Szent Miklós püspök szokásává vált, hogy december 5-én – névnapja előestéjén, a hideg idő beköszöntével – rendszeresen megajándékozta a gyermekeket különféle édességekkel. Ezért a nép elnevezte „Noel Baba”-nak, ami azt jelenti: ’Ajándékozó Apa’. Az emberek imáikba foglalták a nevét. A keresztényüldözés elől azonban ő sem menekülhetett, elfogták, éheztették, megkínozták, kivégezni azonban nem merték.
Az ünnepi csokoládéfigura története a 19. századra vezethető vissza, amikor a Mikulás-napi ajándékozás hagyománya már széles körben elterjedt Európában. Az első csokoládéfigurák Németországban és Svájcban jelentek meg, majd a technológia fejlődésével gyakorlatilag az egész világot meghódították. A tejcsokoládéból készült, csomagolással borított figurák népszerűsége ma is töretlen.
Miklós püspöknek hosszú, békés öregkora volt. A legenda szerint lelkét 97 éves korában, 342. december 6-án, angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ez egy idő után szeretetforrássá változott, amelynek vize a patakok és a folyók révén eljutott egészen a tengerekig. A víz vitte a püspök szeretetét, a világ bármely táján megtalálta azt a személyt, aki őt szívében egy kéréssel megszólította. A Mikulás legendája tehát nem mese, hanem igaz történet Szent Miklós szeretetének áramlásáról az időkön át.
Fotók: Canva, szerzői archívum
