Vagy a lakótársad. Könnyen lehet ugyanis, hogy vígan eléldegélnek a padlásodon vagy a fészerben, esetleg a kert valamely félreeső odújában. Jobb, ha megismered őket!
Európában a pelefélék négy fajával találkozhatunk, legalábbis, ha szemfülesek vagyunk, ugyanis leginkább éjszaka mozognak, és akkor is úgy, hogy mi lehetőleg ne vegyük észre őket. Megfigyelésüket nem könnyíti meg, hogy rendkívül gyorsak és aprók. Például a nagy pele olyannyira hatalmas, hogy összegömbölyödve elfér az ember tenyerében, habár testhossza a farkával együtt a 40 centimétert is súrolhatja. Jóval kisebb két „unokatestvére” a kerti és a mogyorós pele, akik jó, ha elérik a 18 centit.
Habár a rágcsálókról általában mindenkinek az egér vagy a patkány ugrik be, közel sem csinál annyi bajt, mint az említettek. Táplálékukban – leginkább a kerti peléében – ugyan szerepelhetnek például egérivadékok vagy kisebb énekesmadarak tojásai, mégis mindannyian jobban szeretik a különféle rovarokat, gyümölcsöket és magvakat. Ezekből pedig az ember környezetében bőven akad, így mindegyik honos faja előszeretettel telepedik körénk.
Az erdei pele viszont kivétel, hiszen ő „fészekrakó”. Gömb alakú lakóhelyét fák ágaira rakja, de előszeretettel választja a madaraknak kitett költőládákat is. Nem ritkán rábukkanhatunk, ha tavasszal tojások után kajtatunk a kihelyezett odvak körül. Ezekben aztán télen is lelhetünk alvó pelére, de mogyorósból még akár nyáron is, mivel ha nagy kánikula van, akkor nyári álomba merülnek.
Könnyű megkülönböztetni a többiektől a bojtban végződő farkú erdei pelét, neki egy fekete sáv is van a szeménél, csakúgy, mint a kerti pelének, utóbbi azonban jóval nagyobb termetű. A mogyorós pelét sokan összetévesztik az egérrel, de barnás színe és feltűnően nagy szeme, valamint szőrös farka árulkodó.