Seed Bonbon

Bonbonból élő növény? Igen!

A Seed Bonbon termékei első látásra úgy néznek ki, mintha ínycsiklandó édességek lennének, ám valójában papírhulladékból készülnek, és minősített vetőmagokat tartalmaznak. Az ötletgazdával, Hagara-Nagy Nórával beszélgettünk az életre kelthető ajándékokról.

A magbonbonok nemcsak itthon, de külföldön is egyedülálló koncepciónak számítanak. Honnan jött az ötlet?

Eredetileg fenntarthatósági újságíróként, marketingtanácsadóként dolgoztam, majd 4 éve kezdtem el gondolkodni azon, hogy talán más formában is meg lehetne érinteni az embereket. Míg addig szavakkal, most kézzel fogható dolgokkal érem el azokat, akik nyitottak arra, hogy csökkentsék az ökolábnyomukat. A magbonbonok ötlete és neve pedig onnan ered, hogy szerettem volna figyelemfelkeltő, különleges formában kínálni a termékeket, amelyek ránézésre is magával ragadnak, és az édességek terén láttam meg ezt a potenciált. A termékeket úgy készítjük, mintha valódi édességgel dolgoznánk, szinte minden kellékünk egyezik egy bonbongyártóéval, így tényleg nincs olyan alkalom, ahol nem állnák meg a helyüket. Minden magbonbon egyedi, mert kézműves termékek, de az közös bennük, hogy vegyszermentes vetőmagokat rejtenek, amelyeket elültetve például egynyári virágok vagy fűszernövények kelnek ki belőlük.

Hagara-Nagy Nóra

Milyen filozófia alapján működik a Seed Bonbon?

Az ajándékozást egy kicsit más, zöldebb aspektusból szeretnénk bemutatni. A vállalkozás másik fontos pillére, hogy a tömeggyártott, rövid élettartamú, sokszor felesleges üzleti vagy éppen esküvői ajándéktárgyakkal szemben kínálunk alternatívát. Magánszemélyeket és cégeket is meg akartam szólítani, akiknek hozzám hasonlóan számít, hogy ökoetikusan éljenek, és hogy legyen egyfajta üzenete is az átadott ajándékuknak.

A papírhulladék újrahasznosításán túl hogyan jelenik meg a fenntarthatóság a magbonbonokban?

Nemcsak magánál a terméknél, hanem annak teljes életciklusa során törekszünk rá, hogy minél környezetbarátabb maradjon. Saját napelem rendszerünkből fedezzük a gyártáskor használt áramszükségletünket, minimális adalékanyagokat használunk egyes daraboknál, de több termékünk is van, amit natúr színben hagyunk, majd általunk gyűjtött, szárított virágszirmokkal, növényrészekkel díszítjük. A dobozainkat egy kis hazai manufaktúrától vásároljuk, amelyekbe a bonbonok olyan kapszlikra helyezve kerülnek, amik kávétermesztés során keletkező hulladékból készülnek. A magok hazai gyártótól származnak, és zöld nyomdával dolgozunk együtt. A kiszállítás talán a leggyengébb pontunk, mert tavaly Budapestről a Velencei-tóhoz költöztünk, emiatt a rendelések többségét muszáj futárszolgálattal vagy postával eljuttatnunk a vevőkhöz. Viszont azzal kompenzálunk, hogy a csomagolóanyagok újrahasznosítottak, kartondobozt és térkitöltőt pedig még sosem vásároltunk, hanem gyűjtjük, illetve kapjuk őket.

Milyen magbonbonok aratják a legnagyobb sikert?

Ez teljesen évszak- és alkalomfüggő, most éppen a karácsonyi szezon miatt a karácsonyfás és mézeskalács figurás képeslapok a legnépszerűbbek. Sokszor készítünk egyedi színeket, formákat is rendelésre, szinte tényleg úgy, mint a cukrászok.

Hogy látod, milyen réteg a legnyitottabb a termékeitekre?

Ki merem jelenteni, hogy mindenki! Bár a megalkotáskor a környezettudatosan élők voltak a célközönség, csodálatos érzés látni, hogy azokat a vásárlókat is sikerül megfognunk, akiknek kevésbé fontos a hozzáadott zöld érték.

Milyen jövőbeli terveitek vannak a vállalkozással? 

Jövőre szeretnénk a nemzetközi piacon is gyökeret ereszteni.

Ha tetszett a Seed Bonbon története, szavazz, hogy a hónap közönségdíjasa lehessen!

Fotók/Seed Bonbon

search icon