Van, amelyik úgy, mint a véred, de a legtöbb elektromos szenzorral megy. Nem mindegy, hogy melyiket használod. El is mondjuk, hogy miért!
A szén-monoxid évről évre szedi a halálos áldozatokat, pedig nagyjából olyan könnyű megelőzni a baleseteket, mintha az úszni nem tudó ember nem ugrana be a szegedi Belvárosi-hídról a Tiszába. Tény, hogy érzékelő nélkül nem tudjuk, hogy velünk van-e a szobában, mivel színtelen, szagtalan, és a kezdetleges tünetei alig észrevehetők.
Amikor megnő körülöttünk a szén-monoxid koncentrációja, akkor először szédülést, fejfájást és hányingert érzünk, aztán egyre fáradtabbak és zavarodottabbak leszünk. Amikor körülbelül 50 százaléknál jár a telítettség, már az eszméletvesztés veszélye is fennáll, 60 százalék fölött pedig már halálos. Ezért kell az érzékelő!
Nem mindegy, mennyit szánunk rá. Már tízezer forint alatt lehet megbízható berendezéseket kapni, amelyek biztos visítani fognak, ha elkezd nőni a mérgező anyag koncentrációja. Lehet olyat is kapni, amely füst észlelésekor is sípol. A lényeg az, hogy akármilyen is, de legyen!
De hogyan működnek?
Három fő típusra oszthatjuk őket. Az első a sima, elektromos, a másik az elektrokémiai, a harmadik pedig a biomimetikus. Előbbi azon az elven működik, hogy olyan vezető van a szenzorban, amelynek a szén-monoxid jelenlétében megváltozik az ellenállása. Ennek változását érzékeli a szerkezet, és már riaszt is. Ehhez rengeteg áram kell, így ezt a mérőt általában konnektorhoz kell csatlakoztatni.
Az elektrokémiai a legmegbízhatóbb és legprecízebb, ugyanis azonnal és rendkívül pontosan kimutatja, ha a szén-monoxid jelen van. Két elektróda „dolgozik” egy vegyületben, a műszer szintén az átfolyó áramból vonja le a következtetéseit.
A harmadik – szerintem legérdekesebb – a biomimetikus szenzor. Ez pontosan úgy működik, mint a vérünk, amikor a hemoglobin megköti a szén-monoxidot. Egy zselé színe megváltozik, amikor szén-monoxiddal érintkezik, azt ezt figyelő szenzor pedig azonnal fújja is a riadót. Egy-egy riasztás után viszont olyan helyre kell tennünk, ahol tiszta a levegő, hogy visszaálljon eredeti állapotába.
A választás ezek alapján talán egyszerű lehet, de ahogy Seneca is mondta: „több veszett már a döntésképtelenséggel, mint a rossz döntéssel”. Szén-monoxid-mérő tehát mindenképp legyen, ha kályhánk, kandallónk vagy kazánunk van! Tehát ott, ahol valamilyen anyagot égetünk.
Kapcsolódó bejegyzések
Vettem egy kályhát, mivel fűtsek benne?
Nemcsak a légszennyezés miatt, hanem a fűtőérték szempontjából sem mindegy, mivel fűtünk. A tűzifát érdemes szárítani, ami a pénztárcánknak is jót tesz.
