A szélenergia egész ügye szempontjából kedvező fejlemény, hogy megkapta a végső jóváhagyást egy bő évtizede tervezett ausztráliai szélerőműprojekt, amelyet nem csak helyiek a turbináknak tulajdonított egészségkárosító hatásokra hivatkozva igyekeztek elgáncsolni.
A témában készült elemzések egybehangzó következtetése szerint ahhoz, hogy a klímaváltozás legrosszabb forgatókönyvei ne váljanak valósággá, elkerülhetetlen, hogy a következő években és évtizedekben óriási új szélerőmű-kapacitások jöjjenek létre. A szélturbinák kiterjedt alkalmazása mellett nem „csak” az szól, hogy enélkül nagy valószínűséggel nem teljesíthetők a klímavédelmi célok, hanem az is, hogy így jelentősen csökkenthető lenne az ország energiaimport-függősége és energiaszámlája.
Mindemellett a szélenergia-potenciál kiaknázása a helyi levegőminőségre is kedvező hatást gyakorol azáltal, hogy így kevesebb fosszilis erőműre lenne szükség, ami a környezeti előnyökön túl emberéletekben is mérhető pozitív következményekkel járna.
Kockázatok és mellékhatások
Mindezen jó tulajdonságai mellett azonban természetesen a szélerőműveknek is vannak káros hatásaik, hiszen gyártásuk jelentős nyersanyag- és energiaigénnyel párosul, telepítésük után pedig nagyméretű műtárgyként veszélyeztetik a madarak és a denevérek életét, miközben sokak szerint a tájképet is elcsúfítják.
Ezek kétségkívül olyan valós negatív tényezők, amelyeket a szélerőművek telepítésének megtervezésekor, elsősorban a helyszín kiválasztása során messzemenőkig figyelembe kell venni, önmagukban azonban nem jelentik azt, hogy a szélerőművek építése rossz ötlet lenne. Erre vonatkozó érvényes következtetés ugyanis – más területekhez hasonlóan itt is – csak úgy vonható le, ha a tények között nem szelektálunk, hanem a hatásokat a szóba jöhető alternatívákkal is összevetjük. Márpedig a szélerőművek alternatíváiként szóba jöhető hagyományos, köztük különösen a fosszilis erőműveknek összességében jóval nagyobb környezeti lábnyomuk van a turbinákénál.
Ezzel együtt a szélturbinák telepítése ellen időről időre ellenállás alakul ki bizonyos esetekben. Ezek egy része a polgárok megalapozott aggályain alapul, elsősorban akkor, amikor a turbinákat nem kellő körültekintéssel olyan területre telepítenék, ahol negatív hatásaik a szükségesnél és elfogadhatónál nagyobbak lennének a helyi közösségekre és környezetre nézve. Más esetekben tudatos félretájékoztatás keretében valótlanságok hangoztatásával támadják a szélenergiát, aminek hátterében egyébként gyakran az üzleti érdekeit és profitját féltő olaj- és gázipar áll.
Rémálmok, depresszió, összezavart juhászkutyák?
Így vagy úgy, de a szélenergia-ellenes propaganda olykor célba talál, ahogyan ezt egy közelmúltbeli ausztráliai jogi eljárás is mutatja. A 288 megawattosra tervezett dél-ausztráliai Palmer szélfarmprojekt elképzelésével még 2013-ban álltak elő a beruházók, eredetileg 114 turbina telepítésével számolva, a helyi földtulajdonosok tiltakozása után azonban első lépésen 103-ra csökkentették a megépítendő szélkerekek számát.
A tervezett 5000 hektáros szélfarm elleni tiltakozókampány keretében – amelyben olyanok is részt vettek, akik nem a közelben élnek – azt hangoztatták, hogy a turbinák forgásakor keletkező infrahang megbetegítheti az embereket és az állatokat, a szélerőművek pedig számtalan egészségi problémát okozhatnak a lakosoknak. A kereset azon az állításon alapult, miszerint az Ausztrália más részein működő szélerőművek miatt a helyieket alvászavar, hányinger, szívritmuszavar, depresszió és ingerlékenység, élénk és nyomasztó rémálmok, fülzúgás és fülnyomás, valamint fejfájás kínozzák. A tiltakozók azt az ellenérvet is felhozták, hogy mivel a turbinák egy juhlegelőt is érintenének, az általuk keltett infrahang összezavarná a területen dolgozó juhászkutyákat.
A projekt ügye Dél-Ausztrália Legfelsőbb Bírósága elé került, a testület azonban 2019-ben elutasította a szélprojekt elleni keresetet, miután gyakorlatilag megalapozatlannak találta az állításokat.
A bíróság szerint a más szélerőművek közelében élők által eskü alatt benyújtott bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a tervezett szélerőműpark ilyen tüneteket okozna, és a testület elfogadta a beruházó által előterjesztett szakértői véleményt, amely szerint valószínű, hogy az ellenzők által jelentett tünetek pszichogén, vagyis lelki eredetűek. A testület ítéletében leszögezi: a beruházást ellenzők nem terjesztettek elő olyan orvosi szakvéleményt, amely szerint a leírt sajátos tüneteket és tapasztalt állapotokat a településükön lévő szélerőművek okozták volna.
Más tanulmányok szintén arra az eredményre jutottak, hogy az előírt védőtávolságon túl a szélerőművek nem okoznak alacsony frekvenciájú zajt, illetve infrahang jelentette problémát, és egyöntetűen cáfolják a szélturbina-szindrómaként ismertté vált jelenség létezését.
A szélerőművek által keltett alacsony frekvenciájú zajjal kapcsolatos aggályok ugyanakkor nem teljesen alaptalanok, mivel a korai tervezésű turbinák kialakítása valóban erős alacsony frekvenciájú impulzust idézett elő, a modern turbinák dizájnjában is tetten érhető fejlődésnek köszönhetően azonban drámaian csökkent a szélturbinák által keltett alacsony frekvenciájú hang intenzitása.
Infrahangnak az olyan, emberi füllel nem hallható alacsony frekvenciájú hangokat nevezzük, amelyek a 16–20 Hz alatti frekvenciatartományba tartoznak, ugyanakkor a körülbelül 200 Hz alatti tartományba tartozó – például mennydörgésből vagy dízelmotorokból származó – hangok már alacsony frekvenciájú hangnak számítanak.
A szélenergia egész ügye szempontjából fontos győzelem
A bíróság döntésével a Környezetvédelmi, Erőforrás- és Fejlesztési Bíróság (ERD) 2018. márciusi ítéletét hagyta helyben, amely lényegében a tervek előzetes állami jóváhagyásának felel meg. Az értékelések szerint a 2019-es legfelsőbb bírósági ítélet fontos győzelem volt nemcsak a szóban forgó konkrét szélerőműprojekt, hanem általában a szélenergia számára is, amellyel kapcsolatban továbbra is tartja magát az az állítás, hogy a forgó turbinák által keltett infrahang megbetegítheti a közelben élőket.
Az ausztrál szövetségi kormány végső környezetvédelmi jóváhagyását végül most júliusban kapta meg a bő évtizede tervezett projekt. Ennek keretében a fejlesztő jelenleg már csak 40 szélkerék telepítését tervezi, ám mivel a 220 méter maximális lapátcsúcs-magasságú turbinák egyenként valamivel több mint 7 megawatt teljesítménnyel rendelkeznek szemben az eredeti tervekben szereplő 165 méteres, 3,3 megawattos egységekkel, a szélfarm beépített teljesítőképessége (288 MW) sokkal kevésbé marad el az eredetileg tervezettől (375 MW), mint a szélturbinák darabszáma.
A technikai adatok változása egyben az iparágban az elmúlt évtizedben végbement fejlődésre is rávilágít, amelynek eredményeként a turbinák mérete és teljesítménye fokozatosan nőtt. A szélerőművek infrahang-kibocsátásával kapcsolatos tudásunk időközben szintén fejlődött, bár azt már egy 2006-os tanulmány megállapította három szélfarmra vonatkozó panaszok értékelése kapcsán, hogy noha egyes esetekben infrahangot is lehetett mérni, a zajszint az észlelési küszöb alatt volt. A tanulmány azt is megállapította, hogy az összes mérési helyen a helyi utakon zajló forgalomból származó alacsony frekvenciájú hang nagyobb volt, mint a szélerőműveké.
Az említett szélerőműpark építése a terv szerint 2025 végén indulhat, és 2027 végén, 2028 közepén fejeződhet be, és olyan mennyiségű tiszta villamos energiát lesz képes előállítani, amennyi akár 144 ezer dél-ausztráliai háztartás ellátásához is elegendő. Az ausztrál áramtermelés több mint 50%-át még mindig fosszilis források adják, de a megújulók aránya gyorsan emelkedik, elsősorban a legszennyezőbb szénerőműveket, de a drágán üzemelő gáztüzelésű csúcserőműveket is kiváltva. A szélfarm megépítésével évi 305 ezer tonna üvegházhatású gáz kibocsátása kerülhető el.
Kiemelt kép: pexels