Veresegyház határában egy rossz egészségi állapotú fenyves erdőfelújításában segédkeznek a szajkók, akik ökológiai szempontból rendkívül értékes munkát végeznek azzal, hogy „elültetik” a makkot.
A szajkók ősszel és télen, amikor a táplálékkínálat lecsökken főképp növényi eredetű táplálékra állnak át. Kedvencük a tölgyfák makkja, de a bükkmakkot, a mogyorót és akár a szelídgesztenyét is elfogyasztja, sőt megfigyelték, hogy őszi makktermés hiányában a kukorica és a gabonafélék is szerepelnek étlapján.
Az erdőfelújításról – az erdőtelepítéssel ellentétben – akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen az állomány elöregszik, beteg vagy idegenhonos, netán invazív egyedek alkotják, ezért valamilyen módszerrel új fákkal kell a területet megújítani.
Ahogy a korábban általunk is megemlített természetfilmben, az Amiről a fák suttognak című alkotásban is láthatjuk, a szajkók nagy spájzolók, viszont a memóriájuk rövid, és sokszor elfelejtik, hogy mely rejtekhelyekre hordták össze a táplálékot. Ezeken a helyeken aztán tavasszal nagy eséllyel fiatal tölgycsemeték hajtanak ki.
Ezt a jelenséget használják ki a Pilis Parkerdő munkatársai is, akik a szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szereltek fel, vadkamerákat helyeztek ki és figyelték az eseményeket. A szajkók hamar felfedezték a lehetőséget, rákaptak a makkra, amit gondosan előválogattak, s csak egészséges szemeket vitték magukkal.
A szajkók munkája különösen az elegyetlen erdei- és feketefenyvesekben meghatározó folyamat, mert e fafajok lombján átjutó fénymennyiség elegendő a tölgy újulat megerősödéséhez. Németországi tapasztalatok alapján hektáronként akár 600-700 db-ot is elérhet az így keletkezett természetes újulat tőszáma, mely már elegendő lehet az ilyen erdők fokozatos, őshonos lombos állományokká való alakításához.