A szajkónál jobb kiskertész nem sok van

A szajkónál jobb kiskertész nem sok van
A szajkónál jobb kiskertész nem sok van

Veresegyház határában egy rossz egészségi állapotú fenyves erdőfelújításában segédkeznek a szajkók, akik ökológiai szempontból rendkívül értékes munkát végeznek azzal, hogy „elültetik” a makkot.

A szajkók ősszel és télen, amikor a táplálékkínálat lecsökken főképp növényi eredetű táplálékra állnak át. Kedvencük a tölgyfák makkja, de a bükkmakkot, a mogyorót és akár a szelídgesztenyét is elfogyasztja, sőt megfigyelték, hogy őszi makktermés hiányában a kukorica és a gabonafélék is szerepelnek étlapján.

Az erdőfelújításról – az erdőtelepítéssel ellentétben – akkor beszélünk, amikor egy már meglévő erdőterületen az állomány elöregszik, beteg vagy idegenhonos, netán invazív egyedek alkotják, ezért valamilyen módszerrel új fákkal kell a területet megújítani.

Ahogy a korábban általunk is megemlített természetfilmben, az Amiről a fák suttognak című alkotásban is láthatjuk, a szajkók nagy spájzolók, viszont a memóriájuk rövid, és sokszor elfelejtik, hogy mely rejtekhelyekre hordták össze a táplálékot. Ezeken a helyeken aztán tavasszal nagy eséllyel fiatal tölgycsemeték hajtanak ki.

Ezt a jelenséget használják ki a Pilis Parkerdő munkatársai is, akik a szajkók számára készített, cser makkal megtöltött tálcákat szereltek fel, vadkamerákat helyeztek ki és figyelték az eseményeket. A szajkók hamar felfedezték a lehetőséget, rákaptak a makkra, amit gondosan előválogattak, s csak egészséges szemeket vitték magukkal.

A szajkók munkája különösen az elegyetlen erdei- és feketefenyvesekben meghatározó folyamat, mert e fafajok lombján átjutó fénymennyiség elegendő a tölgy újulat megerősödéséhez. Németországi tapasztalatok alapján hektáronként akár 600-700 db-ot is elérhet az így keletkezett természetes újulat tőszáma, mely már elegendő lehet az ilyen erdők fokozatos, őshonos lombos állományokká való alakításához.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(parkerdo.hu)

search icon