Szajkó, mátyásmadár, mátyásszajkó, mátyás vagy matyimadár, de nevezik még az erdő bohócának is. Nem véletlenül, hiszen ahogyan Fekete István „Emberek között” című regényében is olvashattunk róla, a szajkó rendkívüli hangutánzó képessége igen vidám vagy éppen zavarba ejtő pillanatokat tud okozni.

A szajkó vagy európai szajkó (Garrulus glandarius) a madarak osztályának verébalakúak rendjébe és a varjúfélék családjába tartozó faj. Eurázsiában és Észak-Afrikában közel negyven alfaja létezik az ír szajkótól a jakusima-szigeti szajkóig, de az amerikai kontinensen színpompás kék változatai is megtalálhatók.

Az európai szajkó testének hossza körülbelül 35 centiméter, szárnyfesztávolsága 52–58 centiméter. Testtömege 140–190 gramm, a tojók kisebbek a hímeknél. A hazai varjúfélék között a szajkó a legkisebb. Tollazata világosbarnás-rózsaszínes, farka fekete, alsó farkfedői és farkcsíkja fehér. Szárnyvégei is feketék, amelyeken fehér folt található, szárnytükre pedig igen szembetűnő, égszínkék alapon fekete vonalas. Csőre rövid és erős, szeme világoskék. Izgalmi állapotban felmeresztheti fekete-fehér fejtollait.

A szajkó élőhelye

A szajkó hazánkban országszerte elterjedt. Erdei madár lévén legnagyobb számban a középhegységi és a dombsági tölgyesekben, lombos vagy fenyves erdőkben találkozhatunk velük, de az alföldi erdős területek, illetve az emberi környezetben található parkok, kertvárosok is alkalmas és kedvelt élőhelyek számukra. A nagy kiterjedésű erdőket kevésbé kedveli, mint a ligetes, mezőgazdasági területekkel taglalt kisebb erős részeket.

A szajkó hazai állománya rendszeresen fészkel és nem vonul, ám a téli hónapokban keleti madarak is megjelenhetnek nálunk. Állományuk fokozatosan növekszik.

A szajkó szaporodása

A szajkó évente egyszer költ, sikertelen első költés esetén pótköltéssel is próbálkozik. Fák, bokrok ágrendszerébe építi a gallyakból készült fészkét, melynek belsejét puhább anyagokkal béleli ki. A tojó 5-6 tojást rak, amelyekből 16-17 nap alatt kelnek ki a fiókák. Mindkét szülő kiveszi a részét a költésből és a szajkófiókák etetéséből is, amelyek 3 hetes korukban, gyakran még a biztos röpképességük kialakulása előtt elhagyják a szülői lakosztályt.

A szajkó étrendje

A szajkó mindenevő, tehát polifág madár. Nyáron előszeretettel fogyaszt állati táplálékot, rovarokat, gyíkokat, békákat, apró rágcsálókat és madárfiókákat is. Kártétele leginkább az énekesmadarak fiókáinak és tojásainak elfogyasztásában mutatkozik meg, emiatt a szajkó szárnyas kártevőnek minősül. Vadászható vadfaj, vadászati idénye a szaporodási időszakán kívül, azaz július 1-től február utolsó napjáig tart.

Fészekrablását azonban jócskán ellensúlyozza azzal, hogy igen fontos szerepet tölt be az erdő ökológiai fenntartásában. A szajkó ugyanis olyan rovarokat is elfogyaszt, amelyek erdészeti és mezőgazdasági szempontból is kártékonyak. Emellett ősztől leginkább a növényi eredetű táplálékokat részesíti előnyben: gyümölcsöket, különböző magvakat, illetve tölgy- és bükkmakkot eszik, utóbbiakból tetemes mennyiséget fel is halmoz a rejtekhelyein. A makkok egy részét elfogyasztja, azonban a megmaradt mennyiség a rejtekhelyeken növekedésnek indul, így a szajkó hozzájárul a tölgyesek természetes megújulásához is.

A szajkó étkezéssel kapcsolatos tevékenysége szelekciós hatással van a tölgyfaállományra is. Ugyanis kifejezetten azokat a makkokat keresi, amelyek a tölgymakkormányos bogár lárvájával fertőzöttek. A lárvákat kicsipegeti, az egészséges makkokat pedig elrejti télire, amelyekből új csemeték fejlődhetnek majd. Ezenkívül a szajkó fészkelési időszakában elfogyasztja a közismert erdőgazdasági kártevő tölgyilonca hernyóját is.

A szajkó életmódja

A szajkók tavasztól nyár végéig leginkább az erdős részeken tartózkodnak, de ősztől tél végéig a nyíltabb területeken, szőlőkben, gyümölcsösökben is megfordulnak. Ebben az időszakban nemcsak egyedül, hanem sokszor laza csoportokban is láthatók. Bizalmatlan, óvatos madár, a legkisebb gyanús jelre is hangosan riaszt. A cserkelő vadászok éppen ezért nem kedvelik a szajkót, mert éber őrszemként hívja fel az erdő többi lakójának figyelmét a közeledtükre.

A szajkó hangja

A szajkó jellegzetes, „saját” hangja egy erőteljes, rekedtes „skrék” kiáltás, melyet gyorsan ismételget. Általában riasztásra vagy ritkábban helyzetjelzésre használja. Tél végén pedig az úgynevezett éneke is hallható, amely kotyogó, nyávogó és érdes hangok ötvözete. Ezenkívül tökéletesen élethűen tudja utánozni más madarak hangját, például az egerészölyv vijjogását, a varjak károgását vagy a héja ütemes kiáltását is.

De a tudománya közel sem áll meg itt, nem hiába használjuk az utánzás kifejezésére a szajkózás szót. Szinte bármilyen hangot le tud másolni, így előfordult már, hogy lovak és más haszonállatok környezetében a levegőből vagy a fák tetejéről ló nyerítése, kecskék mekegése, vagy éppen birkák bégetése hallatszott. Az is megeshet, hogy emberlakta környezetben élethűen visszaadja a szomszédok folyamatosan megszólaló riasztójának visítását, az idegesítően sokat ugató kutyák hangját, vagy a hajnalban kelő kakas kukorékolását is.

Szajkó a kertünkben

Nem ritka, hogy akár a kertünkben is találkozunk szajkóval. Bár a madár igen félénk és óvatos, télen szívesen szemezget ő is a kihelyezett madáreleségből. A szajkó etetése nem kíván más étrendet a többi, kertünkben megforduló szárnyas vendég menüjétől, azonban szívesebben látogatják inkább a facsoportok mellé telepített madáretetőket. Adhatunk nekik dióféléket, nagyobb magvakat, gabonát, bogyókat, gyümölcsöket, illetve faggyút is. A szajkó télen színpompás látványával hálálja meg a gondoskodást, de ne bosszankodjunk, ha a szomszédunk flexelésének hangját utánozza majd a békés, vasárnapi reggeleken.