Vallási és kulturális okokból a nyugati civilizáció gondolkodását jó ideig uralta az a feltevés, hogy az embert az értelme és az érzelmei választják el a primitív ösztönök által vezérelt állatoktól. Mára nem kérdés, hogy vannak-e az állatoknak érzelmeik, hanem tudományos tény, hogy vannak. Mégis adódik egy apró különbség az állati és az emberi érzelem között.
A civilizáltnak bélyegzett társadalom sokáig nem volt hajlandó az állatokat érző lényekként kezelni, sőt lenézte azokat a törzsi kultúrákat, amelyekben bizonyos állatokat szentként tiszteltek. Ennek ellenére azonban a nyugati ember is legjobb barátjának állította be a kutyát, sőt nevet (sokszor emberit) aggatott rá. Mintha tudat alatt már a tudományos eredmények előtt is éreztük volna, hogy az állatok nem élő eszközök.
Kapcsolódó bejegyzések
A kutyád 7 jelzése – Segítünk őket lefordítani!
A kutyák fejlett érzékszervekkel rendelkeznek, tévhit, hogy színvakok, egyes jelzéseikből pedig olvashatunk.
Az ignorált Darwin és az úttörő Goodall
Az állatok viselkedését már az ókori görögök is tanulmányozták, az első igazán jelentős tudományos mű azonban ebben a témában – nem meglepő módon – a híres természettudós, Charles Darwin nevéhez fűződik. 1872-ben jelent meg Az érzelmek kifejezéséről embernél és állatoknál című értekezése, ebben pedig Darwin azt állítja, hogy a macskák szeretetteljes kedélyükből kifolyólag dörgölőznek gazdáik lábához, a szarvasmarhák örülnek valaminek, amikor a farkukat felcsapva ugrándoznak, míg a csimpánzok csalódottságot élnek meg, vagy duzzognak valami miatt, amikor lebiggyesztik az ajkukat. Darwin műve erőteljesen sugallta, hogy az emlősállatoknak az emberekéhez hasonlatos érzéseik lehetnek, éppen ezért a tudományos körök igyekeztek is ignorálni, hiszen nem érezték méltónak a nemesnek és különlegesnek tartott emberi érzéseket egy lapon említeni az állatok jelzéseivel, arckifejezéseivel.
Frans de Waal holland-amerikai főemlőskutató és etológus Mama utolsó ölelése – Mire tanítanak bennünket az állatoknál tapasztalható érzelmek? című könyvében kifejti, hogy az ember hosszú időn keresztül külső és belső kényszert is érzett arra, hogy olyan élőlényként tekintsen az állatra, amely kizárólag ösztönök, valamint az embertől egyszerűen eltanulható viselkedésminták alapján működik, hiszen ellenkező esetben saját kognitív képességeinek egyedülállóságát kellett volna megkérdőjeleznie. Mindehhez hozzáadódik az a tény, hogy az ember a legtöbb állattal kifejezetten érzéketlenül bánik, sőt a nagyüzemi élelmiszer-előállítás oltárán kíméletlenül áldozza fel haszonállatok tömegeinek életét, úgy pedig nyilvánvalóan könnyebb megbékélnünk húsfogyasztásra épülő étrendünkkel, ha pusztán érzésektől és értelemtől mentes lényekként tekintünk az állatokra.
Fotó: Canva
Csakhogy ez tudományos szempontból semmiképp sem helytálló, ám ezt Darwin után csaknem 100 évvel, az 1960-as években kezdték csak újra felismerni. Még később a híres csimpánzkutató, Jane Goodall volt az első, aki – rendhagyó módon – kutatási dokumentációjában elutasította, hogy számokkal jelölje a megfigyelt állatokat, és inkább neveket adott nekik, mivel tudta, hogy a csimpánzoknak egyedenként eltérő személyiségük van, és különböző érzelmek jellemzik őket.
Mindez mára alapvetés, és napjainkban – ahogy erre Frans de Waal rámutat – az ebben kételkedőknek kellene meggyőzniük a tudományos tényt elfogadókat, ha bizonyítani akarnák saját igazukat. Jóllehet igencsak nehéz dolguk lenne, hiszen időközben a kutatók például arra is találtak bizonyítékot, hogy a pókok és a bodobácsok ugyanúgy rendelkezhetnek önálló személyiséggel, mint az emlősök. Arról nem beszélve, hogy már a Lisszaboni Szerződés állatok jóllétével foglalkozó része is érző lényként határozza meg az állatot, Nagy-Britanniában pedig pár éve törvénybe foglalták, hogy a gerinces állatok képesek például örömöt és fájdalmat érezni, illetve szenvedni a rossz életkörülményeik miatt.
Fotó: Canva
De biztos, hogy ugyanazt érzi ember és állat?
A válasz egyszerre igen és nem. Frans de Waal könyvéből megtudhatjuk, hogy az emberi érzelmek leginkább az emlősállatok érzésvilágához állnak közel: hiába bizonyított tény, hogy a halak is képesek érzelmek megélésére, mégsem tudunk velük olyan empatikus kapcsolatot létesíteni, mint például a két legnépszerűbb házikedvenccel, a kutyával és a macskával. Frans de Waal felhívja a figyelmünket arra is, hogy mindennek a kulcsa az agy, amely ugyanolyan struktúrájú az ember és az emlősök esetében. Ezért tudják a tudósok tanulmányozni a patkányok félelmét az emberi fóbiák megértéséhez, illetve ezért lehetséges, hogy egy prémiumra számító üzletember agyában ugyanazon folyamat játszódik le, mint egy jutalomfalatra ácsingózó kutyáéban.
Kapcsolódó bejegyzések
Kiderült, hogy a majmoknak is van humorérzékük
Egy tanulmány szerint a humor előfeltételei 13 millió évvel ezelőtt alakultak ki az emberi evolúciós ágban.
Továbbá ezért figyelhető meg a patkányoknál az emberi nevetéshez hasonlító reakció, amikor nyugalmi állapotukban csiklandozzák őket, vagy az, hogy a kutyák egyértelmű jelzésekkel adják egymás tudtára, hogy mikor akarnak játékból birkózni, és mikor agresszióból. Ha a kutyák játéka közben véletlenül valódi erőszak történik, a vétkes félnek ugyanúgy ki kell engesztelnie a sértett felet, mint ahogy az emberek kérnek bocsánatot egymástól nézeteltéréseik, konfliktusaik után.
Az emberszabású majmok kivételével azonban az emlősállatok érzelmei jóval egyszerűbbek az emberekéinél. Ez Frans de Waal szerint abban mutatkozik meg, hogy míg az ember, illetve az emberszabásúak képesek összetett, egymással kevert érzelmek megélésére, addig az állatok többségénél tiszta állapotok vannak. Egy orrszarvú például nem lehet dühös a kölykei iránt érzett aggodalom miatt, ám az ember igen, és leszidhatja gyermekét azért, hogy a jövőben elrettentse valamilyen veszélyes cselekedettől, amivel a csemete kísérletezett. Sőt az ember egyszerre sírhat és nevethet, ami elképzelhetetlen lenne például egy rágcsálónál, hiába képes mindkét érzelemre külön-külön. Nem az érzelmeink különböztetnek tehát meg minket a legtöbb állattól, hanem ezek bonyolultsága jelenti a választóvonalat.
Ha pedig elfogadjuk, hogy nemcsak nekünk, embereknek, hanem a minket körülvevő élőlényeknek is vannak érzelmeik, ezzel új dimenziót nyitunk a természetvédelemben is. Hiszen egészen másként tekintünk egy érző lényre, mint egy olyanra, amelyről azt gondoljuk, hogy közömbös számára a fájdalom, az öröm vagy épp a veszteség. Ha elismerjük, hogy az állatoknak van érzelmi világuk, többé nem pusztán erőforrásként vagy a „természet díszleteként” tekintünk rájuk, hanem társakként, akiknek a jólléte erkölcsi felelősségünk. Ez a felismerés mélyebb együttérzést és nagyobb körültekintést szülhet döntéseink hátterében, legyen szó erdőirtásról, vadászatról vagy akár a háziállatok tartásáról. A természet tehát nemcsak megóvandó rendszer, hanem érző lények közössége, amelyhez mi is hozzátartozunk.
Felhasznált irodalom:
Frans de Waal: Mama utolsó ölelése – Mire tanítanak bennünket az állatoknál tapasztalható érzelmek? Park Könyvkiadó. Budapest, 2021.
Bolygónk gazdag élővilágának megismerése, óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ilyen módon részt vegyenek a természet védelmében.
Kiemelt kép: Canva
