Íme, az 5 legtöbbet tojó tyúkfajta!

Nem is olyan régen még természetes volt, hogy az udvarokban ébresztő helyett a kakas szól, és tyúkok kapirgálnak, reggelire pedig a tojásaikat fogyasztjuk. Talán sokaktól most sem áll távol ez az életforma.

Ma sem lehetetlen és ördögtől való házityúkot tartani, ott pedig, ahol nagyobb tér áll a rendelkezésükre, a táplálásuk is jóval egyszerűbb, mivel találnak is maguknak némi kiegészítő eleséget. Az alábbi listában klasszikus fajtákkal ismerkedhetsz meg, amelyek remek tojók, ráadásul hű társaid is lehetnek. Fontos, hogy nincs szó a kizsigerelésükről: a megfelelő tartási körülmények között ezek a fajták csodálatosan érezhetik magukat a kertedben.

1. Leghorn

A népszerű, kiemelkedő tojástermelő képességű tyúkfajta sokak kedvence nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. A leghorn kétségtelenül az egyik, ha nem a legjobb tojófajtaként számon tartott tyúk. Első évben 250, de második évben is még 200-nál több tojást tojik megfelelő takarmányozás esetén. Ezt a nagy produktivitást a rendkívül korai érés és a kotlási hajlam hiánya is elősegíti.

Testtömege gyakran a 3 kilogrammot sem éri el kifejlett korában, így húshozama nem számottevő. Könnyed, kecses testalkatáról és fehér tollazatáról viszonylag könnyen felismerhető. A „rideg” tartási körülményeket érdemes kerülni nála, ehelyett télen és nyáron is biztosítsunk számára kényelmes, szalmával bélelt helyet és elegendő mennyiségű eledelt. (Persze, a könnyen hozzáférhető friss ivóvíz mellett.) Vigyázzunk arra, hogy nehogy túlzsúfolva tartsuk!

2. Australorp

A viszonylag fiatal fajta keletkezésének története jórészt ismeretlen. Egyes források szerint a rhode-ot és a langschant használták, de a legvalószínűbb az, hogy az orpingtonból tenyésztették ki az 1920-as években. Igazi kettős hasznú tyúk, a tojók akár évente 240–260 darabos tojáshozamra is képesek megfelelő takarmányozás mellett. Mivel jó tojáshozamú és jó húsfajta is egyben, különösen kisgazdaságokba és önellátó háztartásokba ajánlják.

3. Plymouth rock

Sávozott színváltozatát az Amerikai Egyesült Államokban tenyésztették ki a múlt század közepén. A sávozott plymouth fajtán belül kialakított kisebb testű (2,5–2,9 kg-os), nagy tojástermelő képességű (200–220 db/év) vonalak napjainkban is több tollszín szerint szexálható, középnehéz testű, barna héjú tojást termelő tojóhibrid előállításában vesznek részt.

Nagy testű, erős megjelenésű, kissé nyújtott testű. Széles terpeszben áll, büszke tartással. A háta széles és kerekded, középhosszú. A farktollak rövidek, teltek, kerekdedek. A melltájék lekerekített, széles. A fej meglehetősen kicsi, a szemek nagyok, sárgásvörös színűek. A csőr rövid, erős és sárga. A taraj egyszerű, kicsi, nem túlzottan bevágott fogazattal. Füllebenye piros. Nyaka középhosszú, erőteljes, fenntartott, gazdagon szőrözött. A csüd hosszú, erős, de nem goromba csontozatú, sárga színű.

Nem csak vörös színben fordul elő.
Kép: Canva

4. Rhode island red

A rhode island tyúk Észak-Amerikában kitenyésztett, Magyarországon is népszerű fajta. Tévesen nem ritkán „vörös izlandinak” is nevezik.

Nevét onnan kapta, hogy az eredetileg az USA Rhode Island államában honos vörös parlagi tyúkból tenyésztették ki a 19. század második felében úgy, hogy a parlagi tyúkot eleinte ázsiai fajtákkal keresztezték, majd a folyamatba európai fajtákat is bevontak. Elég gyorsan fejlődik, jó hústermelő: egyéves korában a kakas 2,9–3,5 kg, a tojó 2,3–2,6 kg. Edzett, ellenálló, kotlásra hajlamos. Évi 180–230 tojást rak.

5. Wyandotten

A fajta az USA-ból származik, ahol a 19. század közepén kezdett elterjedni. 1883-ban ismerték el, és ugyanebben az évben az első wyandották elérték Európát. A fajta a nevét a Wyandotte törzsről kapta, amelynek tagjai szintén részt vettek a tenyésztésében. A fajta rendes képviselői mellett találkozhatunk törpe rokonaikkal is. Európában, különösen Németországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában tenyésztették ki a különböző tollszínű törpe wyandotten-változatokat.

Akár törpe változatát is tarthatod.
Kép: Canva

Ennek a fajtának annyira sajátos a testalkata, hogy azonnal meg lehet különböztetni a többi fajtától. A törzse erős, húsos, lábának állása középmagas, háta széles, melle mély, nyaka erőteljes és vastag, feje rövid és széles, a taraja rózsás, ami igen tetszetős külsőt kölcsönöz számára. Füllebenye, áll-lebenye élénkpiros.