A fehérfejű rétisasok csaknem felénél krónikus ólomkitettségre utaló jeleket találtak

A fehérfejű rétisasok csaknem felénél krónikus ólomkitettségre utaló jeleket találtak
A fehérfejű rétisasok csaknem felénél krónikus ólomkitettségre utaló jeleket találtak

Amerika nemzeti madara sokkal jobban veszélyeztetett, mint azt korábban gondolták: egy közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államokban vizsgált fehérfejű rétisasok közel felénél krónikus ólomterhelésre utaló jeleket találtak.

Miközben a rétisas-populáció a kihalás széléről éledt újjá, mióta az Egyesült Államok 1972-ben betiltotta a DDT nevű rovarirtó szert, a tudósok a Kaliforniától Floridáig 38 államban vizsgált sasok 46%-ának csontjaiban káros ólomtartalmat találtak – számoltak be a kutatók a Science című folyóiratban.

A szirtisasoknál is hasonló mértékű ólomterhelést találtak, ami a tudósok szerint azt jelenti, hogy a ragadozók valószínűleg lőszerből vagy halászfelszerelésből származó ólommal szennyezett tetemeket vagy zsákmányt fogyasztottak.

Ez az első alkalom, hogy bármely vadon élő állatfaj esetében kontinentális léptékben értékelni tudjuk az ólomnak való kitettséget és a populációs szintű következményeket” – mondta Todd Katzner, a tanulmány társszerzője. „Megdöbbentő, hogy közel 50%-uk ismétlődően ólomnak van kitéve. Az ólom olyan idegméreg, amely már kis dózisban is károsítja a sasok állóképességét, csökkentve repülési, vadászati és szaporodási készségüket. Nagy dózisban az ólom görcsöket, légzési nehézségeket és halált okoz„.

A kutatók azt is megállapították, hogy ősszel és télen, a vadászati szezonnal egy időben számos államban megemelkedett az ólommal való érintettség szintje. Ezekben a hónapokban a sasok a vadászok által hátrahagyott tetemekből és belsőségekből táplálkoznak, amelyek gyakran tele vannak ólomlövedékek vagy golyószilánkok darabjaival.

A vízimadarak vadászatához használt ólomlövedékeket 1991-ben betiltották a vízfolyások szennyezésével kapcsolatos aggodalmak miatt, és a vadvédelmi hatóságok a nem mérgező acéllövedékek használatát szorgalmazták. Az ólomlövedékek azonban még mindig elterjedtek a hegyvidéki madarak és a nagyvadak vadászatában.

A Minnesotai Egyetem állatorvosa és ügyvezető igazgatója, Victoria Hall is megerősítette, hogy a kórházukba érkező sasok 85-90%-ának van valamilyen szintű ólom a vérében, és a röntgenfelvételek gyakran mutatnak ólomgolyó darabokat a gyomrukban.

Forrás (theguardian)

search icon