A Greendex beszáll az éterbe
A Greendex beszáll az éterbe

Már be sem kapcsolni a tévét, ki sem kell nyitni az újságot, hiszen a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: a klímaváltozás itt van. Ha mégis belekukkantunk a hírekbe szembesülhetünk az emberi tevékenység olyan, elsőre nem feltétlenül szembetűnő következményeivel, mint a biológiai sokféleség rohamos csökkenése vagy épp a mindent elborító mikroműanyag-szennyezés.

A természetes reakciónk gyakran a tagadás, a probléma távolítása vagy épp a szorongás, ezek azonban nem oldják meg a jövőnket veszélyeztető problémákat. A megoldás csak akkor kezdődhet el, ha ráeszmélünk: igenis van eszköz a kezünkben, hogy változtassunk az eddigieken. Ez a Greendex üzenete is, amellyel reményeink szerint mostantól még több embert érhetünk el egy új platform segítségével.

A két műsorvezető és a fikusz

Komoly előkészületek és rengeteg munka után május 15-én debütál az éterben rádióműsorunk, a Holnapután. Ennek létrejöttét a Manna FM-mel való együttműködésünk tette lehetővé, fontosságát pedig azzal szeretnénk nyomatékosítani, hogy minden egyes adásunkba olyan mérvadó szakértőket és szereplőket hívunk meg, akik segítenek értelmezni a ránk váró kihívásokat. Sőt azt is reméljük, a végére, együtt, válaszokat is találunk ezekre.

Rengeteg nyomasztó témáról is szó esik majd, de a beszélgetések vége mindig az, hogy alapvetően még mindenre van megoldás, mindenre adott a technika, csak a felfogásunkat, a gondolkodásunkat kell átalakítani.

– mondja műsorvezetőtársam, Puskás-Dallos Peti

Első adásunkban rögtön egy olyan témát választottunk, amely az emberek mindennapjainak szerves részét képezi: a közlekedés. Ezen belül is elsősorban a városi közlekedésre és annak jövőjére voltunk kíváncsiak. Vendégeink, Lendvai Tímea az elektromos rollerek segítségével a városi mikromobilitás átformálásán dolgozó Tier Budapest citymanagere és Weingartner Balázs, a Zöldbusz Programot is vezető HUMDA elnök-vezérigazgatója voltak.

A Greendex új rádióműsora, a Holnapután a 98.6 Manna FM-en lesz hallgatható minden vasárnap 11 órától Puskás-Dallos Petivel és Novák Zsomborral.

search icon