Mit jelent a klímaper?
A klímaper gyűjtőfogalom: olyan peres eljárásokat jelöl, amelyek „egyrészt a hiányzó, illetve nem kellőképpen ambiciózus kibocsátáscsökkentési intézkedések meghozatalát kívánják kikényszeríteni a jogalkotótól, másrészt a klímaváltozás okozta károkért való felelősség megállapítását célozzák” – írja A klímaperek kihívásai és sikerei – az Urgenda-ítélet tanulságai című, a Közjogi Szemlében tavaly megjelent tanulmányában Sulyok Katalin, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének oktatója.
Klímapert általában állami szerv ellen indítanak, de nagy károsanyag-kibocsátó cégek, pl. a Shell vagy az Exxon Mobile is voltak már alperesek.
Az Urgenda-ügy
Precedensértékű döntést hozott 2020-ban a holland legfelsőbb bíróság. Az Urgenda Alapítvány és 668 holland magánszemély által indított klímaper ítélete kötelezte a kormányt arra, hogy 2020 végéig minimum 25%-kal csökkentse üvegházgáz-kibocsátását az 1990. évi mennyiséghez képest.
Az Urgenda-ítélet az első, amelyben egy európai állam kormányát marasztalja el saját legfelsőbb bírósága, és az önként vállalt kibocsátáscsökkentési tervekhez képest szigorúbb lépésekre kötelezi.
A holland ügyben a felperesek keresete elsődlegesen annak megállapítására irányult, hogy a holland állam üvegházgáz-kibocsátáscsökkentési intézkedései sértik az állampolgárok alapvető jogait. Emellett az állam kötelezését kérték szigorúbb és gyorsabb szigorítási lépésekre.
A kereset jogalapja egyrészt a „gondossági kötelem” megsértése, másrészt az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) foglalt emberi jogok megsértése volt. Az érvelés szerint ugyanis, bár Hollandia elfogadta, hogy a 2 °C-ot meghaladó átlaghőmérséklet-növekedés „veszélyes mértékű” klímaváltozást idéz elő, konkrét üvegházgáz-csökkentési intézkedései messze elmaradnak e veszély megelőzésére alkalmas mértéktől. Ezzel egyrészt gondatlanságot tanúsítva kárt okoz az állampolgároknak, másrészt megsérti az EJEE-ben foglalt jogok közül az élethez való jogot és a magánélethez való jogot.
Hollandia azzal védekezett, hogy a területén keletkező üvegházgáz-kibocsátás összességében elhanyagolható mértékű a nagyobb gazdasággal rendelkező államok kibocsátásához képest, és így nem is lehet felelős a klímaváltozás okozta alapvető jogok megsértéséért.
A Legfelsőbb Bíróság erre viszont azt állapította meg, „hogy a klímaváltozáshoz való részleges hozzájárulás is megalapozza a kis kibocsátó államok felelősségét. Ennek értelmében az állam köteles saját üvegházgáz-kibocsátását az össz- üvegházgáz -kibocsátáshoz való hozzájárulása arányában csökkenteni.”
Vagyis a kisebb gazdasággal rendelkező államok sem kérhetik felmentésüket az érdemi kibocsátáscsökkentés alól. „Csak ez biztosíthatja ugyanis, hogy a klímaváltozás elleni fellépést ne gátolja a „kis döntések zsarnoksága”. Ez az alapelv annak a ténynek a fényében is indokolt, hogy azok az országok, amelyek bár önmagukban véve elhanyagolható üvegházgáz-források – tehát egyenként a teljes emisszió 5%-ánál kevesebbért felelősek – együttesen már a teljes üvegházgáz-kibocsátás közel egyharmadát teszik ki.”
A bíróság befogadta azt a természettudományos érvet, hogy kibocsátása után a CO2 molekula a légkörben maradhat akár 200 évig is, így a korábbi kibocsátások felmelegítő hatása még több száz évig érezhető.
Nehézségek, kétségek és esélyek
A klímaperek szokatlan ok-okozati láncokat visznek a bíróságok elé, és nem is sikertelenül. Például a kipufogógázok üvegházgáz-tartalma és a parti területek víz alá kerülése közötti hosszú és bonyolult okozati lánc miatt már 2007-ben kötelezte az amerikai legfelsőbb bíróság a szövetségi kormányt az autók károsanyag-kibocsátásának szabályozására.
Volt olyan beadvány is, amely azzal érvelt, hogy az USA nem tett semmit az üvegházgáz-kibocsátás csökkentése érdekében, ami globális felmelegedéshez vezetett, emiatt elvékonyodott a jégtakaró, ellehetetlenítve az alaszkai inuitok hagyományos életmódját és megélhetését. A beadvány szerint ezzel az Egyesült Államok megsértette az Emberi Jogok Amerikai Deklarációjában foglalt emberi jogokat. Itt viszont már nem sikerült az ok-okozatiságot elfogadtatni.
A perlési jogosultság megállapítása is nehézség a bíróság számára: a stratégiai jellegű klímaperek egy részét a jövő nemzedékek érdekeinek védelmében, sok esetben kiskorú felperesek nevében indítják.
Mi a helyzet itthon?
Magyarországon még nem a klímakárok miatt jöhetne szóba a perindítás, hanem a klímaváltozás elleni szabályozás kikényszerítéséért. Ilyen esetben a jogalkotó olyan veszélyek és magatartások ellen kötelezhető fellépésre, „amelyek képesek megsérteni bizonyos védeni rendelt jogokat, másként szólva ok-okozati viszonyban állnak e jogok védelmi körével, tartalmával”.
A 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény értelmében a világ országainak 2020 végéig részletesen ki kellett dolgozniuk szigorított klímacéljaikat. Szigorítani pedig azért kellett, mert az addigi vállalásokkal nem lehetne elérni az egyezményben elfogadott célt: a globális felmelegedés 1,5 fok alatt tartását. A tudomány álláspontja szerint ehhez 2030-ig legalább 65%-os globális kibocsátáscsökkentést kellene elérni.
A magyar kormány Nemzeti Klíma- és Energiatervében (NEKT) viszont mindössze 40%-os kibocsátáscsökkentési célérték szerepel. Amit egyébként már 2013-ban elért az ország (elsősorban a szocialista ipar összeomlása miatt), csak a növekvő szennyezés miatt ez megint visszaesett 33 %-ra. A 40%-ot mindenesetre nem lett volna nehéz újra elérni.
Az Európai Bizottság viszont azóta 55 százalékos szén-dioxid-csökkentési célt tűzött ki: július közepén mutatta be a Fit for 55 nevű komplex klímavédelmi javaslatcsomagját. Ezt még meg kell szavaznia a Tanácsnak és a Parlamentnek is, és a magyar kormány (néhány régiós szövetségesével együtt) elutasítja.
Kérdés, hogy ezért perelhető-e.
(Forrás: szabadeuropa.hu Kép: pexels.com)
