Öt éves a párizsi klímaegyezmény
Öt éves a párizsi klímaegyezmény

Környezetvédő fiatalok tüntettek Berlinben pénteken, egy nappal a 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezmény aláírásának évfordulója előtt. A Fridays for Future diákmozgalom aktivistái mécsesekből kirakták a Brandenburgi kapu előtt, hogy „harc az 1,5 -ért”.

A tüntetők a világ vezetőinek 5 évvel ezelőtt tett de be nem tartott ígérete miatt vonultak utcára. A párizsi egyezményben ugyanis azt vállalták, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést lehetőleg másfél, de maximum 2 Celsius fok alatt tartják.

Elkeserítő, hogy a Párizsban tett ígéretét csak nagyon kevés ország tartotta be. Nagyon kevés ország valósította meg teljes mértékben azt, amit saját gazdaságával és társadalmával kapcsolatban ígért

– mondta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy 2020 minden idők legmelegebb éve lesz. Előfordulhat, hogy már az elkövetkező négy év valamelyikében átlépjük a globális felmelegedésnél sorsdöntőnek tartott 1,5 celsius fokos határt.

Öt évvel ezelőtt a világ vezetői megígérték, hogy a globális felmelegedést lehetőleg másfél, de jóval 2 Celsius fok alatt tartják. Azóta sok minden történt, de a szükséges lépéseknek még nyomuk sincs

– mondta Gretha Thunberg klímaaktivista.

A bolygó átlaghőmérséklete már most 1 Celsius-fokkal magasabb az 1850-es szinthez képest. A másfél Celsius-fok kulcsfontosságú határ lehet. A kutatók úgy gondolják, ha sikerül ez alatt tartani a globális felmelegedés mértékét, azzal jelentősen korlátozhatjuk a klímaváltozás legsúlyosabb hatásait.

(Euronews)
(fotó: ABS-CBN News)

search icon