Holnapután című rádiós podcastunk vendége volt nemrég dr. Horvátth Sarolta, a Rakun Dobozközösség egyik alapítója. A házhoz szállított ételek csomagolásának forradalmi megújításán dolgozó cég a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is jelen volt, itt beszélgettem újra Saroltával.
Greendex: Bár oldalunkon már többször írtunk rólatok, biztos van még olyan olvasónk, aki nem ismer titeket. Nekik hogyan mutatkoznál be?
Dr. Horvátth Sarolta: A Rakun Dobozközösség azzal foglalkozik, hogy az éttermi ételek elviteléhez használt egyszer használatos műanyag dobozokat kiváltsuk. Ehhez mi többször használható rozsdamentes acéldobozokat használunk.
Ez miért fontos, mekkora problémát jelentenek az eldobható dobozok?
Többek között azért, mert az óceánokban lévő műanyagok közül az ételesdobozok a harmadik leggyakoribbak. Hogy érzékeltetni tudjam a problémát, csak Budapesten 13 millió ilyen doboz keletkezik minden évben a Tudatos Vásárlók Egyesületének a kutatása szerint. Ez óriási mennyiség, amit egyébként meg is lehetne spórolni. Egyáltalán nem szükségszerű dologról beszélünk, hiszen nem a dobozra van szükségem, amikor elhozom az ételt, hanem az ételre, ami benne van. Használat után akár vissza is adhatnám a dobozt az étteremnek, akinek van mosogatókapacitása, szépen el tudja mosni, és újra tudja használni.
Tiszta sor! Nekem, aki egyébként is elkötelezett a fenntartható megoldások mellett, ez egyértelműen pozitív. De mi a helyzet a vendéglátósokkal, éttermekkel? Nekik mitől lehet vonzó a megoldás?
Azok a vendéglátóhelyek, akik nem kérnek külön díjat a csomagolásért, minden egyes alkalommal, amikor a mi dobozunkat használják, spórolni tudnak vele. Ugyanakkor jó marketing értéke is van, mert most már egyre több olyan vendég van Magyarországon, akinek fontos a fenntarthatóság. Nagyon sok észrevételt kapunk olyanoktól, akiket idegesít a rengeteg szemét. Sőt, rengeteg vendéglátóst is zavar, hogy mennyi szemetet termel nap mint nap.
Háromféle méretben elérhetők a dobozaitok. Melyik mire való?
Ahogy az ételek is különböznek, a dobozaink sem lehetnek egyformák. A kisebbik dobozunk inkább a leveseknek való, a középsőt a menü főételének ajánljuk, a legnagyobb dobozba pedig minden belefér! A dobozméreteket egyébként a vendéglátósok oldaláról érkezett igények alapján, a segítségükkel alakítottuk ki.
És végül: hogyan tudom igénybe venni a szolgáltatásotokat?
A Rakunnak van egy applikációja, amelyben, ha valaki letölti, elő tud fizetni a dobozokra, és egyhavi díjért cserébe korlátlan alkalommal használhatja őket bármelyik partneréttermünkben. A dobozokat aztán bármelyik partnerünknél le is lehet adni, nem muszáj oda visszavinni, ahonnan elhoztuk. Aki pedig nem maga hozná el az ételét, hanem házhoz rendelné, október 9-től megtalál minket az egyik legnagyobb futárcég, a Wolt kínálatában is.