Huszonötezer kilométeres, a globális éghajlatváltozást kutató transzszibériai expedícióról tért vissza nemrég egy kolozsvári és zsibói biológusokból álló csapat. Az erdélyi kutatók a rohamos léptékű klímaváltozás bemutatásához gyűjtöttek tudományos adatokat.
Egy hónap alatt 25 ezer kilométer autóút és számtalan fagyűrű-, növény- és rovarminta – tömören így foglalható össze az a transzszibériai expedíció, amelynek tagjai zsibói és kolozsvári biológus kutatók, illetve kisegítő műszaki személyzet. A június 15. és július 15. között megfeszített tempóban lezajlott kutatóút résztvevői
azt vizsgálták, hogy a globális felmelegedés hatásaként a borális erdők miként viszonyulnak a gyors klímaváltozáshoz.
A tizenegy fős csapat tagjainak fele a zsibói botanikus kertből, a másik fele a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karáról kapcsolódott a közös finanszírozású expedícióhoz, amelyet a zsibói polgármesteri hivatal is támogatott. A kutatócsoportban magyar szakemberként László Zoltán rovarbiológus, kolozsvári egyetemi oktató is részt vett.
A kolozsvári szakember vadrózsán – a csipkebogyócserjén – rovarok által létrehozott gubacsokat vizsgál, ami sok ökológiai kérdésre is választ adhat.
Az ezzel kapcsolatos kutatásban észak-amerikai és ázsiai tudósokkal dolgozik együtt. Idén már részt vett egy tajvani konferencián, de Európán kívül az Egyesült Államokban is járt már tudományos fórumon. A mostani, szibériai út orosz kutatókkal kibontakozó együttműködést hoz tető alá.
Gyors tempójú felmelegedés
Donald Trump hatalomra kerülése óta új fordulatot vett a klímaváltozás körüli vita, miután az Egyesült Államok elnöke tavaly júniusban bejelentette, hogy országa kilép a nemzetközi éghajlatvédelmi egyezményből. A washingtoni döntést megindokoló szakemberek szerint a klímaváltozás valójában nem az, aminek a tudósok egy része bemutatja, inkább a földtörténet korából ismert felmelegedés és lehűlés ciklikussága.
Az ökológiai kutatásokat végző László Zoltán szerint
a katasztrofális klímaváltozás már beköszöntött, aminek szembetűnő hatásairól aligha lehet vitatkozni. A sarki jégminták alapján kiszámolt grafikonok tudományos elemzése ma már pontos képet ad a jelenségről, amely rég meghaladta a földtörténeti ciklikusságot.
A drasztikus, és mindenki által jól látható időjárás-változás – erdőtüzekkel tarkított, kánikulai meleg például Svédországban – szervesen kiegészül az éghajlatváltozást kutató szakemberek tudományos megfigyeléseivel. „Amíg nem volt ennyire gyors a felmelegedés, a növekvő meleg elől a növényzet lassan észak felé vándorolt. A gyors klímaváltozás miatt azonban Szibériában a tajga nyírerdei hatalmas területeken, foltokban pusztulnak, a felmelegedés egy új károkozó bogár megjelenésének kedvez” – magyarázza a szakember, aki ijesztőnek nevezte kocsiablakból végignézni az élő erdőket felváltó száraz, fehér karókat. Ennek következtében a sztyeppei növényfajok kezdenek behatolni a pusztuló erdőségek helyére, ahonnan kiszorítják a fákat. Sok helyen a fenyveseket homok borítja, ami szintén gyökeresen megváltoztatja a tűlevelűek életterét.
A barátságos tajga
A Kolozsvárról útnak indult csapat napi 800-1000 kilométert is megtett Oroszországban, ami igen kemény menetet és alaposan megtervezett kutatói munkát feltételezett.
Útjuk az Ural déli részén érte el Szibériát: a Moszkva és Vlagyivosztok között húzódó, mintegy 9 ezer kilométeres transzszibériai út menetirányonként kétsávos, helyenként autópályának, de mindenhol gyorsforgalmi útnak megfelelő műút európai mércével mérve is jó minőségű, benzinkutakkal, szállodákkal és autószervizekkel megtűzdelve. A sok helyen bővítésre kerülő, vagy újjáépítés alatt álló útvonal biztonságos lehetőséget jelent a világ legnagyobb országát átszelni akaró vendégek számára.
László Zoltán szerint sokáig európai táj fogadja az embert, és ez a kutatás szempontjából is sokat segített, hiszen a legtöbb helyen a nálunk is megszokott növény- és állatfajokat találni.
A táj a Bajkál-tó után változik meg gyökeresen. A tajgai környezetben az addig megszokott európai „zsúfoltsághoz” képest ritkábbak a települések, de a nagyvárosok arculata, a zsibongás sokat nem változik.
A szibériai erdőségekben gyűjtött fagyűrűminták a fa korától függően legalább 50-60 évre visszamenőleg pontosan mutatják az éghajlat változásait: csapadékos, napsütéses évben a fa többet növekszik, ínséges években kevesebbet. A rovartani gyűjtemény is feldolgozás alatt áll: ennek során DNS- és egyéb vizsgálatokkal hasonlítják össze az adott vidéken eddig leírt fajokkal. A tudományos munka publikációkkal és nemzetközi konferenciákon történő bemutatkozással folytatódik.