Borzasztó ára van annak, hogy korszerűtlenül fűtünk
Borzasztó ára van annak, hogy korszerűtlenül fűtünk

Az Európai Közegészségügyi Szövetség (EPHA) tegnap megjelent tanulmányában többek közt azt vizsgálta, mekkora költséggel jár azok gyógyítása, akiket a fűtéshez és főzéshez elégetett fosszilis tüzelőanyagok füstje betegít meg.

A légszennyezés, ahogy arról mi is számtalanszor írtunk már, az egyik legsúlyosabb egészségügyi kockázatot jelenti. Csak 2019-ben például 1,8 millió ember halt meg a szennyezett levegő következtében világszerte. A legnagyobb problémát a PM2,5 részecskék, azaz a levegőben szálló finomport jelenti, ami ha egyszer bekerül a tüdőbe, onnan nagyon nehezen ürül ki.

Az EPHA eredményei alapján az évi 27 milliárd eurót is elérheti az egészségügyi költség, mely a fűtéshez, főzéshez használt fosszilis tüzelőanyagok és fa elégetése okoz. Ahogy a tanulmányról beszámoló hvg.hu írja, a legnagyobb közegészségügyi költség a szén- és fatüzeléses kályhák használatához kapcsolódik, előbbi 17, utóbbi 5 milliárd euróval emeli az egészségügyi kiadásokat.

Az európai, egy főre számolt átlag 130 euróra jön ki, de az egyes országok adatai ettől jelentősen eltérnek. Sajnos Magyarország rendkívül rosszul szerepel ebben az összevetésben, ugyanis nálunk 318 euró az egy főre vetített adat. Ezzel a dobogó harmadik fokán állunk, ennek pedig elsőrendűen az az oka, hogy még mindig nagyon sok háztartásban használnak erősen szennyező energiaforrásokat.

18 európai országban, köztük hazánkban is, a fosszilis energiaforrások háztartási használata miatt jelentkező egészségügyi költségek magasabbak, mint a közlekedési eszközök által kibocsátott szennyezés nyomán keletkezők.

search icon