Csökkenő tendenciát mutat a ragadozómadarak száma
Csökkenő tendenciát mutat a ragadozómadarak száma

Az BirdLife International nevű szervezet és a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatainak legfrissebb elemzése szerint a világon élő 557 ragadozómadár-faj legalább egyharmada veszélyeztetett valamilyen mértékben.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányból kiderül, hogy a ragadozó madarakra az élőhelyeik elvesztése, a klímaváltozás és a mérgező anyagok jelentik a legnagyobb fenyegetést.

Utóbbiak több módon is veszélyeztetik a madarakat. Egyfelől az egyes növényvédő szerek, melyeket zömmel már betiltottak a nyugati országokban, még mindig veszélyt jelenthetnek az állatokra. Észak-Amerikában például az azóta a világ legtöbb országában betiltott DDT nevű rovarméreg a fehérfejű rétisasok tojásának héját vékonyította el, megtizedelve annak populációját.

Továbbra is veszélyt jelentenek azonban a rágcsálóirtók és a vadászlövedékekben található ólom, mert ezek az elhullott állatok tetemeiből fogyasztó ragadozókat is megmérgezik. Ilyen esetekre is számos példa van, Dél-Ázsiában például egy haszonállatok kezelésére használt gyulladáscsökkentő gyógyszer a keselyűk tömeges pusztulását, miután azok fogyasztottak az elhullott állatokból.

Az élőhelyek szűkülése ugyancsak komoly veszélyforrás. Az egykor Dél-Mexikóban széles körben elterjedt hárpiák élettere drasztikusan lecsökkent. Az ország nemzeti madara, a szirti sas pedig már csak mutatóban fordul elő, egy 2016-os számláláskor mindössze 100 költőpárra becsülték a mexikói állományt.

A telex cikke idézi Gerardo Ceballost, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem kutatóját, a tanulmány társszerzőjét. Szerinte egyes fajok bizonyos területekről végleg kipusztulhatnak ezáltal az adott ökoszisztémákban nem tudják betölteni csúcsragadozói szerepüket, ami a helyi élővilág megbillenéséhez vezethet. (telex)

search icon