Tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik szlovákiai mellékfolyóján

Tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik szlovákiai mellékfolyóján
Tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik szlovákiai mellékfolyóján

A szennyezés a Garam középső szakaszán keletkezett, amikor egy ottani biogázüzem fermentációs tartályára a vihar egy fát döntött. Az eső ezután közel 400 köbméter hulladékot mosott a közeli patakba, ahonnan az a folyóba távozott.

A tegnap reggeli hivatalos adatok szerint Bezeréte (Trnavá Hora) község környékén a horgászok mintegy 600 kg haltetemet gyűjtöttek a folyóból, mely az összes ott élő fajt érintette. Ezzel szemben az esetről itthon elsőként beszámoló Budapest halai Facebook-oldal szerint már a tegnap előtti napon, tehát a szennyezés első napján mintegy 1,9 tonna döglött állatot szedtek ki a folyóból.

Ezek között rengeteg védett és veszélyeztetett apróbb testű halfaj volt megtalálható, és ami még ennél is nagyobb gond, hogy felbecsülhetetlen számú ivadék pusztulása is bekövetkezett.

A helyi horgászok igazi ökológiai katasztrófaként beszélnek az esetről, ugyanis a Garam a kevés olyan folyó egyike, melyben megtalálható a dunai galóca, mely Európa legnagyobbra növő pisztrángféléje – a dögök között nagyon sok galócát lehetett látni.

Elpusztult halak a Garamból
Elpusztult dunai galócák

További szennyezés szerencsére nem várható, mert az érintett cég haladéktalanul megkezdte a hulladék további kimosódásának megakadályozását. A folyóba egyébként a metán előállítása során visszamaradt biomassza került, melyet máskülönben a talajok szervesanyagának pótlására használnak. Az anyag viszont önmagában, hígítatlanul igen savas.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Budapest halai, Ma7.sk) Fotók: Budapest halai

search icon