Az egyenlőtlenségek átszövik társadalmainkat, közösségeinket, teljes civilizációnkat. Ezek csökkentése mindannyiunk elemi érdeke, egyben kötelessége, hiszen a fenntarthatóság elvei csak egy egyenlő világban valósulhatnak meg maradéktalanul.
Az egyenlőtlenség témájával foglalkozott idén a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozat, melynek keretében a világ minden táján ugyanabban az időpontban vesznek részt a problémát tárgyaló, rendhagyó tanórán az iskolások. Az esemény magyarországi megnyitójára a békásmegyeri Pais Dezső Általános Iskolában került sor, ahol 170 diák vehetett részt a programon, az online közvetítésnek hála pedig további több ezer tanuló itthon és az egész Kárpát-medencében.
Fotó: Kiszel Anna
A tanóra felvezetőjében Matolcsy Miklós, a program lebonyolításáért felelős PontVelem Nonprofit Kft. vezetője arról beszélt, hogy a fenntarthatóság nem a Földről szól.
A Föld, köszöni szépen, jól van. És akkor is jól lesz, ha mi, emberek eltűnünk róla
– mondta a szakember.
A fenntarthatóság ehelyett azt jelenti, hogy bolygónkat úgy őrizzük meg, hogy az emberi életre alkalmas legyen. Erről szól a 2015-ben az ENSZ 193 tagállama által elfogadott 17 Fenntartható Fejlődési Cél, melyeket a jelen évtized végéig kellene teljesítenünk. Ennek szellemében jött létre a Világ Legnagyobb Tanórája is, hogy az összes fiatal megismerhesse, mely területeken van a legnagyobb szükség a cselekvésre.
Kapcsolódó bejegyzések
Minden azon múlik, hogy át tudjuk-e adni a fenntarthatóság üzenetét a fiataloknak – Holnapután
A Holnapután című rádióműsorunk egy tavalyi adását ajánljuk olvasóink/hallgatóink figyelmébe.
Minden gyerek egyformán mosolyog, de a lehetőségeik mások
A tanóra egyik előadója Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke volt. Az afrikai szegénységet első kézből ismerő szakember előadásának első felében a migráció kapcsán felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy migráns bármelyikünk lehet, aki elköltözik az otthonából, sőt ehhez még csak a városhatárt sem kell átlépni. Nagyon nem mindegy viszont, hogy valaki saját döntéséből, önként indul útnak, vagy különféle kényszerek nyomán. Ahogy mondja, ma a világban leginkább kényszermigrációt látunk.
Hogy a diákok egy kicsit jobban megértsék a fogalmat, kézzelfogható és közelebbi példákat is hozott a migrációra. Mint mondja, az 1956-os forradalom után elmenekült nagyjából 200 ezer magyar is migráns volt, sőt hazánk legnagyobb migrációs folyamatát úgy nevezzük, hogy honfoglalás.
Fotó: Kiszel Anna
Azért fontos ezt tisztázni, mert az egyenlőtlenségek csökkentésének egyik célja éppen az, hogy a világ minden részén megteremtsük azokat a feltételeket, melyek lehetővé teszik, hogy az emberek ott maradjanak, ahol születtek. A szakember kelet-afrikai útja során készült fotóin olyan nyomornegyedet mutatott a diákoknak, ahol épp olyan gyerekek élik mindennapjaikat, mint ők. Magyar társaikkal ellentétben viszont ezek a srácok elképesztő nyomorban nőnek fel, már persze akkor, ha az orvosi ellátás szinte teljes hiányában egyáltalán megérik a felnőttkort.
Bár a képeken látható gyerekek éppen úgy mosolyognak, mint a jobb körülmények között élők, sajnos egészen más sors vár rájuk, ha nem segítünk nekik. Ahogy Győri-Dani mondja, mi is felelősek vagyunk értük, és az esélyegyenlőség jegyében segítenünk kell őket. Ha ezt nem tesszük meg, előbb vagy utóbb ők is el fognak vándorolni, mert nem lesz más választásuk. Könnyebb ma segítő kezet nyújtani ezeknek az embereknek, mint holnap szembenézni a migráció negatív következményeivel.
Megérteni, hogy mit jelent az egyenlőtlenség
Több mint 30 éve él és gyógyít Kongóban egy magyar szemészorvos, dr. Hardy Richárd. A közép-afrikai országban rajta kívül még 103 szakember felel a szembetegségek gyógyításáért, a szemészeti ellátás biztosításáért. Ezzel a 95 milliós, hazánknál 23-szor nagyobb országban majdnem minden egymillió lakosra jut egy szemész.
A magyar specialista klinikájára néha közel ezer kilométeres távolságból érkeznek a betegek egy olyan országban, ahol a tömegközlekedés nagyjából ismeretlen, utak alig vannak, a saját jármű pedig csak nagyon kevés ember kiváltsága. Ahogy Hardy doktor a videóüzenetében elmondja, az ország 26 megyéjéből 11-ben egyáltalán nincs szemészeti ellátás, így minden évben útnak indulnak, hogy műtőfelszereléseket szállító dzsipjükkel ilyen országrészekbe menjenek segíteni.
A kongói helyzetet tovább árnyalja Nsosso Espérance-nek, az Afrikáért Alapítvány oktatási és szociális referensének előadása. Az országban nagyjából 5 millió árvát tartanak számon, és 7 millióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem járnak iskolába. Az alapítvány által működtetett árvaház jó néhány kongói fiatalnak nyújt hajlékot, oktatást és ellátást, de sajnos még ez is borzasztóan távoláll attól, amihez egy magyar gyerek hozzáfér.
Fotó: Kiszel Anna
Mindannyiunknak feladata az egyenlőtlenségek csökkentése
A megnyitón az esemény programgazdája, Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár kiemelte, hogy az egyenlőség a másik tiszteletén alapul: bár nem mindig egyszerű, meg kell próbálnunk egymás felé fordulni, és meglátni a másikban a jót. Ahogy mondja, a népmesék egyik legnagyobb tanulsága is épp ez: jó tett helyében jót várj! Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára, dr. Soós Gábor beszédében hozzátette: a miénk lehet az első olyan generáció, amely képes lehet véget vetni a szegénységnek, de az utolsó, melynek lehetősége van megmenteni a bolygót.
A program zárásaként a Pais Dezső Általános Iskola igazgatója, Demeter József arról beszélt, hogy az egyenlőtlenség ma már nemcsak az emberi társadalmakon, hanem a megzavart természet egészén is tetten érhető. Erre a problémára próbáltak választ adni, amikor néhány éve létrehozták az iskolaudvaron ökoközpontjukat, mely – mint mondja – „egy kis oázis a panelrengeteg közepén, egy lépés az esélyegyenlőtlenség csökkentésében”.
