



Az őszi erdőben gyakran találkozhatunk a tölgyfa, illetve a bükkfa termésével, amely számos állatnak szolgál táplálék gyanánt. De vajon számunkra is ehető a makk? Vagy netán mérgező?
A makk ősidők óta fontos eleme a táplálékláncnak, igaz elsősorban állatok fogyasztják. Ínséges időkben, vagy épp különlegesség gyanánt viszont az emberek étlapjára is felkerülhet. Sőt, egyes országokban ma is nagy népszerűségnek örvend! Megfelelően elkészítve, fogyasztása veszélytelen. Amire oda kell figyelnünk, hogy a makknak nyersen igen magas a csersavtartalma (ez a tannin), ezért egyrészt az íze igen keserű, másrészt enyhén mérgező is, émelygést, hasmenést, hasi görcsöket okoz. Ezért az összegyűjtött makkot először meg kell hámoznunk, majd a csersavat ki kell belőle áztatnunk.
Ahogy minden más erdei kincsre, úgy a makkra is igaz: állami erdőkből fejenként és naponta legfeljebb 2 kg gyűjthető.
A makkok feltörését végezhetjük kalapáccsal vagy kézzel tekerhető törőeszközzel is. Ezután távolítsuk el a barna maghéjat is, majd válogassuk ki az ép szemeket: a penészes, foltos, megrágott makkokat ne használjuk fel!

A feltörés után áztassuk a terméseket néhány napig hideg vízben úgy, hogy naponta cseréljük ki a vizet! A folyamat akkor ér véget, ha már nem barnás színű az áztatóvíz, hanem szép tiszta, ekkor már biztosan kiázott a termésből az összes csersav. Ezután a makkot tetszőlegesen felhasználhatjuk – más olajos magokhoz hasonlóan – pürének vagy pasztának, megszárítva pedig lisztté őrölhetjük. A csersav eltávolítását végezhetjük úgy is, hogy többször forrásban lévő vízzel öblítjük át a makkot, míg a keserű íz meg nem szűnik, ebben az esetben azonban a benne lévő tápanyagok veszíthetnek értékükből.
Tudtad? A bükk makkjából régebben olajat is sajtoltak, amelyet sütéshez, főzéshez vagy akár világításra is használtak.
Igen finom, koffeinmentes kávészerű italt is kaphatunk a makkból. Ehhez a csersavtól mentesített makkokat serpenyőben megpirítjuk, megőröljük, és a hagyományos kávéhoz hasonlóan lefőzzük.

A makk a háborúk idején – illetve a világ több pontján még most is – tápláló, könnyen hozzáférhető élelmiszernek számított, manapság azonban méltatlanul kevés szó esik róla. A makk igen gazdag B6-vitaminban, riboflavinban, folsavban, tiaminban, niacinban, emellett magas a vas-, a kalcium-, a magnézium-, a foszfor-, a réz-, a mangán-, a fehérje- és a rosttartalma is.
Kiemelt kép: Canva