Az energiaszegénység új keletű kifejezés. Több definíciója létezik, amelyek ugyan számos ponton eltérnek egymástól, de közös bennük az, hogy egy háztartás akkor tekinthető energiaszegénynek, ha a lakás nem fűthető fel megfelelően, illetve az összbevétel egy meghatározott százalékánál több megy el az energiaszámlákra.
Az energiaszegénység kérdésének időszerűségét jelzi, hogy körülbelül 50–125 millió embert érint Európában. Ami hazánkat illeti, a Központi Statisztikai Hivatal 2012-es adatai alapján a háztartások 10–21%-a tekinthető energiaszegénynek. Görögországban a háztartások 36%-a, Romániában a háztartások 14%-a, hazánkban pedig a háztartások 11%-a nem tudja időben befizetni a rezsiszámláit. Az energiaszegénység sokszor egybeesik a szegénységi mutatókkal, így az elmúlt időszakban egyre több figyelem irányul rá.
Az energiaszegénység három fő oka az alacsony jövedelem, a magas energiaárak és a háztartások alacsony energiahatékonysága. Az energiához való hozzáférést több tényező befolyásolhatja. Ilyen a lakóhely energiával való ellátottsága, a környéken jellemző energiaformák elérhetősége és ezek megfizethetősége. Az energiaszegénységet előidézheti még a nem körültekintő energiapolitika, valamint a lakások, házak nem megfelelő állapota is.
Bizonyos társadalmi csoportok erősebben érintettek: a szegregátumok lakói, az idősek (főleg az egyedülállók), a tartós betegséggel élők, a fogyatékossággal élők és az egyedülállók.
Az energiaszegénység káros következményei között kell megemlíteni a fizikai (főként légzőszervi) és mentális megbetegedéseket, az épületek állapotának romlását, valamint az ezzel együtt járó fokozódó szén-dioxid-kibocsátást.