Hosszútávú, nagy volumenű épületfelújítási program nélkül csak álmodhatunk a klímacélokról
Hosszútávú, nagy volumenű épületfelújítási program nélkül csak álmodhatunk a klímacélokról

Egy energiahatékonyságra ösztönző hosszútávú program sokat segítene az egészségügyi kockázatok csökkentésében, az életminőség javításában, a tartósan alacsony rezsiköltségek elérésében, sőt a levegőminőség javulása mellett az ország energiafüggőségének mérséklésében is.

A Másfélfok részletes cikke szerint a magyar Green Deal lehetne egy olyan komplex felújítási program, mely különböző ösztönzők beépítésével elsősorban energiahatékonysági beruházásokat valósítana meg. Ez már csak abból a szempontból is nagyon fontos lenne, hogy elérhető közelségbe kerüljünk a klímacélokhoz.

Ahogy a cikk írja, az energiahatékonyságot elsősorban a legnagyobb fogyasztókon, az épületeken keresztül lehet megvalósítani, amelyek az összes felhasznált energia 40%-ért felelősek. Ennek jelentős részét azonban meg lehetne takarítani egy átfogó épületfelújítási programmal.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet Hazai Felújítási Hullám című tanulmányában a kutatók többek között azt vizsgálták, hogy egy épületenergetikai program milyen bevételekkel és kiadásokkal járna az államháztartásnak, az eredmények szerint pedig még komolyabb mértékű (így nagyszámú háztartást motiválni képes) vissza nem térítendő támogatás esetén is pozitív, vagy nagyon csekély mértékben negatív egyenleggel zárna a költségvetés. Ráadásul az Európai Unió is mind több forrást biztosít energiahatékonysági, fenntarthatósági beruházásokra.

A legolcsóbb és legkörnyezetkímélőbb energia az, amit fel sem használunk.

A cikk kitér a jelenleg futó Otthonfelújítási támogatásra is, amivel kapcsolatban megjegyzi, hogy alapvetően nagy előrelépés azok után, hogy az elmúlt 10 évben alapvetően az új építések kaptak pénzügyi támogatást. Ezzel együtt a pályázathoz nem tartozik energetikai követelmény, vagy ezzel összefüggő ösztönző, míg a támogatásra csak gyermeket nevelő családok jogosultak.

Ahhoz, hogy Magyarország elérje a 2050-es klímasemlegességi célt, évi 130 000 lakás mélyfelújítását kellene elvégezni, amit a tulajdonosok maguktól nem fognak megtenni, ehhez állami ösztönzőkkel kell őket a komplex felújítások felé terelni.

–írja Illésné Szécsi Ilona, Közgazdász, környezetgazdász, a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakmai munkatársa, a cikk szerzője

A felújítási programokkal szemben az is fontos feltétel, hogy hosszútávúak és kiszámíthatók legyenek, különben a támogatás egy részét a rövidtávú programok árfelhajtó hatása elviszi. Ez abban is segít, hogy a renoválás időzítésekor a valós igények alapján dönthessünk, ne az eseti lehetőségek nyomására.

A teljes cikk a Másfélfok oldalán olvasható.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon