Ezért ne etesd a nutriákat!

Ezért ne etesd a nutriákat!
Ezért ne etesd a nutriákat!

Egy figyelmeztető tábla került ki péntek reggelre a tatai Intersparhoz. A tűzivíztározóban élő nutria család ugyanis nem csak nagyon cuki, de nagyon veszélyes is. Ráadásul nem várt hozománya van annak, hogy a helyiek etetik őket.

Békésen falatozik a kék szőlőből és a zöldalmából a tatai nutria család, amelynek tagjai az Interspar melletti tűzivíztározóba költöztek be még tavaly. A hódpatkánynak is hívott állatok azóta igazi helyi látványosságok lettek. A helyiek rendszeresen visznek nekik mindenféle finomságot és örömmel figyelik, ahogyan a nagyra nőtt rágcsálók a legnagyobb nyugalommal, alig pár centire tőlük befalják a finom csemegét. 

Azonban nem várt hozománya is van a bájos állatok etetésének. Ugyanis a figyelmesebb tekintettek észrevehetik, hogy a nutriák között, a hozzájuk hasonlító, azonban jóval kisebb méretű vándorpatkányok is feltűnnek. És míg a hódpatkányok a tűzivíztározó környezetében élik az életüket, a szaporább és apróbb rokonaik a közeli lakótelepekre is ellátogathatnak. A rágcsálók pedig többfajta betegséget és akár veszettséget is terjeszthetnek. 

Veszélyesek is lehetnek
Kép: canva

Sok a nutria és a patkány 

A város szeretné visszaszorítani az állatok elszaporodását, illetve szeretnék, ha idővel maguktól elmennének a területről. Mürkl Levente, a tatai polgármesteri hivatal környezetvédelmi és városüzemeltetési irodájának vezetője a Kemma.hu kérdésére elmondta, hogy az érintett terület nem a városé, így levélben kérték az Interspar üzemeltetőit, hogy helyezzenek el figyelmeztető táblákat a nutriákhoz.

– Ami nagyobb baj, hogy etetésükkel a vándorpatkányokat is területre vonzzák. A kistermetű rágcsálók sajnos nagyon elterjedtek a városban és közegészségügyi kockázattal járnak, sok betegséget terjesztenek. A város fizet az irtásukért. Ezért is lenne fontos, hogy senki se etesse a nutriákat, mert azzal a vándorpatkányokat is a területre vonzzák, illetve etetik – kérte az irodavezető, aki szerint ha víztározó kiszáradásakor nem etették volna a helyiek a nutriákat, akkor az állatok odébb álltak volna maguktól.

– Elég nagy nutria családokról tudunk Tatán. Többek között a várárokban, illetve az Öreg-tó bármelyik levezető ágában is találkozhatunk velük. A gond az velük, hogy megeszik azokat a növényeket, amiket más, honos élőlényeknek élelmet biztosíthatnak.

A patkány nem nutria!
Kép: canva

Vigyázz, harap!

Mürkl Levente bevallotta, hogy ő maga is nézegette már a bevásárlóközpontnál élő családot, de azt senkinek sem javasolja, hogy közel menjen hozzájuk.

– Bár közel lehet menni hozzájuk, ha valaki hozzájuk akarna nyúlni, esetleg szeretné megsimogatná őket, akkor már akár meg is haraphatja a kezét. Ezért arra kértük az üzlet üzemeltetőit, hogy figyelmeztessék a vásárlóikat, hogy ne etessék, illetve semmiképpen se simogassák az állatokat – tette hozzá a szakértő. 

Forrás: Kemma.hu

Kiemelt kép: canva

search icon