A fagyöngy (Viscum album) a karácsony fontos jelképe: csinos kis növény, melyhez számtalan mitológiai és kulturális esemény köthető. Ezzel szemben nem túl „barátságos” növény. Hogyan lehetséges mégis, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonítunk neki?
A fagyöngy félparazita (hemiparazita) növény: bár fotoszintetizál, vízért és tápanyagokért a gazdanövénnyel áll kapcsolatban. Európában és Nyugat-Ázsiában őshonos, ezért cseppet sem meglepő, hogy Magyarországon is találkozhatunk vele.
Általában lombhullató fákon él: gyümölcsfákon, szilfákon, hársakon, nyírfákon, de más fajtákon is előfordulhat. Télen is zöld, gömb alakú bokorra emlékeztet, mivel csoportokat alkot a fákon. Télen különösen jól kivehető, hiszen a lombjukat elhullató gazdafákon feltűnő. Levelei szórtan szemben állók; termése átlátszó fehér bogyó. A termés mérgező az emberek és az emlősök számára is, azonban a madaraknak fontos táplálék.
Kép: canva
Parazita tulajdonsága gyakran aggasztó
A legtöbb fagyöngyféle számos gazdanövényen élősködik, egyes fajok pedig más fagyöngyöket is „bekebeleznek”. Tehát gyakorlatilag még egymáson is élősködhetnek. Ezzel számos díszfát, erdészeti és haszonfát károsítanak. Megjelennek a „boszorkányseprűk ”, amelyek deformálják az ágakat, és csökkentik a gazdaszervezet szaporodási képességét.
A boszorkányseprű egy növényi betegség tünete: ugyanarról a pontról növekvő rövid, gyenge hajtások rendellenes, kefeszerű fürtje.
A fagyöngyre félparazitaként hivatkoznak, hiszen saját klorofillt állít elő, fotoszintetizál, ám a vizet és az ásványi anyagokat a gazdanövényéből nyeri. A fagyöngy gyökérszerű képleteket, haustoriumokat (szívógyökereket) növeszt a fa szállítószöveteibe. Ezeken keresztül szívja ki a vizet és a tápanyagokat. A gazdafa így vízhiányosabbá, stresszesebbé válhat.
Kép: canva
Egyes fafajokon – mint például az alma, a nyár vagy a hárs – tömegesen nő, míg másokon alig: például a tölgyön vagy a gyertyánon. Ennek oka az utóbbiak eltérő kéregstruktúrája, vízforgalma és kémhatása.
Kapcsolódó bejegyzések
Cinegék a madáretetőn – Miről ismerhetők fel az egyes fajok, és mit érdemes tudni róluk?
Hazánkban egy átlagos madáretetőn leginkább két cinegefaj megjelenése várható: a szén- és a kékcinegéé.
Lassan növekszik, ám örökzöld
Az első években alig nő: 3–4 év is kell, mire látható méretűvé cseperedik. Ezt követően évente egy új ízközt fejleszt. A fagyöngy télen is zöld, ami előnyt jelent a fotoszintézisben. Termése vonzó a madarak számára, így könnyebben szaporodik. A fagyöngy a gazdanövény vízháztartását még télen is terheli.
Kép: canva
A madarak segítik a terjedését: egyes fajok megeszik a ragadós, fehér bogyókat, ám a magot nem emésztik meg, hanem a fa ágain pottyantják ki, innen csírázik ki a leendő fagyöngy. A neve – viscum (ragasztó) – a bogyók ragadós masszájára utal. Ökológiai szerepe tehát jelentős: a bogyók sok madárnak fontos táplálékot jelentenek. Ilyen madarak a léprigó, a csonttollú vagy a fenyőrigó. A fagyöngy tehát kétségkívül kulcsfaj a téli madáréletben.
Kapcsolódó bejegyzések
Ha a jövőben is sétálni akarunk a magyar erdőkben, cselekedni kell – Interjú
Az erdők extrém mértékben ki vannak téve a klímaváltozásnak, különösen az Alföldön. Merész és átgondolt döntések segíthetnek, egy sor megoldás létezik arra, miképp lehetnének ellenállóbbak az erdeink.
A fák már kevésbé értékelik a jelenlétét. Nem gyorsan öli meg a fát, lassan „kimerítő” hatása van. Minél több egy fán a fagyöngybokor, annál erősebb a fa vízvesztése, ezért lassul a növekedése, gyümölcsfák esetében a terméshozam is csökken. A sok fagyöngybokor akár a fa korai pusztulását is okozhatja. Összességében mégis jelentős faj: növeli a biodiverzitást, télen táplálékot nyújt, jelzi az erdők vízstresszét, ha ugyanis tömegesen jelen van, az vízhiányra utal.
Kép: canva
Fontos felismerés: A fagyöngy, bár élősködő, nem feltétlenül „gonosz” a természetben: sokszor kulcs a téli életben maradás szempontjából.
Az ünnepi hagyomány fontos része
A fagyöngy több ezer éves múltra visszatekintő szimbolikával rendelkezik, különösen Észak-Európában és a kelta hagyományokban. A fagyöngy a téli ünnepek – különösen a karácsony – jelképe lett: fehér bogyói és örökzöld levelei a remény, az élet, a túlélés metaforái.
A legismertebb ünnepi hagyomány: a csók a fagyöngy alatt. Ez a szokás az 1700-as évek Angliájából terjedt el, de gyökerei korábbi pogány és kelta népi tradíciókig nyúlnak vissza. A történészek azt feltételezik, hogy a fagyöngyhöz kapcsolódó romantikus mítosz a kelta druidáknál kezdődött időszámításunk első századában. Mivel a növény télen virágzott, úgy hitték, hogy természetfeletti ereje van, és rendkívül termékeny. Szentnek tekintették, az emberek és az állatok termékenységének fokozására használták.
Kép: canva
Egy skandináv mítoszban Frigg, a szerelem istennője, varázslatot szór az összes növényre, hogy biztosítsa, hogy egyiket se lehessen fegyverként használni fia, Baldur ellen. Azonban a fagyöngyöt kifelejti, így később Baldur halálát egy fagyöngyből készült nyíl okozza. Ezt követően Frigg a fagyöngyöt a szerelem szimbólumának nyilvánítja, és megígéri, hogy megcsókol mindenkit, aki alatta jár. A történészek nem tudják biztosan, hogyan vált ez a mítosz karácsonyi hagyománnyá, de a szokást egy 1784-ben Angliában kiadott népdal szövegéig vezetik vissza.
Emellett a kelták és a druidák szent növénynek tartották, különösen akkor, ha tölgyfán él. Ilyenkor arany sarlóval vágták le, és úgy tartották, hogy gyógyító erővel bír. A fagyöngy évezredek óta a termékenység, a védelem és az újjászületés jelképe, mert télen sem hervad el.
A háborúk idején gyakran fagyöngyágat fűztek a fegyverszünet jeléül: a növény a barátság és a béke szimbóluma is.
Vigyázz vele! A fagyöngy termése mérgező, gyermekekre és háziállatokra különösen veszélyes lehet!
Kiemelt kép: canva
