Fenntartható whisky-főzde? Íme!

Fenntartható whisky-főzde? Íme!
Fenntartható whisky-főzde? Íme!

Amikor az alkoholról beszélünk, ritkán kerül szóba a fenntarthatóság, talán csak akkor, ha a téma a sörösdobozok és -palackok szemétszigetei. Pedig van példa rá homlokegyenest a másik oldalon is!

Az óceánjainkon hömpölygő óriási méretű szemétkontinensek a túlzott fogyasztásnak, a felelőtlenségnek és a hulladékkezelés totális kudarcának az eredményei. Persze elő lehet segíteni hajókkal és külön erre a célra fejlesztett eszközökkel vizeink tisztulását, de amíg a szennyezés forrása nem apad el, addig ezek a tüneti kezelések valódi „megváltó” hatást aligha érhetnek el. Természetesen ebben sem az öreg kontinens a vétkes, hiszen Európa-szerte egyre jobban figyelünk a hulladékkezelésre, ami Afrikáról és Ázsiáról, illetve Amerikáról már nem mondható el.

De maradjunk tágan értelmezett otthonunkban, Európában! Képzeletben hajózzunk el Anglián is túlra, egészen a Skócia partjainál fekvő Syke szigetére. Földöntúli a szépsége, nem véletlen, hogy az alig 2500 fős lakosság egyharmada turizmusból él. Jelentős a halászat és a whisky-főzés is.

Ugyan több főzde is található a sziget kisvárosaiban, a leghíresebb mégis a Talisker, ami egy igazi füstös, sós-borsos jegyeiről híres single malt, azaz egyféle malátából készülő nedű. Különleges ízének egy részét az adja, hogy a lepárló közvetlenül a tenger partján van, így az érés során a sós aromák különösebb erőfeszítés nélkül társulnak a malátához. A főzde több száz embernek ad munkát helyben, ez az egyik legfőbb megtartó erő. Ezért is fontos, hogy működése során megőrizze teremtett környezetét.

A Talisker lepárlója közvetlenül a tenger mellett fekszik.
Kép forrása: dronestagr.am

A Talisker vezetősége éppen azért döntött úgy, hogy társul a Parley-vel, a híres óceántisztító vállalkozással, hogy együtt tegyenek azért, hogy minél tovább élhető maradjon Skye szigete. Ez amellett, hogy jó a földnek, jó a főzde tulajdonosainak is, mert nem kell bezárniuk az üzemet hosszú távon sem. Az együttműködés lényege az, hogy a „tengeri erdőket” megóvják, hogy ezek továbbra is gazdagítsák a környék biodiverzitását, megvédjék a partot a heves tengeri viharoktól.

search icon