



Itt a farsang, és itt az újabb „Milyen jelmezbe öltöztessem a gyermekemet?” dilemma időszaka. Hiszen jó buli a tél elűzése, de lássuk be, a farsang leginkább a szülőknek jelent újabb megoldandó feladatot.
Ha picit is környezettudatosabban élünk, vagy igyekszünk hangsúlyt fektetni a hulladékmentességre, akkor nemcsak az merülhet fel problémaként, hogy idén cowboy vagy éppen pókember legyen-e a gyerek, hanem az is, hogy mindezt hogyan kivitelezzük „zöld” módon.
Hiszen lássuk be: csak azért megvenni egy jelmezt vagy az elkészítéséhez szükséges anyagot, hogy egyetlenegyszer feszítsen benne csemeténk, nem tűnik túl fenntartható megoldásnak! Szerencsére van pár olyan ötlet, mellyel némiképpen enyhíthetünk a zero waste miatti aggodalmunkon.
Farsangi adatok nincsenek, de érdemes lehet a Halloweennel összehasonlítani, ahol a jelmezekkel az igazán nagy probléma az, hogy nagy részük a kukában végzi. Az USA-ban 35 millió jelmez kerül a szemetesbe, de a közelebbi Angliában sem rózsásabb a helyzet, ott 7 millió kosztümnek ez az első és egyetlen estéje.
Ma már roppant könnyen és gyorsan találhatunk a környékünkön használható jelmezt a gyereknek. Mivel ezeket maximum 1-2 alkalommal hordta előző gazdája, jó eséllyel nem kell a minőségtől tartanunk. Sok jelmez újszerű állapotban cserél gazdát, potom pénzért. Igazán környezettudatosak persze akkor vagyunk, ha mi magunk is vigyázunk a választott darabra, és szintén megkímélt állapotban adjuk tovább valaki másnak. A Farsangi jelmez nevű csoportban nemcsak adni és venni lehet a használt gyerek- és felnőttjelmezeket, de kérdéseket is fel tudunk tenni. A patinás, 9 éve működő facebookos „Farsangi jelmez adok-veszek” közösség sajnos zárt csoport, de belépés után 22 ezer ember hirdetései és ötletei között szemezgethetünk. Tehát anyukák és apukák! Bőven van lehetőség a neten.
Az előző tanácshoz nagyon hasonló, a szociális életünket is fellendítő tipp: barátainkkal, szomszédainkkal, hozzátartozóinkkal szervezhetünk egy ruhacsere-délutánt is, ahol mindenki bedobja a közösbe a megunt darabokat, hogy aztán valaki más örömmel rájuk lelhessen. Ilyen alkalmakkor gyakran előkerülnek jelmezek is az egyéb kincsek mellett.
Általában a turkálókban is könnyen találni néhány remek jelmezt. Mivel ezek nincsenek agyonhordva, tényleg nem ciki őket akár ilyen úton beszerezni! Sőt, mivel a készlet egy része (vagy az egész) külföldről érkezik, igazi vagány darabokra is rálelhetünk! A szezonban több turkáló külön figyel arra, hogy jelmezeket is kínáljon. Azonban az internetnek hála már az üzletbe sem kell elmennünk értük, akár a Háda webshopján is turizhatunk.
Szerencsére egyre több a jelmezkölcsönző, ahol rengeteg frappáns kosztüm között válogathatunk. Érdemes azonban előre gondolkodnunk, nehogy a farsang időszakában, a „csúcsidőben” maradjunk hoppon!
Ha a fenti alternatívák egyike sem jött be, akkor is azt mondom, hogy mielőtt rohannál bevásárolni, inkább nézd meg, hogy hogyan tudnád elkészíteni a jelmezt te magad! Nem kell persze rögtön hatalmas dolgokra gondolni. Ha a királylányjelmezhez nem vetted meg a műanyag koronát, hanem vékony, színes kartonból elkészítetted te magad, máris a tudatosabb utat választottad! Érdemes a kiegészítők sorát végiggondolni, hiszen szinte minden könnyen kivitelezhető kartonból: varázspálca, kard, álarc stb.





Sokszor a már meglévő ruhadarabjainkból is temérdek ötletes dolgot ki lehet hozni! Remek Frankenstein válhat például a gyerekből egy kis zöld arcfestékkel meg apa egyik régi zakójával. De ugyanilyen könnyen varázsolhatunk nagymamát is a csemeténkből néhány régi virágos ruhadarabbal és frappáns kiegészítőkkel ügyeskedve.
A fenti példáknál maradva rájöhetünk, hogy sok jelmezt a kiegészítők tesznek igazán érthetővé vagy különlegessé, ezért érdemes lehet számba vennünk, hogy honnan tudunk néhány megfelelő darabot kölcsönkérni. A nagyi kosztümjéhez például jól jöhet egy régi szemüveg, esetleg egy értéktelenebb gyöngysor. Ha pedig lovasnak akar öltözni gyermekünk, a lóbolond ismerősünktől érdemes kölcsönkérni egy pálcát, kobakot, esetleg csizmát. Voilá, máris értelmet nyer egy sima fekete leggings és kockás ing (vagy lovas póló) kombináció!
Ha úgy döntesz, hogy mégis a boltok felé veszed az irányt, próbálj meg olyan ruhadarabokat keresni, amelyek a farsang időszakán kívül is hordhatók! Biztos vagyok benne, hogy a balerinajelmez tütüszoknyáját örömmel viseli majd a gazdája a hét bármely (vagy inkább az összes) napján, vagy, mondjuk, a madárijesztő-jelmez kertészfarmere is jó szolgálatot tehet a hétköznapokon is. A lényeg, hogy légy kreatív, és gondolkodj előre!







Ha nincs túl nagy kedv beöltözni, de nagy a csoportnyomás (ez inkább a kamaszokkal és a felnőttekkel fordulhat elő), akkor sincs minden veszve: ilyenkor van szükség igazán leleményességre!
Egy ismerősöm például egyszer – látszólag – teljesen hétköznapi öltözetben jelent meg egy beöltözős bulin. Ha valaki megkérdezte, hogy ő miért nem öltött jelmezt, kinyújtotta az egyik kezét a tenyerében egy tollal, és közölte, hogy ő bizony egy „tolltartó”. Mondanom sem kell, nem én vagyok az egyetlen, aki sok év távlatából is tisztán emlékszik erre a „kosztümre”. Ötletes, vicces és nem utolsó sorban garantáltan zero waste!
Másik low budget kedvenc (bár ez inkább halloweeni megoldás, de tökéletes farsangra is): a pap. Csak egy fekete nadrág és ing szükséges hozzá, valamint egy fehér papírból kivágott papi gallér. Nem egyszer mentette meg a beöltözős bulit ez az utolsó pillanatos jelmez.
Mint látható, én arra biztatok mindenkit, hogy ne aggódja túl a farsangi időszakot. Kis szemfülesség, ötletesség és humor (no meg színes karton) garantáltan megold mindent. Most már nincs is más hátra, mint elkergetni a telet. Hajrá!
Forrás/fotók: deavita.net