2022-ben új rekordot ért el a klímaváltozás fő felelősének tartott emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás, de a növekedés kisebb volt a vártnál, az évtized közepétől pedig tartós csökkenésbe válthat a trend, vagyis továbbra is elérhetőnek tűnik a 1,5 ­°C-os klímacél.

Az elmúlt évben tovább gyorsult a világ tiszta, megújuló energiaforrásokra való átállása, miután a folyamatot addig döntően hajtó klímavédelmi szempontok az energiaválság és a tőle nem független orosz-ukrán háború következtében kiegészültek az ellátásbiztonsági megfontolásokkal is. Ennek köszönhetően a téma talán legfontosabb szakértőjének számító Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint továbbra is él a remény, hogy a globális felmelegedés mértékét sikerülhet a katasztrofális klímaváltozás elkerüléséhez szükségesnek tartott 1,5 °C-on tartani (jelenleg mintegy 1,15 °C). Világszerte további intézkedések szükségesek a 2050-es karbonsemlegesség (klímasemlegesség) eléréséhez. 

Az említett fejlemények ugyanakkor némileg elvitték a fókuszt a klímaügyről, ezért érdemes röviden áttekinteni, hogy is állnak jelenleg az üvegházhatású gázok (ÜHG-k) kibocsátáscsökkentésének kilátásai.

Jó és rossz hírek

Kezdjük a rossz hírrel! A hatásaikat teljes mértékben csak hosszabb távon kifejtő kedvező változások ellenére 2022-ben korábban soha nem látott rekord magasságba, 36,8 milliárd tonnára emelkedett a klímaváltozás fő felelősének tartott globális szén-dioxid-emisszió. Pozitívum ugyanakkor, hogy az éves összevetésben 0,9 százalékos (körülbelül 300 millió tonnás) emelkedés csak töredéke a 2020-as koronavírus-válságév után 2021-ben látott több mint 6 százalékos (közel 2 milliárd tonnás) növekedésnek, rácáfolva azokra az aggályokra, melyek szerint az energiaválság miatt erősödő szénfelhasználás az üvegházhatású gázok kibocsátásában is ugrást eredményezhet.

Az energiával kapcsolatos teljes ÜHG-kibocsátásba a szén-dioxid (CO₂) mellett más gázok, mindenekelőtt a metán (CH₄), valamint a dinitrogén-oxid (N₂O) emissziója is beleszámítandó. Ennek volumene 2022-ben 1 százalékkal 41,3 milliárd tonnára nőtt, ami szintén történelmi rekord. A szén-dioxidnál sokszorosan erőteljesebben üvegházhatású metán kibocsátása így csaknem ismét elérte a 2019-es csúcsot, annak ellenére, hogy a nagyrészt az olaj- és gázipari műveletekből származó szivárgás visszafogását a magas gázárak minden korábbinál jobb befektetéssé tették.

Kapcsolódó bejegyzések

2050-re hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés által érintett gócpontokon

A Tíz új felismerés az éghajlat-változásban című jelentés szerint 2050-re hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés gócpontjaiban.

A várható folytatás pedig hasonlóan felemásnak ígérkezik. A következő néhány évben előbb hasonló, majd lassuló tempóban nőhet tovább a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásából származó kibocsátás, amely a Rystad elemzése szerint 2025-ben tetőzhet körülbelül 39 milliárd tonnával. Az aktuális globális trendek, a bejelentett tervek, az intézkedések, projektek, iparági folyamatok és a várható technológiai fejlődés figyelembevételével készült elemzés alapján azonban a fordulat utáni években csak meglehetősen lassan mérséklődhet az emisszió, így az még 2030-ban is mintegy 37,5 milliárd tonna lehet, érdemben meghaladva a 2020-as 36 milliárd tonna körüli szintet. De mit jelent mindez a klímaváltozás elleni harc szempontjából, aminek végső tétje a Föld lakhatóságának megőrzése?

Elsősorban sajnos azt, hogy a pozitív fordulat ellenére jelentősen fokozni kell a vonatkozó erőfeszítéseket. Az IEA mértékadó 2021-es tanulmányában vázolt, a klímacélok – a 2050-es nettó nulla emisszió, vagyis a karbonsemlegesség – eléréséhez vezető forgatókönyvben az energiával és ipari folyamatokkal összefüggő kibocsátásnak 2020 körül kellene (kellett volna…) tetőznie valahol 35 milliárd tonna/év körül. Az IEA végleges 2020-as adata 34,7 milliárd tonna, és ennek kell 2030-ig 21 milliárd tonnára zuhannia. Az elmúlt években egymást követően kifejlődő globális válságokra is tekintettel az IEA tavaly ugyan 21-ről 23 milliárd tonnára emelte a karbonsemlegesség eléréséhez 2030-ra teljesítendő célt, ezzel együtt a várt és kívánt pálya közötti rés továbbra is jelentős. 

Ez összhangban áll a meghatározó 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben, valamint az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi jelentésében foglaltakkal is, amelyet a világ kormányainak elsöprő többsége elfogadott. Ez 2019 és 2030 között 43 százalékos szén-dioxid-kibocsátást tart szükségesnek a 1,5 °C-os cél elérése érdekében.

Kivételes eredmény lenne

A Rystad új előrejelzése szerint tehát a közelében sem leszünk a 2030-as célnak, de a kibocsátások két éven belüli tetőzése így is kivételes globális részeredmény lenne, különös tekintettel az energiabiztonsági szempont felértékelődésére, valamint a minden szektort érintő ellátásilánc-problémákra, amelyek a háború hatására nem ritkán új, a korábbiaknál hosszabb szállítási útvonalakkal járnak. A következő években várhatóan további intézkedések, projektek és tervek születnek és valósulnak meg, amelyek tovább javíthatják a kilátásokat. Így kedvező esetben az emisszió tetőzésére akár már 2024-ben sor kerülhet. Erre utal az is, hogy a számos negatív hatás ellenére 2022-ben már meglepően kismértékű volt az emelkedés.

Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy a különféle előrejelzések összevetésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a különböző szervezetek eltérő módszertanokat alkalmaznak elemzéseik elkészítése során, amelyeknek megvannak a maguk előnyei és hátrányai. A metódusok különbözőségére utal például a 2022-es kibocsátásra vonatkozó becslések eltérése is: a Rystad szerint 38,3 milliárd tonna, az IEA szerint 36,8 milliárd tonna volt tavaly a globális, energiához fűződő szén-dioxid-kibocsátás.

De ezt jelzi az is, hogy míg a Rsytad prognózisa minden ismert szempontot és a folyamatot befolyásoló tényezők hatását egyetlen grafikonon igyekszik ábrázolni, addig az IEA a kibocsátás várható alakulására nézve is hagyományosan több specifikus forgatókönyvet készít. Így külön prognózisban jelenik meg a már elfogadott intézkedések alapján várható trend és az egyelőre csak ígéretek szintjén létező intézkedések lehetséges hatásaira fókuszáló elemzés eredménye. Az IEA többféle megközelítést tükröző előrejelzései szerint a már hivatalos, megállapított politikák csak arra lesznek elegendőek, hogy lassítsák az emelkedést, míg a bejelentett, eddig ismert ígéretekre fókuszáló forgatókönyv szerint már 2023-tól gyorsulva csökkenhet a kibocsátás, de 2030-ban még így is 30 milliárd tonna felett alakulhat.

Optimális esetben 2040 után lehűlésbe válthat a felmelegedés

És hogy mit jelenthet mindez a legfontosabb szempontból, vagyis a globális átlaghőmérséklet emelkedésére nézve? Az IEA szerint az első eset megvalósulása a legnagyobb valószínűséggel megközelítőleg 2,5 °C-os globális átlaghőmérséklet-emelkedést eredményezne az évszázad végére, de jóval kisebb eséllyel a 3,5 °C-ot meghaladó felmelegedés, ahogyan a 2 °C alatti érték elérése sem kizárt. Ha viszont teljesülnének az ígéretek, ez valószínűleg 1,5 és 2 °C között tartaná a hőmérséklet-emelkedést, de ennek mértéke mindenképpen 2,5 °C alatt maradna. Arra is van némi esély, hogy jóval 1,5 °C alatt marad a felmelegedés; legalábbis a mostani, a következő években – az új adatok, tervek és elemzési módszerek megjelenésével – borítékolhatóan újra és újra módosuló prognózisok szerint.

A 2 °C-os felmelegedés meghaladása az évszázad végéig még abban az esetben sem teljesen kizárt, ha 2050-ig az emberiség valóban képes lenne elérni a klímasemlegesség állapotát. Ez azonban a legnagyobb valószínűséggel azzal járna, hogy a felmelegedés valamikor 2040 körül tetőzne 1,6 °C-os hőmérséklet-emelkedéssel, mielőtt megindulna a globális lehűlés, és 2100 körül 1,4 °C-ra csökkenne a felmelegedés mértéke. A klímamodellek szerint a legkedvezőbb esetben az évszázad végén a globális átlaghőmérséklet már kevesebb mint 1 °C-kal lesz magasabb az iparosodás előtti szinthez képest. Ez egyben azt jelentené, hogy már napjainkhoz képest is hűvösebb hely lesz a Föld.

Kapcsolódó bejegyzések

Tavaly volt a legmelegebb az óceánok vize

Az óceánok vize 2022-ben volt a legmelegebb a rendszeres mérések 1958-as kezdete óta, egy friss kutatás szerint.

Az előrejelzések bizonytalansága elsősorban abból ered, hogy míg a légköri szén-dioxid-koncentráció pontos mérésekkel nyomon követhető, az éves emisszió alakulása pedig jó megközelítéssel becsülhető, a földi éghajlatot olyan, rendkívül komplex összefüggések befolyásolják, melyek pontos működését máig nem sikerült pontosan feltérképezni, a modellezési technológiák és módszerek folyamatos fejlődése ellenére. Az mindenesetre így is kétségkívül kiolvasható a prognózisokból, hogy további széles körű és mélyreható lépésekre van szükség a kibocsátás csökkentése érdekében. Bizakodásunkat azonban erősítheti az a trend, amely szerint az elemzők fokozatosan felfelé módosítják a megújuló energia várható terjedésére vonatkozó prognózisaikat, így napjainkban már úgy tűnik, hogy a néhány éve még rendkívül ambiciózusnak számító 2030-as klíma- és energiapolitikai terv jó része akár jelentősen túl is teljesülhet.