Jég és olvadás, két kulcsszó, amelyek köré felfűztük a beszélgetést a „magyar David Attenborough-val”, Juhász Árpád geológussal. A hazai tudományos ismeretterjesztés doyenje arra vállalkozott, hogy felidéz nekünk néhányat azokból a meghatározó élményekből, amelyeket pályafutása során a hegyek és gleccserek kutatása során, utazásai közben átélt.
Juhász Árpád a világ szinte minden szegletét bejárta a 20. század közepétől napjainkig. Elbeszélésében most az izlandi területek különleges geológiája mellett a helyi hiedelmekbe is bepillantást enged.
Betekintő Izland vulkanikus hátterébe
Úgy gondolja az ember, hogy egy sziget úgy növekszik, hogy az oldalai mindig nőnek. De nem mindig ez történik. Nagyjából délnyugat-északkelet irányban hatalmas törésvonalak szelik át Izlandot, amelyek jobbra és balra egymástól távolodó kőzetlemezeket jelölnek ki. Távolodásuk mértéke évente 2–3 centiméter, ez nagyságrendileg az a sebesség, ahogyan a körmünk nő. Az ember hiába nézi a körmét, egy buddhista szemléletű ember is eltöltheti ezzel akár az egész napját, mégsem veszi észre. Akár három napig nézhetném a mancsomat, akkor se látnám, hogy nőne a körmöm. Az óceánok kőzetlemezei esetében is az történik, hogy nem látszik, de mégis egyre nő a távolságuk. Egy idő múlva a kőzetek a szilárdságuk miatt már nem bírják ezt a szélesedő-táguló hatást, így keletkeznek a földrengések.
Kapcsolódó bejegyzések
Zokniban a hegyen – Juhász Árpád első gleccsermászása
Juhász Árpád, a hazai tudományos ismeretterjesztés doyenje cikksorozatban meséli el a Greendexen a geológia hőskorából származó élményeit. Az első rész a Dachstein-gleccserről szól.
Ehhez a folyamathoz az is hozzájárul, legalábbis Izland esetében, hogy a Föld mélyebb kőzettartományából egy izzó anyagból kútszerű formákban magma tör felfelé, és mint egy hegesztőpisztoly, átlyuggatja a felette levő már megszilárdult magmás kőzeteket. Ezek jelentik Izland esetében a működő vulkánokat.
Kép: canva
Amikor Európa légi közlekedése is megbénult: az Eyjafjallajökull kitörésének filmezése
2010-ben április elején, amikor megtudtam, hogy az Eyjafjallajökull vulkán kitört, rögtön elkezdtem szervezni az utazást, hogy valahogy kijussak. Nem mindig van olyan szerencséje egy geológusnak, hogy a helyszín közelében van, amikor egy vulkán kitör. De sikerült elintéznem (akkoriban ügyesebb voltam, mint manapság), hogy az akkor egyetemista unokámat is magammal vihessem, sőt, kibéreltem neki egy kisrepülőgépet, és egy olyan vagány pilótát sikerült találnom, aki az unokámmal együtt berepült a vulkán két nagy kitörési felhője fölé, és miközben közöttük átsurrantak, végig filmeztek is.
Két különálló oszlopszerű felhő jött létre tehát. Az egyik a kráterből származott, és tulajdonképpen izzó hamuból állt, ez az anyag olyan, mintha a sörösüveget parányi darabkákra törnénk. A másik pedig gőz volt, tudniillik ahogy a láva a kráter peremén kibuggyant, elkezdte megolvasztani a jeget, ami valamikor a vulkán tetejét 200 méter vastagságban borította.
Tehát az unokám a két felhőoszlop, a gőz és a vulkáni hamu között tudott átrepülni a géppel, fotózott és filmezett. Én meg mindeközben átmásztam az olvadékfolyó túlsó oldalára, és amikor a felhőablakok egy kicsit szétnyíltak, sikerült filmre vennem, ahogyan a kráter peremén vörösen izzó lávafolyások elindulnak, majd elérve a jeget, hatalmas gőzoszlopokat produkálnak. Ezek nagy játékai a Földnek!
Vulkánok a jég alatt
Az izlandi jégtömegek különleges sajátossága, hogy alattuk alkalmanként működő vulkánok vannak. 1980-ban volt Magyarországon egy barlangász-világkonferencia egy hozzá kapcsolódó nemzetközi filmfesztivállal, ahol én voltam a zsűrielnök.
Kapcsolódó bejegyzések
Vulkánok – Nézzünk be a Föld mélyének kitárt kapuin!
A vulkánok napjainkban is alakítják a bolygót, érdemes róluk minél többet megtudnunk.
Emlékszem, hogy az egyik izlandi film hihetetlenül izgalmas és fantasztikus volt. Azt lehetett követni a filmen, hogy az izlandi barlangászok egy jéghasadékon keresztül kezdtek lefelé mászni a két kilométer vastag jégtömeg belsejébe, követve a vulkán által, a gőzök által kioldott üregeket. Arra nem gondoltak viszont, hogy a vulkáni gőzökből szén-dioxid, szén-monoxid és más mérges gázok is keletkeznek, és egy idő múlva sorra rosszul lettek. De még idejében kapcsoltak ahhoz, hogy utána még vissza tudjanak kapaszkodni.
Kép: canva
Katla, az izlandi mitológia gonosz boszorkánya
A jég alatt működő izlandi vulkánoknak talán a leghíresebbike a Katla. Története az izlandi mitológiában meglehetősen bizarr.
Fontos tudni, hogy az izlandiak télen a fűvel, gyeptéglákkal borított földkunyhóikból nemigen mozdultak ki. Csak a 20. században terjedtek el a modern házak, mert a kunyhók nagyon jól voltak szigetelve, csak irgalmatlan sötét volt bennük. Nyílásokat persze hagytak, hogy a füst szabadon távozhasson. És hogy elegendő téli élelmiszer-tartalékuk legyen, minden házban volt egy nagy kád, abban rétegezték egész télre az izlandiak juhtúrószerű táplálékát. Ahogy fejték a birkákat, úgy töltötték fel a kádat.
Kapcsolódó bejegyzések
A Chimborazo a kialudt vulkánok csimborasszója!
Azt hiszed, tudod, melyik a világ legmagasabb hegye? A válasz nem egyértelmű, ugyanis a legfontosabb kérdés az, hogy mihez képest a legmagasabb.
Ennek a Katlának volt egy varázserejű bőrszoknyája, amivel csodákat tudott művelni, de az egyik inasa ellopta tőle, és megpróbált maga is varázsolni. Katla gonosz nő volt, megbüntette a kis inast. Beletette a fiút ennek a szírnek nevezett félig túró, félig tejföl anyaggal feltöltött kádnak a mélyére. A család egész télen abból kanalazott, ami a fiú holttestét borította, és csak tavasszal derült ki, amikor már fogyóban volt az ennivaló, hogy bizony ott van a fiú a kád alján. Szörnyű egy történet, és ilyenből töméntelen sok van az izlandiak tarsolyában.
Kiemelt kép: canva
