Nekünk, embereknek szerencsés esetben csak akkor kell találkoznunk a cudar téli időjárással, ha akarunk. A természet azonban nincs ilyen szerencsés helyzetben, nem választás kérdése a tél. Elkerülhetetlen a túlélésért folytatott kemény harc. De hogy is néz ez ki a gyakorlatban? Miben más egy kisemlős és egy fa előtt álló kihívás? Milyen hatással van ezekre a folyamatokra a klímaváltozás?
A növények télen
A mérsékelt égöv növényei számára nagy jelentősége van a télnek. Ez a pihenőidőszak, ilyenkor lelassul minden: az egynyári növények magjai fajtól függően már várják a tél végét vagy a tavaszt, az évelők nagy része pedig kvázi hibernált állapotban várja, hogy újra eljöjjön az ő ideje.
A fák téli álmot alszanak
A fák nyugovóra térnek télen, még az örökzöldek életfolyamatai is lelassulnak. Erre szükség is van azután az irtózatos munka után, amit a vegetációs időszakban végeztek. Megnövesztették a lombozatukat, fajtól függően akár több milliónyi termést érleltek, közben pedig rengeteg tápanyagot gyűjtöttek és raktároztak el. Ahogy nekünk embereknek, úgy a fáknak is jár a szükséges pihenés a munkával telt időszak után.
Ahogy Peter Wohlleben a Fák titkos élete című könyvében írja, a fák stratégiája a tél felé haladva hasonlatos a barnamedvééhez: a lehető legtöbb tápanyagot gyűjtve „felhizlalják” magukat, hogy átvészeljék a telet, majd tavasszal legyen elég üzemanyaguk a vegetációs időszak elkezdésére. Persze közben arra is oda kell figyelniük, hogy időben felkészüljenek a hidegre. A legtöbb faj már július közepétől kis mértékben elkezdi csökkenteni a vízfelvételt, ezzel lassítva a tevékenységét. Ha ezt nem tennék meg, könnyen úgy járhatnának mint azok a fák Texasban, melyekre hirtelen tört rá a sarkvidéki hideg. Nem egynek szinte felrobbant a törzse.
A változó éghajlat komoly veszélyt jelent a fákra
A fák a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan kezdenek felébredni. Előbb a kisebb növendékfák, melyeknek főképp a tavasz első felében van lehetőségük nagy mennyiségű energia begyűjtésére, mert később a nagyobb fák elfogják előlük a napfényt, nekik pedig marad a várakozás. Őket követik a nagyobb fák. Az elmúlt évek hektikus téli és tavaszi időjárása azonban összezavarta a folyamatokat, amivel elsősorban a mezőgazdaságban nagy károkat okozott.
Fenológiának nevezzük azt a tudományterületet, mely a növények és az állatok fejlődésének egymás után következő szakaszait figyeli meg. A fenológiai naptár az egyes szakaszok időpontjának rögzítésével lehetővé teszi, hogy a szakemberek összevessék például a növények életritmusát és a környezeti tényezőket.
A túl korán érkező enyhe időben a fák életfolyamatai beindulnak, korábban kezdenek rügyezni, majd virágozni. A mélynyugalmi folyamat, amelyet párhuzamba állíthatunk az emberi alvással, a felmelegedés miatt lerövidül, ez pedig megint csak káros a fákra nézve. Mivel a növények nedvkeringése korábban indul be, a tavaszi fagy már olyan fejlődési stádiumban találja a fákat és hajtásaikat, amikor igen kiszolgáltatottak, így jó eséllyel nem tudják átvészelni a fagyot. Az elfagyott virágból pedig nem lesz nyárra gyümölcs. Az igazi probléma tehát nem is a tavaszi fagy, hanem az, hogy a tél, legalábbis a kiszámíthatóan és megbízhatóan hideg tél lényegében eltűnt.
Sajnos azonban az sem ígér biztos sikert, ha a korai virágok nem fagytak el. Ha a fák azelőtt kezdenek virágozni, hogy a beporzóik nagy számban kikelnének, akkor ugyancsak kérdésessé válik a termés. Ahogy nemrég írtunk erről, a Cambridge-i Egyetem kutatásai szerint a szigetországban az elmúlt 40 évben egy hónappal korábban kezdődött a növények virágzása, mint az említett időszakot megelőző majdnem 250 évben. Ez a biodiverzitás csökkenését is előrevetítő veszélyt jelent.
Mi megy végbe a talajban?
A többi színtéren, így a talajban ugyanúgy lelassul az élet télen, mint a fákban. Amikor a talaj hőmérséklete lecsökken, a talajlakók megpihennek, és jóformán csak a baktériumok és a gombák maradnak aktívak, ők is szelektáltan a hőmérséklet és az elérhető táplálék szerint.
Ha elég hideg van, ez ráadásul a kártevők és a kórokozók számát is csökkenti, ami elsősorban a mezőgazdaság számára fontos, legalábbis akkor, ha nem permakultúrás elvek mentén zajlik a termelés. Magyarországon egyre alacsonyabb a fagyos napok száma, így a természet ilyen jellegű öntisztulása is egyre kevésbé tud érvényesülni. Ez az őshonos, már jól ismert kártevők mellett az invazív fajok előretörését is segíti. Elég csak a mindenki által ismert poloskák rajzásaira gondolni.
A permafroszt
Nálunk a talaj csak a tél egyes időszakaiban fagyott. Vannak azonban olyan helyek, ahol ez az állapot – szerencsés esetben – örökké fennáll. Az ilyen helyeket nevezzük permafrosztnak. Az örök fagy birodalma azonban egyre gyorsuló ütemben olvad, ennek nyomán pedig nagy mennyiségű üvegházhatású gáz, elsősorban metán kerülhet a levegőbe. A másik jelentős probléma, hogy a fagyott talajban olyan kórokozók lehetnek akár több tízezer éve eltemetve, melyek az emberre is veszélyt jelenthetnek.
Az állatvilág téli álmai
Az állatok a növényekkel szemben nincsenek röghöz kötve, így számos módszert tudtak kidolgozni arra, hogyan vészeljék át a leghidegebb hónapokat. A legnagyobb problémát nem is elsősorban a hideg jelenti, hanem az, hogy ebben az évszakban jóval kevesebb a táplálék. Azok, akik nem akarnak részt venni a könyörtelen harcban, vagy elköltöznek, vagy egy védett helyen a lehető legkevesebb energia felhasználásával megpróbálják kivárni a melegebb évszakot.
A valódi téli álom
A szakemberek adaptív hipotermiának nevezik a téli álmot, melynek több változata is ismert: a két legjellemzőbb a torpor és a hibernáció. A kettő valójában nagyon hasonlít egymásra, azonban míg a torpor időben korlátozottabb, például csak az éjszakák során bekövetkező állapot, addig a hibernáció hetekig, hónapokig is tarthat. Ilyenkor a testhőmérséklet akár 4 °C-ig is süllyedhet, ezzel párhuzamosan pedig rendkívül lelassulnak az életfunkciók. Általában elmondható, hogy az első 10 °C-os testhőmérséklet-csökkenés nagyjából 50%-os anyagcsere-csökkenéssel jár. Ez a fajta működés egyébként leginkább a kisebb emlősökre jellemző. Az ismertebb fajok közül ezt alkalmazzák a mérsékelt övben élő denevérek, a sünök és az ürgék is.
Mi a helyzet a medvékkel? A medvék a szó klasszikus értelmében nem alszanak téli álmot. Bár az ő anyagcseréjük és életfunkcióik is nagy mértékben lelassulnak, testhőmérsékletük csupán 5–6 °C-kal csökken. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a téli hónapokban testsúlyuk akár 25%-át is elveszíthetik, mert az egyetlen életfunkciójuk, mely teljesen szünetel, a táplálkozás. Állapotukat a szakemberek szezonális letargiának nevezik.
A költözők
Ez a stratégia a madárvilágban a legjellemzőbb, bár más fajoknál is akad költözésre példa. Az útnak induló madarak legtöbbször szintén a szűkös élelemforrás és az ebből fakadó túlélési verseny elől indulnak el melegebb tájakra. Persze verseny a déli telelőhelyeken is van, viszont ott élelemből is több jut. A madaraknak pedig megéri akár több ezer kilométert is repülni. Azok a fajok nem vállalják az utat, amelyek étrendje ezt nem követeli meg. A magokat evő főként énekesmadarak például télen is találnak elegendő élelmet, a hideg pedig nem jelent nekik akkora kihívást, hogy emiatt útnak induljanak.
A klímaváltozás hatása a téli stratégiákra
Az évszakok hosszának változásával és főképp a tél rövidülésével jelentősen változik az egyes erőforrások elérhetősége, a hőmérséklet emelkedése pedig összezavarhatja az állatok megszokott életritmusát. Ha egy hibernációban lévő állat a külső jelek megváltozása miatt korábban felébred, amikor még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű élelem, könnyen veszélybe kerülhet az élete, hiszen ezek az állatok egyébként is ilyenkor a legsebezhetőbbek.
Állatkertekben élő medvéknél az is elfordul, hogy akár egyáltalán nem kezdik meg téli pihenőjüket, ha pedig mégis így tesznek, akkor hamarabb „felébrednek”. Ez feltételezhetően a vadonban élő társaikra is egyre inkább igaz lesz. Mivel azonban az állatkertekkel szemben a vadonban jó eséllyel még nem találnak a medvék számukra fontos táplálékot, az állatok az emberi települések felé vehetik az irányt életmentő falatok reményében. Ilyenről gyakran hallani manapság.
Nemcsak az emlősök, de a madarak is egyre szokatlanabbul viselkednek a tél rövidülésének hatására. 2004/2005 tele óta nagyjából minden évben találkoztak a szakemberek Magyarországon áttelelő gólyával, számuk pedig folyamatosan nő. Nehéz lenne ezt nem a változó klímára való reakcióként értelmezni.
A legnagyobb probléma a fenofázisok eltolódása
A mi éghajlatunkon különösen nagy veszélyt jelent az egyes fajok összehangolt fejlődésének felborulása. Ahogy egy kifejezetten ezzel a témával foglalkozó cikk fogalmaz: ha például a növények nem akkor virágoznak, amikor a beporzó rovarok aktívak, akkor ez mindkét csoportot hátrányosan érintheti. Ezek a változások ráadásul a teljes ökológiai rendszerre hatással lehetnek, következésképp az ökoszisztéma-szolgáltatásokat is veszélyeztethetik, ami az emberi élelmiszer-biztonságra is erősen hathat.
A klímaváltozás mára tagadhatatlanul elkezdte átalakítani a hazai teleket. Míg a 20. század elején még átlagosan 120 fagyos nap volt egy évben, addig ez a szám napjainkra 80 alá csökkent, és ugyanilyen tendenciák figyelhetők meg a havazás tekintetében is. A kutatók és a szakemberek minden esetben kiemelik, hogy még nem késő változtatni, a kibocsátás drasztikus csökkentésével, a párizsi célok elérésével – ha megállítani nem is tudjuk – jelentősen lassíthatjuk a folyamatokat. Ha így teszünk, ezzel talán a természetnek is nagyobb esélyt biztosítunk arra, hogy alkalmazkodjon az általunk előidézett változásokhoz.
