Felborulni látszik a természet rendje Nagy-Britanniában
Felborulni látszik a természet rendje Nagy-Britanniában

Az éghajlatváltozás miatt a szigetországban egy hónappal korábban kezdenek virágozni a növények, mint tették azt az elmúlt évszázadokban. A Cambridge-i Egyetem által vezetett kutatás szerint a jelenség a biodiverzitás csökkenéséhez is vezethet.

Az 1753-ig visszamenő megfigyelések elemzésével azt állapították meg, hogy az első virágzás dátuma átlagosan egy hónappal van korábban az 1987 és 2019 közötti időszakban, mint 1753 és 1986 között. A változás egybeesik az emberi tevékenység okozta globális klímaváltozás kibontakozásának időszakával.

Az, hogy előbb jön a tavasz még jó hír is lehetne, azonban a természetre nézve ez borzalmas következményekkel járhat. Emlékezhetünk a korábbi évekből arra, hogy a korán jött felmelegedés után a tavaszi fagyok megtizedelték a gyümölcsösöket.

A korai virágzás az olyan állatfajok életét is veszélybe sodorhatja, mint a költöző madarak vagy épp a téli álmot alvó kisemlősök. Ezek életviteléhez szervesen kapcsolódik a növények életritmusa. Ha viszont ez drasztikusan megváltozik, akkor félő, hogy egyes fajok nem lesznek képesek megfelelő tempóban követni a változást, következésképp a biodiverzitás is csökkenhet.

search icon