Afrikát a középkor végétől kezdték felügyeletük alá vonni az európai nagyhatalmak. Először a portugálok, majd a gyarmatosításba utolsóként bekapcsolódó olaszok és németek, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia. Később, a második világháborút követően ezek a területek „papíron” felszabadultak, egyes államok virágzásnak indultak, de sok esetben megmaradt a gyarmatosítás, csak modern kori módszerekkel, politikai és gazdasági eszközökkel. Ezúttal azzal foglalkozunk, hogyan állanak napjainkban az élet bölcsőjének sokszínű államai, és milyen környezeti hozadéka lehet annak, ha egy külső hatalom diktál.
Kapcsolódó bejegyzések
Az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés által leginkább veszélyeztetett 10 ország közül 8 afrikai
Egy új kutatás 176 országokat hasonlított össze aszerint, hogy mennyire kiszolgáltatott a klímaváltozással és a környezetszennyezéssel szemben. Az eredmények alapján legnagyobb veszélyben az afrikai és dél-ázsiai országok vannak.
Új serif Afrikában
A gyarmatosítás igáját lerázva az 50-es, 60-as évektől kezdve különböző hadurak vették át Afrika irányítását. A fegyveres viszályok többsége a gyarmatosítók által rajzolt határok miatt tört ki, hiszen ezek nem tükrözték az etnikai, kulturális csoportok helyzetét, eloszlását. A helyzet a 2000-es évek óta javuló tendenciát mutat, az elmúlt 20 évben azonban más folyamatok is hatnak a kontinensen. Az egyre gyarapodó népesség – főként a szubszaharai régióban – újabb kihívások elé állítja az országokat és a valamelyest már stabilabbá vált államokat.
Forrás: www.hoover.org
Az említett folyamatok egyrészt igénylik az új munkahelyek létrehozását, a közszféra (oktatás, egészségügyi ellátás) javítását, másrészt a valamelyest javuló gazdasági helyzet szükségessé teszi az infrastruktúra fejlesztését is. A munkaerő ugyanis vidékről a nagyvárosokba áramlik. Ez maga után vonja a mezőgazdaságból az iparba és a szolgáltatásokba való átcsoportosulását. Ebben a folyamatban pedig fokozottan megjelenik az igény a fejlett infrastruktúrára (főleg az áruszállítás és a munkaerő-áramlás okán).
Aki az infrastruktúrát felügyeli, az irányítja Afrikát
Erre figyelt fel egy új nagyhatalom, Kína. Az ázsiai ország a 2000-es évekre már maga is egye inkább felzárkózott a világgazdaság színvonalához. Elkezdtek nőni a bérek, meglódultak az infrastrukturális beruházások. Kínában az elmúlt néhány évtizedben 40 ezer kilométernyi gyorsvasútpálya épült fel. Összehasonlításképp: Európában a 70-es években épültek az első ilyen pályák, összhosszúságuk azonban fele a kínainak.
Ahogy a kínai cégek felépítették az ország infrastruktúráját az elmúlt évtizedekben, úgy vált számukra is égetően szükségessé, hogy új projekteken dolgozhassanak. Így aztán kínai cégek lepték el a régió számtalan gazdasági területét.
Kína az elmúlt egy-két évtizedben körülbelül 300 milliárd dollár értékben ruházott be Afrikában. Ezek jó része kölcsön, amit a Kínai állam hitelez az adott országnak, miközben kínai vállalatok épülnek kínai technológiával. Ilyen beruházások szerte Afrikában megtalálhatóak. Erre a gyakorlatban jó példa a Kenyában található Nairobi–Mombasa vasútvonal, amely ugyanúgy kínai tőkéből valósult meg, mint a Mozambikban található Maputo–Katembe híd is, amely Afrika legnagyobb függőhídja.
Forrás: www.dailymail.co.uk
Afrika nagyságát nem lehet nem hangsúlyozni. Területe 3-szorosa Európáénak, 330-szorosa Magyarországénak. Míg népessége 2-szerese Európáénak, olyan országokkal, mint a 200 millió lakosú Nigéria vagy a 100 milliós Egyiptom. A legnagyobb városokban pedig gyakran 2-szer annyi ember él, mint egész Magyarországon.
A nyersanyagok kiaknázása
Természetesen Kína nemcsak az infrastruktúrába ruház be, hanem vásárol is, például kobaltbányákat a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A kobalt a ritkaföldfémek csoportjába tartozik, jellemzően ötvözetekhez és az elektronikában használják, emellett kiemelt szerepe van az akkumulátorok gyártásában is. Afrika egyes országain kívül Afganisztánban vannak hatalmas földfémkészletek, ahonnan most az oroszokat követően az amerikaiak is kivonultak.
Kína nem humanitárius okokból ruház be Afrikában. Ahogy az európai hatalmak egykor, ahogy az amerikai és a szovjet politika a hidegháború alatt, úgy Kína is csak kihasználja az afrikai kormányokat.
A bányászat mellett a kőolaj- és földgázkitermelésben is egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a kontinensen. Angolában, Gabonban és Nigerben is részt vesz meglévő és feltárás alatt lévő mezők beruházásaiban, befektetéseiben.
Kapcsolódó bejegyzések
Gerillák és füstölgő szeméthegyek mobiljaink nyomán
Kisebb bánya lakozik a telefonunkban, amely veszélyes e-szemétként végzi. A készülékeinkben lévő anyagok kitermeléséhez vér tapad.
A Kína és Afrika közötti kereslet 2021-re rekord nagyságúra, 254 milliárd dollárra nőt. Bár ez még mindig csak minimális, 4–5%-os szelete a teljes kínai külkereskedelemnek.
Politikai befolyás – Nem minden baráti szeretetből történik
Kína nem csak klasszikus infrastrukturális beruházásokban nyújt segítő kezet Afrikának. Ők építették fel az Afrikai Unió székházát is Addisz-Abebában, melyet ajándékba adtak a szövetségnek. Hat évvel az átadást követően egy Le Monde-cikk alapján azonban kiderült róla, hogy teljesen be van poloskázva, és folyamatosan hangfelvételeket továbbít Kínába. Bár ezt az akkori elnök, Moussa Faki Mahamat tagadta, az ország megvált kínai beszállítóitól, és titkosíttatta belső kommunikációját.
A kínai befolyás növekedését az afrikai országokban nem csak a működő tőke révén figyelhetjük meg. Az országok egyre inkább együtt szavaznak a kínai állammal az Egyesült Nemzetek Szervezetében is.
Emellett Kína a katonai jelenlétét is növeli a kontinensen. Szomália és Djibouti mellett Kenyában, Tanzániában, a Seychelle-szigeteken, valamint Angolában is új támaszpontok létrehozását tervezik. Természetesen ezek száma még elmarad az amerikai támaszpontokétól, azonban tisztán jelzi Kína szándékait és érdekszférájának növekedését a térségben.
