Az ELTE etológusai és amerikai kutatók legújabb eredményei szerint a kutyák háziasítás során kialakult extrém barátságos viselkedését egy gén kromoszóma-környezetének térszerkezete is befolyásolja.
A kutyák egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy sokkal barátságosabbak az emberekkel, mint a farkasok, ami a háziasítás során bekövetkező genetikai változások eredménye – olvasható az ELTE sajtóközleményében. Az összegzés szerint az emberek között is előfordul veleszületett extrém barátságosság, mégpedig a Williams-Beuren szindrómások között. Ráadásul a kutyák és a Williams szindrómások genomjában hasonló géndefektust sikerült azonosítani – írták.
„A GTF2I gén az idegrendszer fejlődésének szabályozásában vesz részt, főként a szorongással és a barátságossággal kapcsolatos idegpályákban fejti ki a hatását. A mostani vizsgálatunkban azt szerettük volna megvizsgálni, hogy a gén különböző változatai eltérő kromatin-térszerkezethez vezetnek-e” – részletezte a közleményben Bridgett vonHoldt, a Princeton Egyetem kutatója, a BMC Genomics című szakfolyóiratban megjelent publikáció vezető szerzője.
A kromatin a kromoszómákat alkotó, DNS-ből és fehérjéből álló komplexum elnevezése. „A GTF2I génnek ugyanis több változata van. A farkasok eltérő változatot hordoznak, mint a kutyák többsége. Ha a különböző génváltozatok megváltoztatják a kromatin térbeli szerveződését, akkor az hatással lehet a gén aktivitására is” – tette hozzá a szakember.
A kutatóknak a vizsgálathoz kutyák agyszövetére volt szükségük, ezért megkeresték az ELTE Etológia Tanszék Kutya Agy- és Szövetbankjának munkatársait. A szövetbankba gazdák felajánlásai alapján kerülnek a kutyák, amelyeket egészségügyi okokból altattak el, többnyire idős korban. A kutatók a vizsgálatba csak olyan kutyákat vontak be, amelyeknek nem volt idegrendszeri betegségük, az eredmények pedig igazolták a várakozásokat, mert a GTF2I gén ősi és modern változatai eltérő kromatin-szerveződéshez vezetnek.
„A DNS-be gyakran beépülnek önsokszorozó, mobilis génszakaszok, úgynevezett retrotranszpozonok. A GTF2I gén ősi változatába beépült egy ilyen szakasz, de a modern kutyagenomból kiszelektálódott. Azt találtuk, hogy a retrotranszpozon jelenléte vagy a hiánya megváltoztatja a GTF2I gént magába foglaló kromatin háromdimenziós szerkezetét. Ha a szakasz hiányzik, a DNS összecsomagolódásakor nem alakul ki egy kromatinhurok. Ez megváltoztatja a génkifejeződést, ami részben magyarázatot adhat a kutyák és a farkasok viselkedése közti különbségre” – foglalta össze Dhriti Tandon, a tanulmány első szerzője.
Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a kutyák és az emberek hiperszociális viselkedésének hasonló a molekuláris háttere – állapították meg a kutatók.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Canva