



Az italos palackok új visszaváltási rendszerének első évi tapasztalatairól is beszélgetett Áder János volt államfő Pethő Zsolttal, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójával Kék Bolygó című podcastjának legújabb adásában.
A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: az italos üvegek, PET-palackok és alumínium dobozok visszaváltási rendszerét egy éve vezették be. Emlékeztetett rá, hogy az EU kötelezi a tagországokat – így Magyarországot is – a hulladékok minél nagyobb arányú feldolgozására, újrahasznosítására. Így például tíz éven belül a kommunális hulladék 65 százalékát már újra kell hasznosítani.
Pethő Zsolt elmondta: várakozásokon felüli volt az emberek részéről az új rendszer fogadtatása, hiszen az említett csomagolóanyagok esetében napi 6-7 millió, ünnepek után napi több mint 10 millió darabot váltanak vissza. Az eddigi tapasztalatok szerint ötből négy csomagolóanyagot visznek vissza. A PET-palackok esetében pedig kilencven százalékon felüli a visszagyűjtési arány.
A kezdeti fennakadások mára nagyrészt elmúltak, s a rendelkezésre álló mintegy 3000 palackvisszaváltó automata 95 százalék feletti arányban működik, miközben 1700 kézi visszaváltási pont is rendelkezésére áll. A vezérigazgató megjegyezte, hogy Németországban és a skandináv államokban már elérték a hulladékhasznosításra kitűzött uniós újrahasznosítási arányt, amit szerinte Magyarország is teljesíteni tud, bár ehhez még sok fejlesztésre, és az emberek tudatosságára is szükség van.
Pethő Zsoltot a használt sütőolaj visszagyűjtésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokról, tervekről is kérdezte Áder János, felidézve, hogy Kaposváron már bevezették a házhoz menő olajgyűjtési rendszert. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a sütőolajnak még mindig nagyon komoly része kerül a csatornákba, pedig súlyos szennyezést okozhat a szennyvízelvezető rendszerben és a talajban, ráadásul abból jó minőségű biodízel üzemanyagot lehet előállítani.
A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)
Fotó: Canva